Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 14-15 (1969-70) (Pécs, 1974)

Helytörténet - Györffy, György: Megemlékezés István királyról születésének ezredik évfordulóján

MEGEMLÉKEZÉS ISTVÁN KIRALYRÓL SZÜLETÉSÉNEK EZREDIK ÉVFORDULÓJÁN* GYÖRFFY GYÖRGY A magyar krónikában ezt olvassuk: „Miként Szent István király legendájában megíratott, Géza isteni intéstől jövendölve az Űr megtestesülésének kilencszázhatvankilencedik évében Gyula leányától, Sarolttól nemzette Szent István királyt."

1 Más szövegek más évszámot tartottak fenn. így Kézai kivonatos krónikája a 967Д kései lengyel kútfők pedig a 975. évet

3

. Minthogy kortársi feljegyzéssel nem rendelkezünk, István király születésének éve ma már biztonsággal nem állapitható meg

4

. Mindamellett a magyar krónikákban található 969. évszám alapot ad arra, sőt kötelességünkké teszi, hogy most, 1969-ben megünnepeljük Szent Istvánnak a magyar történelem legnagyobb alakjának születését. Első hallásra stiláris fordulatnak tűnik, hogy az ünnepelt királyt a „legnagyobb" jelzővel tűntetjük ki; valójában a magyar történelem objektív mérlegelése szükségszerűen vezet el ide. Miben is áll a „történelmi nagyság" fogalma? Melyek azok a minőségek, amelyek alapján egy történelmi alakot a legnagyobbak közé sorolunk, vagy éppen a legnagyobbnak ítéljük? A legnagyobbak rendelkeznek azokkal a pozitív emberi vonásokkal (jóindulat, becsületesség, bölcsesség, keménység) amelyek egy szűkebb körben is érvényesülnek és tiszteletet vívnak ki megtestesítőjük iránt. Amíg azonban az egészséges halandó tevékenységét elsősorban a maga, a családja s esetleg tágabb közössége, osztálya érdekében fejti ki, a legnagyobbakat jellemzi, hogy mindezen felül az egész nemzet, sőt az emberiség ügyét is szem előtt tartják. A középkorban egy-egy kivételes nagyság osztálykorlá* A szöveg elhangzott 1969. aug. 20-án, I. István Pécsváradon felállított szobrának (Borsos Miklós alkotása) leleplezésekor. 1 Szentpétery, E.: Scriptores rerum Hungaricarum, Budapestini, 1937—38. I. 311—312. 2 Uo. 172. 3 Gombos, A. F.: Catalogus fontium históriáé Hungaricae. Budapestini, 1937—38. I. 145, 476; III. 2061; Monumenta Germaniae Historica. Scriptores XIX. 544. 4 Döry F., Emlékkönyv Szent István király halálának kilencszázadik évfordulóján. Budapest, 1938. II. 564. tain túllépve igazságot akart szolgáltatni az elnyomottaknak, és életüket a fennálló viszonyok között is elviselhetővé kívánta tenni. Ugyanakkor a nemzetek feletti, supranacionális összetartozást a keresztény vallás tudatosította először, azáltal, hogy mindenkit, aki elfogadta Krisztus vallását, egy közösség tagjának tekintett. Valaki rendelkezhet a legnemesebb emberi vonásokkal és lehet az emberi társadalomhoz való viszonya a legpozitívabb: ettől még nem válik történelmi nagysággá. Egy válságos történelmi helyzet szükséges ahhoz, hogy az államférfiúi nagyság megmutatkozzék. A legnagyobb jelzőt az nyeri el, aki válságos helyzetből kivezeti népét; új rendet teremt, amely az egyetemes emberi fejlődés irányában hat, és végül: alkotása maradandónak bizonyul. A magyar történelem bővelkedik válságos korszakokban; nagy történelmi alakok tűntek fel, akik közül nem egy a legnemesebb emberi vonásokkal rendelkezett. Ezek azonban vagy nem ismerték fel a válságos helyzetet idejekorán, vagy nem találták meg a kivezető utat, vagy elmulasztották azt a pillanatot, amikor cselekedni kell. A magyar történelem bővelkedik nagyságokban, akiknek ügye elbukott: Szent István az egyedüli a magyar történelemben, aki példamutató egyénisége mellett, mint államférfi is olyat alkotott, ami szinte egy évezredre meghatározta nemzete sorsát. Ha István király egyéniségét, emberi vonásait vesszük vizsgálóra, rögtön egy olyan jelzővel találjuk magunkat szemközt, amely látszólag egy emberfeletti tulajdonságot jelent: „szent". Ma a köztudatban a szent jelző két jelentésben él. Jelenti egyrészt azokat, akiket a keresztény vallás érdekében kifejtett tevékenységük és a nekik tulajdonított csodák miatt az egyház kanonizált, azaz szentté avatott; használatos másrészt a szó a köznyelvben a tiszta lelkű, nemes eszményeket követő emberek jelölésére. A két jelentés ma élesen elkülönül. Nem így a korai középkorban. A XI. században, amikor István királyt szentnek kezdték nevezni, a két jelentés még nem vált el. A szent jelző elnyerésének nem volt előfeltétele csoda észlelése és