Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 14-15 (1969-70) (Pécs, 1974)

Néprajztudomány - †Zentai, János: Baranya magyar főkötői

252 ZENTAI JÁNOS három részből van összeszerkesztve; sokszínű; ritkán bélelt, de dróttal gyakran merevített; majd az egész fejet borította; főruhadarabként viselték; ritkán, alkalomszerűen fedve. Készítésénél a szögetes alakra nagyon vigyáztak. Bár az anyagot már eleve úgy szabták, hogy felső vége szépen négyszegletűre formálódjék, aminek biztosítására fémhuzallal is szokták merevíteni. Tehát úgy szerkesztették, mintha egy négyszög alakú dobozt szándékoznának készíteni. A fedőlap egy hosszúkás, derékszögű négyszög (téglány). Ehhez fent és két oldalt oldallapot varrtak — ez a sík. Negyedik oldala, az aJapján, nyitott marad; ide került ugyanis a pántlika (szalagcsokor). Azért írtam fentebb, hogy két vagy három részből áll, mert a fedél és a sík (oldallapok) néha egy darabból készülnek. Ennek, mint majd látjuk, jelentős szerepe van, ti. a sík szélességének. A fedelet mindig, a síkot nem mindig díszítik rátétesen. A díszítő anyagában van valami hasonlóság az ormánságival. Vizsgálódásunk idején szinte kizárólagosan gyári készítésű díszeket alkalmaztak. Az ormánságitól abban tér el leginkább, hogy míg ott az aprólékosabb díszek a kedveltek, itt a nagyobbméretűek. Itt jobban kedvelték az üveggyögyöket, — ebben is a nagyobbakat, mutatósabbakat. A gyári díszeket három nagy csoportra oszthatjuk; amennyiben ezek valamelyike az uralkodó egy-egy főkötőn, ezt arról szokták elnevezni, illetve ilyen jelzővel megkülönböztetni. Egyik — ez a legritkább — a textil-művirág, itt boti rózsa; az ilyennel díszített a rózsás fékötő. (44. kép). Másik, gyakoribb, a celluloid vagy kaucsuk művirág. Ezek a virágok tűre vannak erősítve, ezzel tűzik a főkötőre, — az ilyen a tűsfékötő. (45. kép). Volt azután, ritkábban, a fémszálas, apró fémvirágos dísz is: amelyiken ez volt az uralkodó, azt póliumos vagy boliumos fékötőnek nevezték. (46. 47. 48. kép). 44: kép 45. kép Ezek mellett és ezek között nagyon kedvelt a nagyobbméretű, sokszínű üveggyöngy, vagy inkább már nem is gyöngy, hanem üveggömböcskék, -golyócskák. Az apróbb, színes gyöngyöket dro/cmag-nak nevezték. Kedveltek voltak a lotyogás- vagy lötyögőstű-nek mondott, különoöző formájú fém csüngők (Szabolcson ezt rácoslűiiek is hallottam nevezni). Kedvelték továbbá az itt is pillangónak mondott islángot. Ezeken előfordult a bajusz (búzakalászszerű dísz) és az angyalhaj, (lapos fémszálak). A díszek annyira zsúfolódtak a főkötőn, hogy az alap rendszerint ki sem látszott. A díszek elrendezésével is ügyelnek arra, hogy a szögletes forma kidomborodjék. Szokták azért szalagkerettel is hangsúlyozni a négyszöget, néha ezüstcsipkének nevezett fémszövésű kesken}^ szalaggal. (46. kép). Mindezek a díszek gyakran a pántlikának nevezett szalagcsokorra is rákerülnek. Főkötőiket az asszonyok maguk szokták készíteni. Keveset tudunk az eddig tárgyalt főkötők történeti fejlődéséről, de még kevesebbet az itt ismertetett mecseki Б-típusról. Pedig, amint az 46—47—48. kép