Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 14-15 (1969-70) (Pécs, 1974)

Néprajztudomány - †Zentai, János: Baranya magyar főkötői

236 ZENTAI JÁNOS már igen nehéz dolog. A régebbi korokból leírás, kép vagy tárgyi emlék alig maradt. A fényképezés is csak a századunk elején kezdett tért hódítani igazán a népünknél. Amikor a néprajz felfigyelt volna ezekre az eseményekre, különösen amikor már alaposabb tanulmányozásra kerülhetett volna sor, a fejlődésnek úgyszólván csak az utolsó fokát, a megszűnését lehetett vizsgálat alá venni. Ez a helyzet a baranyai magyar főkötők esetében is. Nagyon kevés adatunk van a múlt századból, — leszámítva az utolsó egy-két évtizedet; a XTX. század első feléről alig valami, régebbről pedig szinte semmi. Megfelelő adatok hiányában nagyon sokszor csak feltevésekre vagyunk utalva. Múltbeli adataink legtöbbször nagyon hézagosak, hiányosak; korban is nagyon távol állnak egymástól, nincs meg a folytonosság, s a két távoli pont között szinte lehetetlen áthidalni az űrt. Múzeumunk Néprajzi Osztálya elég gazdag tárgyi emlékekben, de hibája, hogy egyenetlen, nem kielégítően átfogó az egész területre. Még nagyobb hiba, hogy a tárgyak gyűjtésével egyidőben legtöbbször nem történt kellő adatgyűjtés is. így nem egyszer csak néma tanúként szelepeinek, sokszor még a helymeghatározásuk is körülményes. Vannak olyan főkötőink, melyek viselete már a századforduló táján megszűnt. Mily kevés adatot tudhatunk már erről a korról még a leghagyományőrzőbb adatközlőtől is kapni? Éppen e nehézségek tudatában érezzük parancsoló szükségességét annak, hogy a még lehetőt megtegyük. Természetesen arról le kell mondanunk, hogy a messze múlt ismeretlen tájaira elkalandozzunk a hitelesség kedvéért inkább le kell mondanunk a, különben nagyon fontos, történeti fejlődés nyomonkövetéséről. A múlt század utolsó felének egy, két, két és fél évtizede az a kor, ameddig még tűrhető pontossággal, elfogadható hitelességgel vissza tudunk látni, tapogatózni. Az I. világháború az utolsó nagy fordulópont a népviselet — és általában a néphagyományok — történetében; ez után már rohamosan tűnik el a népviselet, így a főkötő divatja is. Tehát századunkban is a két, két és fél évtized, ami vizsgálatainkat képezheti. Összegezve így — mintegy fél évszázad az az időtartam, amiről az alábbiakban képet igyekszünk rekonstruálni. Az említett folyamat, változás persze nem mindenütt egyforma, így a főkötőviselet terén sem, — van néprajzi csoportunk, amely — mint fentebb hivatkoztunk rá — már a századforduló táján elhagyta eredeti viseletét, letette főkötőjét, — van viszont, ahol ez megérte a II. világháborút. Ezeket a folyamatokat, változásokat majd az egyes néprajzi csoportoknál, illetve főkötő fajták ismertetésénél, leírásánál fogjuk bemutatni, amennyire még lehetséges. Az általános képhez tartozik még a következő tény is. Vizsgálatunkat képező időszak elején — tehát amikorról már elég pontos adataink vannak — főkötőink szinte teljesen a ma ismert formájában jelentkeznek, (legalább is a négy református néprajzi csoportnál ez így van). Az természetes, hogy ezt az állapotot meg kellett előznie egy kialakulási folyamatnak, de ez az, amit ma már nem tudunk adatokkal bizonyítani. A másik tény, hogy ebben az időszakban — tehát kb. a fél évszázad alatt — a főkötők lényeges változáson nem mentek keresztül, (megint más a helyzet a katolikus csoportnál, de erről bővebben majd ott szólunk.) Megszűnhetett esetleg egy fajta főkötő divatja, levetették, másikkal cserélték fel, de az eredeti jellegét nem változtatta. (Ezt látjuk majd a drávaszögieknél.) Találunk ugyan itt-ott némi kezdeményezést az alakításra, változtatásra, de ezt inkább csak egyéni kísérletezésnek vehetjük, amely elszigetelt maradt, nem változtatott az összképen. Még egy nagyon érdekes, jellegzetes tulajdonsága a főkötőknek (csak a négy református csoportnál): egy-egy főkötő-fajta viselete pontosan a néprajzi csoport határáig terjed; e határokon belül teljesen egységes, vagy csak alig észrevehető változatot mutat. Ez a tény annyira törvényszerű, ,hogy a néprajzi csoportok elhatárolásának egyik fontos ismérve éppen a főkötő. Merőben más a helyzet e téren is a főkötőt viselő katolikus csoportnál, amiről majd megfelelő helyen részletesen lesz szó. A főkötő-féleségeknek szokott lenni még tartozéka és járuléka. Van főkötő, amelyet felkötésekor még valami színes szalaggal vagy egyébbel tesznek díszesebbé, ez így a viseletnek elmaradhatatlan tartozéka. Egyes csoportoknál bizonyos alkalmakkor (pl. templomozás stb.) a főkötő fölé fátyol vagy kendő kerül, mint megkívánt járulék. Ezek nem éppen feltétlen velejárói a főkötőnek magának, így annak nem részei. Megfelelő helyen azért ezeket is tárgyaljuk. Ezek után sorba vesszük az egyes néprajzi csoportokat, amelyek népviseletükben — vizs* gálatunk időpontjában — főkötőt hordtak. ORMÁNSÁGI FŐKÖTŐ Az Ormánság a megye déli, délnyugati szegélyén a Dráva és a villany—siklósi dombvonulat közötti síkságon terül el, ahol a dombvonulat megszűnik, ott észak felé kitüremlik az Okorlapályra is.