Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 14-15 (1969-70) (Pécs, 1974)

Néprajztudomány - †Zentai, János: Baranya magyar főkötői

242 ZENTAI JÁNOS 11. kép 12. kép 13. kép szalaggal övezik körül. A szalagot tehát a szarvra rögzítik rá olyképp, hogy ezt azzal bevonják, csak a két kis csücsök marad kint. A szalag tenyérnyi széles, különféle színű selyem, ugyanaz, mint az ormánsági főkötőknél. Színe lehet többféle, leginkább piros vagy kék, de ritkán más színűek is előfordulnak. A szalagcsokor a.szarvból kiindulva, lefelé legyezőszerűen szélesedik; hatszor lecsüngő szalagból áll, illetve az egyetlen szalagot annyiszor vezetik le-fel. A két középső szalagból indulnak el, így ezek egyrétűek, a két-két szélső le-fel összehajtva kétrétű. A két középsőt rendszerint alsó végükön ki szokták csipkézni. (10. kép). A kész főkötő koszorúszerűen helyezkedik el a fejen, pántlikája hátul a vállra lóg. (11—13. kép). A főkötőt leginkább készen vették Szigetváron, ott volt kontyrakó vagy konty csináló. De ott jobbára csak az elejit (tehát a koszorúszerű részét) készítették, pántlikázni már otthon szokták. Akadt itt-ott asszony, aki értett hozzá. Volt olyan asszony is — pl. Somogyhatvanban a ma 69 éves Kálmán Viktorné néhai édesanyja —, aki szintén megtanulta, s elkészítette az egész főkötőt; még élő lánya is ért valamelyest hozzá. Amikor már újat nem készítettek, a régieket szokta átalakítani, felújítani. A szigetvidéki főkötőről vajmi keveset tud néprajzi irodalmunk. Ismeretlen a történeti múltja. Néhol a neve kerül elő — pl. Kodolányi (1958, p. 170.) Füzes (p. 320) és Kodolányi (1958/a p 13) hivatkozik Molnár István

5 által említett, színes szalagokkal ékes, nagyméretű ,.konty "-ra, melyet valószínűleg a szigetvidéki (úgy, mint a délsomogyi) menyecskék is hordtak. De ebből keveset tudunk meg a ,,konty" valódi mibenlétéről. Nem sokkal többet Űjváriné (p. 84, 88.) szűkszavú közleményéből sem. A neve tehát 1859-ben már élt; hogy ez a szó mit 5 Molnár István: A drávamelléki magyarok. Képes Űjság, 1859. p. 183. takart, vagyis milyen lehetett a ma is kontynak nevezett főkötő, miből, hogyan fejlődött a. mai formájúvá, nem tudjuk. Amit tárgyi adataink, még élő legöregebb adatközlőink visszaemlékekezései megismertetnek velünk, az a mai konty. Mint láttuk, úgy a koszorú, mint a szalag színeiben van változatosság. Űjváriné már említi a piros és kék szalagos főkötőt. Szerinte: ,.Kékszalagos az elsőkonty, amit takarító alá viselnek — Táncba nagy rózsás konty járja." (84—85) Ezzel nem egyezik a mai adatközlők emlékezete. Több községből néhány tucat adatközlőt faggattam meg efelől. Ezek szerinti megállapítás a következő. E népcsoporthoz tartozó 33 községben némi eltérés mutatkozik a színeket, viseletet illetőleg, de ez nem lényeges. Gyakoribb a mai adatközlőknek véleménye, hogy a színeknek nem volt jelentősége. Némelyik helyen (pl. Katádfa, Somogyhatvan) viszont határozottan állítják, hogy az idősebbek, leginkább sima, kék szalagokat viseltek, amelyekről hiányzanak a piros színű virágok. Tárgyi emlékeink között valóban van olyan főkötő, amelyiken a simakék szalag mellett csak halovány színű virág található. Bár ma már határozottan nem tudjuk kimondani, de feltételezhetjük, hogy ez utóbbi lehetett a hagyományosabb. Egyik dencsházi 80 éves asszony — özv. Darabos Józsfné — adatai szerint férjhezmenetelkor a nők legalább három kontyot kellett kapjanak; első, második, harmadik kontynak nevezték ezeket. Minőségi eltérés volt köztük. Elmondása szerint az övéi: Elsőkonty; bordó szegfű, zöld levél az elején, a pántlikája piros. Ez a legdíszesebb, legdrágább; kizárólag csak nagy ünnepeken, akkor is inkább templomba viselte. Másodikkonty; vegyes virágú, ,,pirhanyagos" vagy kékpántíikás; nem nagy ünnepeken, azaz közönséges vasárnapokon templomba. Harmadikkonty; ez a legegyszerűbb, különböző színekben, ezt vasárnap délután hordták, Az értékkülönb-