Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 14-15 (1969-70) (Pécs, 1974)

Néprajztudomány - †Zentai, János: Baranya magyar főkötői

248 ZENTAI JÁNOS nem is éppen megnyugtatók a válaszok, az okújával egyetlen egy sem azonosította. Inkább az ó betűből származtatják, mivel kerek formájánál fogva hasonlít az о betűhöz. Minthogy rendszerint nem egyedül áll, hanem többedmagával, tehát az о is többesszámba került, s lett belőle ,.ók". (Az о hangot magában mondva szinte mindig hosszan ejtjük.) Annak ellenére, hogy ez a főkötő a m agyainépviseletnek egyik legjobban feldolgozott darabja (a cifraszűrön kívül), eredetéről, történeti fejlődéséről alig tudunk valamit. Eltekintve a nem szakszerűen ismertetett régebbi közlésektől, amikor néprajzosaink alaposabban kezdték megfigyelni, leírni, már szinte a mai képét látjuk. Már a múlt század végén, a századforduló táján a „parittya" volt az általános, így természetesen leginkább csak ezzel foglalkoztak, ezt ismetették. A régebbi típusról is megemlékeztek, néhány képét közölték, de erről vajmi keveset írtak. Vizsgálódásunk időpontjában már csak Mohácson élt a régi típus. A parittya bizonyára a Sárköz középpontján — Decs, Öcsény, Sárpilis — alakulhatott ki, ahonnan lassan terjedt kifelé, így Baranyába is, kiszorítva a régit. Mohács volt a legtávolabbi pont, mire az új odaért volna, addigra a mindjobban városiasodé mohácsiak — akik népviseletüket is legelőbb vetették le a sárköziek közül — már elhagyták a főkötő viseletét, tehát természetesen nem is vették át az újat. (Úgy látszik a Duna balpartjára sem jutott el a parittya, mert Szeremlén is a régi típusú maradt meg mindaddig, míg ki nem vetkőztek népviseletükből.) Két kutató, akik e kérdéssel alaposabban foglalkoztak, megkísérelték — mindketten összevetve a drávaszögivel — megmagyarázni eredetét. Undi M. szerint (Magyar Kincsesláda VI— VII füzet) a drávaszögi az ősibb, ebből fejlődött ki a sárközi. Bizonyára ezen szemlélet alapján — tévesen — együtt is tárgyalja (i. h.) a zengővárkonyit (tehát sárközit) a kopácsival (drávaszögivel). Gönyey szerint (1944. 7.) külön-külön gyökerúek, tehát nem egymásból alakultak ki. Kovách A. (219), aki egyébként az egész sárközi viselet legalaposabb, legteljesebb ismertetését adja, kalandos elmélettel Torockóval hozza kapcsolatba, mint a sárközi onnan eredne. Mi lehet a valóság? Ha összehasonlítjuk a három fajtát: drávaszögit, sárközi régit és új típusút, úgy tűnik, mintha a sárközi régi típusú átmeneti forma volna a két másik között. Azt kell hinnünk — bizonyára ez áll legközelebb a valósághoz —, hogy egy — ma már felderíthetetlen — ősibb formából, tehát közös tőről fakadtak, a mi szempontunkból „történelemelőtti" korban. Azután más-más irányban fejlődve, nagyon hosszú időn keresztül éltek önálló életet, mint teljesen külön főkötők, megtartva bizonyos közös vonásokat (fekete-fehér hímzés), és minthogy területileg egymás közelében éltek, kölcsönhatásban állhattak egymással, anélkül, hogy egyik is átalakult volna másikká. A sárközi főkötő elődjét nem ismerjük. A ma ismert régi típusúból — tehát „szabott"-bóJ a „parittyába" való átmenetre már van adatunk. A régebbi, a nagyobbméretű főkötő tulajdonképpen egy hosszúkás négyszög, amelyet szükséges bevarrásokkal idomítanak negyedgömbbé. A parittyát a megfelelő formára egyszerűen csak kivágták az anyagból, esetleg egy kis bevarrással tették ívesebbé. Szántóné zengővárkonyi gyűjtése segítségével sikerült megtalálni az átmeneti típust. Úgy szabták ki négyszög alakúra, mint a régit, és megfelelő bevarrásokkal adták meg neki a parittya formát. Tehát eleinte a parittya is „szabott" volt, csak később tértek rá az egyszerűbb, utóbbi készítési módra. Nézzük meg e főkötőt néprajzi oldalról is. Főkötot a nő asszonnyá létekor kapott, az volt ennek bizonyító jele., A főkötő-viseletben voltak bizonyos időszaki, illetve állapotot kifejező szakaszok, amelyhez alkalmazkodott a viselet. A főkötő pártaszerűen simult a fejre a homlok fölött (35—36. kép). Amint az eddigi főkötőfajtáknál láttuk, ennél is voltak még bizonyos kellékek és járulékok. Fiatal asszony a főkötőt nem viselte magában. Volt egyszer egy pántlika vagy bársony (37. kép). — homlokszalag —. Ez fekete bársony, rajta színes, apró, fém-, üveggyöngy, művirág díszek. Ezzel átkötötték a fejre helyezett főkötőt. Ez mellett volt még egy vagy két színes üveg- vagy fémcsüngőkkel díszített paszománt-szalag — fékötőgyöngy — (37. kép). 35. kép