Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 13 (1968) (Pécs, 1971)

Néprajztudomány - Zentai, János: Két adat Ormánság népének régi életéből. Almabor és almaecet készítés – Külü

KÉT ADAT ORMÁNSÁGBÓL 195 ták, legalábbis adataink nincsenek rá. A körtét inkább aszalással tartósítva fogyasztották, magas cukortartalmánál fogva pálinkafőzésre volt kiválóan alkalmas. * * * Az I. világháború, a nagy fordulópont a népi hagyományok világában, e téren is egy korszak lezárója. A két világháború közötti polgárosodás, a gyári termékeknek az elterjedése, a megváltozott életforma nem kedvezett a hagyományoknak. Azután megfogyatkozott egyik oldalon a nyersanyag is, — kiöregedtek már a régi almafák, az újabban telepített nemesebb, de kényesebb fajták nem váltak be, — másfelől a direkttermő szőlőfajták elterjedése, — Balassa Iván: Adatok a székely népi italok ismeretéhez. Ethn. LV (1944) pp. 88—93. Bátki Zsigmond: Táplálkozás. In.: A Magyarság Néprajza. L: 31—107. Bp. 1941. Gunda Béla: Néprajzi gyűjtőúton. Debrecen, 1956. a) Ormánság múltjából pp. 17—40. b) Gyűjtő úton a Lápos-völgyben pp. 41—65. Gunda Béla: Ethnogeográphiai problémák az Ormánságban, Magyarságtudomány, II. (1935) pp. 172—184. Kardos László: Az Őrség népi táplálkozása. Bp. 1943. Kiss Géza—Keresztes Kálmán: Ormánysági Szótár, Bp. 1952. Az ember táplálkozásában fontos szerepet játszanak a nagy tápláló értékű növényi magvak. Napjainkban is így van ez, — gondoljunk csak a »mindennapi kenyerünk«-re — méginkább így volt ez a múltban. A legtöbb magot, hogy táplálkozásra alkalmas legyen, fel kell dolgozni, előkészíteni: megtörni, zúzni, őrölni. A fogyasztásra való előkészítés egyik legősibb módja bizonyára a pörkölés volt, talán az áztatás által való puhítás is, de ez mellett — a régészeti ásatások leletei bizonyítják — már a történelem előtti kor embere használt eszközöket a magvak törésére. Ezekből a kezdetleges eszközökből hosszú évezredek, vagy évtízezredek során termelékenyebb, bonyolultabb szerkezetű »gépek« jöttek létre. A fejlődés azután a múlt század rohamos technikai fellendülése következtében napjainkban már automatizált malmokig érkezve érte el csúcspontját. A technikai újítások — még a múltszázad második felében is — aránylag csak lassan jutottak el a néphez, különösen ha minőségileg értéktelenebb is, de mennyiségileg sok bortermést eredményezett. A nemesebb hegyi szőlők is kiheverték némileg a filoxéra pusztítását. Ezek következétben az 1920-as években az almabor és ezzel együtt az ecet készítése — legalábbis nagyobb .mennyiségben, megszűnt. Sőt annyira megszűnt, hogy — mint láttuk az előzőkben — tárgyi emlékét is alig lehet már megtalálni. Kisebb mértékben azért itt-ott még előfordult, hogy visszatértek a hagyományhoz. Persze akkor már csak az egyszerűbb, kisebb eszközöket használták. Egy adatunk van (Ókorágról), mely szerint még szinte napjankban is készítenek — ha éppen van megfelelő almatermés — csekély mennyiségben, azonnali fogyasztásra almabort. Kresz Mária: Hagyományokba való bele nevelődés egy paraszt faluban. — Néprajzi tanulmányok, szerk. Ortutay Gyula. Bp. 1949. Szabó László: Az almabor és almaecet készítése a Tiszaháton. Ethn. LXXII (1961) pp. 466—468. Újvári Zoltán: A vadon termő növények szerepe a táplálkozásban, az Abaúj-Zempléni hegyvidéken. NÉ. XXXIX. (1957) pp. 231—243. Vajkai Aurél: Almaprés Cikolaszigetről. Ethn. LXVIII. (1957) pp. 352—353. Vajkai Aurél: Szentgál. Bp. 1959. Vincze István: Magyar borsajtók. Eth. LXIX. (1958) pp. 1—28. Viski Károly: Almaecet. NÊ. XXIV. (1932) p. 117. az elzártabb, autochton területekre, mint pl. az Ormánság. Az ilyen helyeken a régi, kezdetlei gesebb eszközök még sokáig használatban maT radtak. Ilyen hagyományos szerkezet a kölyü — Ormánságban külü — is. Amikor már hen, germalmok, korszerű olajütők, modern darálók álltak rendelkezésre, elégítették ki a szükségleteket, az ormánsági ember imég mindig használ1 ta '— egyes helyeken szinte niajdnem napjainkig i — a kezdetlegesebb, ősibb, hagyományos eszköí zöket, így a kölyüt is. Mi is az a kölyü? A Magyar Nyelv Értelmező l Szótára ilyen címszava alatt a következő ímeg- határozást találjuk (IV. p. 374): »I. Különféle < anyagnak, különösen szemes terménynek összezúzására, idegen részektől való megtisztítására i használt ütő, törő kalapácsokkal felszerelt készülék, gép. II. Kézi malom.« Az I. alatti meghatározás felel meg pontosan a kölyü fogalmának, mint alább látni fogjuk. Czuczor—Fogaraí sinál: >xKülü, 2. ütőkalapácsokkal, s mozsár-féle IRODALOM Az ormánsági külü