Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 14-15 (1969-70) (Pécs, 1974)

Néprajztudomány - †Zentai, János: Baranya magyar főkötői

BARANYA MAGYAR FÖKÖTÖI 253 A-típus tárgyalásánál láttuk, а В (és а С is) bizonyára újabbkeletű. Az a néhány tárgyi adat, ami az A-típusból birtokunkban van, ha alaposabban megnézzük, fejlődési fokozatot mutat. Az egyszerűbbek csak hímzettek. Van néhány, amelyiken a hímzésen fém virág is megjelenik, valamint a szalagcsokor. Az egyik darabon már szinte kizárólagos a gyári eredetű dísz, bár formájában még elég régi (43. kép). Már csak egy lépés kellett, hogy az alak is megváltozzon, nagyobbodjon úgy a tok, mint a szalagcsokor, és legyen még gazdagabb, később egyedülvaló a gyári dísz. Ezt az elképzelt, feltételezett átmeneti formát nem ismerjük, (bár a bemutatottat elfogadhatjuk egyik fokozatának), azért nem éppen jogtalanul tételezhetjük fel a fejlődés ilyen menetét. Ha összevetjük a? alább ismertetendő B/III. altípus főkötőjét az A-val, ott is láthatjuk a hasonlóságot. Említettük, hogy az eddig tárgyalt főkötőkkel ellentétben, a mecseki az ezt viselő néprajzi csoporton belül is mennyire nem egységes. A mecseki fokotok közt ismerünk tehát három főtípust — А, В, C. Amikor megismerkedünk a B-típussal, ezen belül még altípusokat is találunk. Ezek valószínűleg időbeli eltérésűek. Van egyszer egy (I. altípus), amelyen a szalagcsokor — pántlika — tenyérnyi széles szalagból van kialakítva, széles csokorrá tűzve. (44—46. kép). A következő (II. altípus) szalagcsokra jelentéktelenül* kicsi, néha szinte egybeolvad a tokkal, vagy csak egészen alárendelt szerepet játszik a tokrész mellett. (48. kép). A harmadik (III. altípus) egészen elüt az előzőktől, amennyiben ennél a tokrész — fékötő — és a pántlika, gyakran még a sík (oldallap) is teljesen külön áll egymástól, a fejen állítják össze; (47. 49. kép), ilyenkor különben ugyanazt a formát mutatja, mint a másik kettő. 49. kép Az adatközlők között eltérők a vélemények arra nézve, hogy melyik altípus a régebbi. Ka a fejlődés vonalát nézzük, arra a megállapításra kell jutnunk, hogy a III. volt az. Az A-típussal való egybevetése után elfogadhatjuk, hogy a III. ebből keletkezett. Először hozzátoldták a pántlikát, később egybeszerkesztették, s eljutottak a II. majd tovább az I. altípusig. Egyes adatközlők adatai alá is támasztják ezt a következtetést. Van ezen felül egy területi változat-sorozat is. Egyik variáns a magas-síkú, — ennek tenyérnyi széles a sík-része, így fejre kötve sokkal magasabbnak, csúcsosabbnak tűnik a főkötő. (Ezt viselték a déli községekben — Bogád, Romonya, Kozármisleny, Egerág, Kisherend). A másik, az alacsonysíkú; ennél az oldalsík magassága csak kb. két ujjnyi széles. Fejre téve alacsonyabbnak tűnik. Ezt a Mecsek-beli községekben — Mecsekszabolcs, Somogy, Vasas, Hird, Martonfa — viselték. A harmadik változat a hosszúhetényieké. Ez keskenyebb, nem annyira kifejezetten szögletes végződésű, néha majdnem kerekformájú. Ez kisebb is a másik kettőnél. Ennél a változatnál is megtalálhatjuk — még könnyebben — a lehetőséget az A-típusból való származtatásra. Ezek a területi eltérések, különösen az I. altípusnál szembetűnők. A felsorolt sokféle változaton felül, még szinte minden községbelinek megvolt a maga sajátos helyi jellege. Az idevalósi ember rátekintve, azonnal meg tudta állapítani a főkötőről (no meg persze az ehhez igazodó hajviseletről), viselője melyik faluból való. Érdekes módon keveredés még sem következett be egy-egy községen belül; ugyanis, ha más faluból került oda lány menyecskének, annak a főkötőjét azonnal átalakították a helyi hagyományoknak, illetve divatnak megfelelően. Ennek a főkötőnek a viseletéről természetesen sokkal többet tudunk, mint az A-típuséról, hiszen itt-ott megérte a második világháborút. Mint láttuk, a mutatósság kedvéért túldíszitették a főkötőt, de ezt a túlzást a méretezésre is átvitték. A tok annyira bővült, hogy azt a haj nem tudta kitölteni. Az űr betöltésére nem vendéghajat használtak, hanem egy fékötő-alávalót alkalmaztak (50. kép), ennek több helyen béka & neve. Romonyán likas fékötőnek mondják. Ez egy egyszerű, bármilyen ócska, — hiszen nem látszik — kelméből varrt, ronggyal, gyapjúval töltött kis vánkos féle. Ügy volt méretezve, hogy a hajkontyra tűzve, kitöltötte a főkötőt, ennek tetszetősebb tartást biztosítva. A túlzott díszítésre jellemző, hogy néha — különösen a В/П. típusnál — a pántlika alá, tehát már egészen a nyakra, még egy kisebb sza lagcsokrot •— alábökőt is tűztek.