Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 14-15 (1969-70) (Pécs, 1974)

Néprajztudomány - Knézy, Judit: A Bencsik fazekascsalád története

272 KNÉZY JUDIT A tál készítésénél, mikor már nagyjából kialakult a formája, belső felén körömmel törésvonalat „belső fenékszöget" eszközölnek. A tál pereme „széle" függőleges karimaszerű lesz végül. Ez a karima erősítője a tálnak, égetéskor a tálakat élére állíthatják ezáltal úgy, hogy az egyforma nagyságúak egymásba illeszkednek. A tálnak külső fenékszöget is készítenek. Ritkán készítenek cseréptepsit (rétessütésre), de ezt már csak rendelésre. Ez egészen lapos, nem kell sem belső, sem külső fenékszöget esztergálni rá. A boroskorsó jellegzetes kancsó száját korongolás végén nyomják be kézzel, szikkadás után is meg kell igazítani. A csirkeitató lukját korongolás és szikkadás után a „körzőlukasztóval" vágják ki. (18. kép.) Régebbi időben sok főzőfazekat kellett készíteniük. Ezeket kívül a rovátkolóval alulról fölfelé korongolás közben barázdálták. A szájrészt korongolás közben fa vagy rézkéssel esztergálták. A nyakon néha kis vágást alkalmaztak körbe, ezt „magyar szél"-nek nevezték. A megszikkadt fazékra tették rá az abroncsot és a fület. Nagyobb fazék két fület kapott, kisebb egyet, a közepes méretűek az egy füllel átellenben csak fülkezdeményt „szakállt" kaptak. Ma már nem kellenek a mázatlan mezei korsók. Ezeknél külön kellett készíteni a száját, nyakát, alját, mikor megszikkadtak „sléterrel" összeillesztették, s csak aztán jött rá a fül. Kályhássággal Bencsik József sokat foglalkozott. Fia, István már kevesebbet. Emlékezete szerint többször kellett kastélyokban is kályhát raknia. De jobban szeretett a falusiaknak dolgozni, mert azok nem akartak leszorítani a béréből. Szemeskályhát már nemigen készített, csak oszlopkályhát. 1940—50 között kaptak kályhamegrendelést. A gipszformákat Ceglédről hozatták. Most, mivel nincs iparengedélyük, nem készíthetnek. A fazekasmunka ütemes, gyors és kimerítő. Két napi gyúráshoz és korongoláshoz két óra alatt taposták meg az agyagot. A korongolásnál 6 percet szántak egy tejesfazéknak, 8—10 percet egy tálnak, fazéknak 4—15 percet, attól függően, mekkora méretűt formáltak. A korongolás után szárítják az edényeket, vagy a műhelyben a polcon, vagy száraz időben az udvaron lábakra szerelt deszkákon. Ha süt a nap, forgatni kell az edényt időnként, hogy meg ne rövidüljön a napnak erősebben kitett helyen. A kemence formájáról már fentebb szóltunk. A részei a ..tüzelőtér", a „rostély", amely a tüzelőtér mellett 1 m távolságban és 120 cm magasságban húzódik, ezután jön 120—150 cm-es térségben a „fenék" vagy „rakodó", alatta samottlap es a három „tűzvezető árok". A berakodásnál a nagyobb edényeket teszik alulra, a kisebbeket felülre. A rostély mellé virágcserepet szoktak tenni függőlegesen. Most általában mindenfajta edényből a kisebb méretűeket készítik, s míg régen ha vegyesen égették az edényeket 5—600, ma 6—700 edény is befér. A jelenlegi kemencéjük nagy méretű, 120 cm széles, 130 cm magas, 170 cm hosszú. A mázatlan edényt (virágcserép, csirkeitató) csak egyszer kell égetni, ezt az első égetést „hájtolás"-nak nevezik. A mázas edényt mégegyszer égetik -- ez a „mázos égetés". Égetés közben a kemence kis lukján kémlelik ki, hogy jól ég-e az edény. Ha fehéren izzik „hiccel", akkor jól fűtötték be. Bencsikék jelenleg kétféle mázatlan edényt készítenek: virágcserepeket és csirkeitatót. A csirkeitatóra kerül körbe fehér földfestékes csík, amelyet bőrzővel kezelnek hullámvonalasán, s így „csíkozásos" mintát ad. Ritkán a virágcserép kap kívül mázat, leginkább színtelent, vagy zöldet. Egyidőben nagyon szerették a parasztaszszonyok a mázas virágcserepet, de nem egészséges, mert nem szellőzik. Régen, mikor még nagy volt belőle a kereslet, a mezei korsó sem kapott mázat, külső felszínét fánkszaggatóval szurkálták csigavon alasan körbe. A főzőfazekak, tejesfazekak kívül szintén mázatlanok voltak. Ma csak a tejesfazék kell, ez belül fehér mázas, száján zöld, kívül mázatlan. Olykor kívül is díszítik, hogy jobban megnyerjék a vevő tetszését. A mázas edény legegyszerűbb díszítésmódja a színtelen mázzal való bekenés — ezt rendszerint fazék belsején alkalmazzák, pl. lekváros, vagy savanyítós fazék belsejében. Színes máz (zöld, barna, sárga) a fazék, lábos külsejére kerül. Bencsikék különösen a fehér színű földfestéket szeretik látni edényeiken. Az edény belseje sima fehér, rajta színtelen máz, külseje is fehér, vagy barna, de a máz alatt még különféle cifrálást eszközölnek. A mintázást „cifrázást" kanállal, puslával, ujjheggyel, bőrzővel vagy ecsettel végzik. Bencsikék főként fehér és barna alapon cifráinak. Régi eredetű cifrálási módokat is alkalmaznak helyenként, mint az 1. ujjheggyel pontozás, 2. „rázolt minta": nedves mázba puslával pontokat tesznek és amúgy nedvesen elfolyatják. (5. ábra) 3. ,.eregetős" (4. 7. ábra) minta: kanállal folyatott függőleges csíkozás. 4. „csíkozásos" minta: fehér földfestékes széles csíkba bőrzővel, húzott hullámvonal sor. 5. írókás minták („puslával") „kígyós", „csillagos" „rozmaringos" minták. (V. tábla 1—4.; VII. tábla. 5.)