Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 14-15 (1969-70) (Pécs, 1974)

Néprajztudomány - Knézy, Judit: A Bencsik fazekascsalád története

A BENCSIK FAZEKASCSALÁD TÖRTÉNETE 271 posváron tanult Kosaras István sem használt ilyet. A szemmérték volt a fő »mérce. Gyakorlott fazekasnak már előre kellett látnia, hogy mekkora tömbből, milyen és mekkora edény kerül ki. Id. Bencsik István elmondta, hogy már sokfelé járt, sokféle gelencsér műhelyt látott Somogyban, de csak Kaposváron az Agyagipari Szövetkezetben ismerkedett meg az ún. „csőszszel". Mivel mindent készítettek a kályhától a főzőedényeken keresztül a tálakig, nem specializálódhattak egy-egy ágra, nem is lehetett meg a különféle szerszámokból az a széles repertoár, mint a tálasoknál, a korsósoknál, stb. Pl. nem törekedtek arra, hogy különféle nagyságú és vékonyságú íróka, különféle esztergakések és mértékek legyenek, mint a tálasoknál. Bencsikék a legtöbb szerszámot ma is használják. Nemigen használják a rovátkolót (ez főzőfazekakhoz kellett, s ma már ebben nincs kereslet), a korsómintázót, hiszen vizeskorsót sem vesz már senki; vasmozsarat sem, mert készen kapják a mázat, telítve kvarchomokkal. 2. A gelencsér munka folyamata A nyersanyag beszerzésével kezdődött a munka. A hedrehelyiek tűzálló agyagot használtak fel a kályha és a főzőedények készítéséhez, másfajta agyagot poharakhoz, tálakhoz, virágcserepekhez, tejesfazekakhoz, gyerekjátékokhoz, stb. Az első világháború előtt Körmendről szállították az agyagot. Ez igen jóminőségű tiszta agyag volt, nem kellett szűrni, csak faragni. Az első világháború után felparcellázták ezt a földdarabot, így ezután a patcai vöröses tűzálló agyagot és a nem tűzálló szilvásszentmártoni agyagot bányászták ki. Ezek „zsíros", képlékeny anyagok, soványítás nélkül megrepedtek volna égetéskor. Hedrehely északkeleti határrészében találtak soványításhoz való homokos agyagot a Cseralladűlőben, és a község délnyugati részében lévő Moharos horhóban. Ezekről a részekről téglaégetéshez és sárzáshoz használtak a helyiek agyagot. Bencsikék Szigetvárról most Somogyhárságyot érik el legjobban. Innen visznek megfelelő agyagot. Régebbi időben se volt, most sincs saját fogatuk, ezt mindig bérelniök kellett. A szállítás díja a távolságtól függött. 1926. körül pl. Kadarkútra 1 Pengő, Istvándiba, Szigetvárra 2 Pengő volt a bér. Ma a szigetvári TEFU-tól rendelnek meg teherautót. Az agyag a zselici részeken (Patca, Szilvásszentmárton, Somogyhárságy) 1 méternél is mélyebben van. A „fazekasagyag" felett a „terméketlen agyag" és legfelül a „termőagyag" helyezkedik el. Kapával, lapáttal, irtókapával vágják ki az agyagot, teknőben adogatják fel. Ha közelebb vannak a felszínhez, csak kilapátolják. Az agyagbányászás bére 60 Ft. köbméterenként. Az agyag otthon az udvarra kerül kupacba. Meglocsolgatják, forgatják, megsúlykolják gyakran, hogy ne álljon össze nagy darabokba. Ezután a hordóban „mossák", azaz vízzel feloldják. Ke verőfákkal kevergetik, míg folyékony lesz. A tődszűrő tetejére teszik a rostát két lécre és a folyékony agyagot belemerik. A rostán fennmaradnak az idegen anyagok. Mikor tele a gödör, hagyják, hogy az agyag leülepedjen, a víz feladja magát. Ekkor leengedik a vizet. 8—10 nap után a megszikkadt agyagot 25x25 cm-es kockába felvágják, majd tömbökbe összegyúrják. A műhelyben a fal mellett vizes ruhával letakarva várnak a tömbök a felhasználásra. Ebből egyszerre egy vagy két napi korongoláshoz valót vesznek el, 1 m magasan felrakják, összesúlykolják és az agyagszelővel függőleges irányban agyag forgácsonként faragcsálják, közben figyelnek és kiveszik a szennyeződéseket. A lefaragott agyagrészecskéket megvizezik úgy, hogy egyenletesen átitatódjon és meggázolják az agyaggázoló pallón mezítláb, közben kétszer is átfordítják a palló segítségével. Ezt aztán elszelik, a gyúrópadon meggyúrják két kézzel, végül hoszszúkásra formálják és kiszaggatják belőle a szükséges nagyságot a korongoláshoz. Korongolás előtt ezt a kisebb darabot mégegyszer meggyúrják pogácsa formára, s akkor kerül a korongra. Ma már a régi edénykészletnek csak kis hányadát készítik. A vevők már nem keresik csak a virágcserepet, tejesfazekat, tejfelespoharat, kuglófsütőt, kisebb méretű lekváros, savanyitós fazekat, gyermekjátékokat, csirkeitatót, boroskancsót. A virágcserép korongolása a legegyszerűbb: felteszik az agyagot a korongra, korongolás közben a „szorítóbőrrel kiszorítják" a fenekét belül, kívül kezükkel dolgoznak. Először hengeres formájúvá alakítják az edényt „csőbe húzzák", s azután szélesítik fokozatosan az oldalát a szája felé. Ha kész, kilukasztják a fenekét. A teljesfazéknál először 8—10 cm-re húzzák fel az edény falát, akkor korongolás közben hengeresen olyan magasba húzzák fel a kéz formálásával, amilyen magasra akarják a készet. Ezután belül filccel vagy simítóbőrrel simítják el a felszínét, alakítják ki az öblét, majd a száját. Vágódróttal vágják le a korongról és lapickával átemelik a polcra száradni. Mikor annyira megszikkad, hogy forgatni lehet, teszik rá a fület puha vizes agyagból, a száj pereméhez és az öbléhez illesztik. Lent jól odanyomják a fület, hogy ne maradjon vastag, mert úgy könnyebben reped.