Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 13 (1968) (Pécs, 1971)

Néprajztudomány - Zentai, János: Két adat Ormánság népének régi életéből. Almabor és almaecet készítés – Külü

KÉT ADAT ORMÁNSÁGBÓL 187 kezdelegesebb eljárásokkal, folytatva a fejlettebb felé. Ebben a módszerben — úgy véljük — megközelítő képét kapjuk a történeti fejlődés vonalának, természetesen időpontok nélkül. Ha szigorúbban vizsgáljuk meg a kérdést, akkor látszólagos ellentmondás mutatkozik. Ugyanis, amikor az almabor-készítés a fejlődés tetőpontján túljutva hanyatlásnak indult, a kezdetlegesebb készítési mód élt tovább. De ez szinte általános jelenség a néprajzban. Az almabor készítésénél is az a helyzet, amikor a szükséglet, és ennek nyomán a termelés, már alacsony fokra szállt le, feleslegessé váltak a nagyobbmérvű temelésnél használt fejlettebb készítési eszközök. A kisebb szükséglet ellátására elegendő volt az egyszerűbb, tehát kezdetlegesebb eljárási mód, és ennek — ezek szerint — régiesebb eszközei. A törésnek három nagyobb módjával találkozunk: kézzel való törés, emberi-, majd állati erővel mozgatott eszközök. Az alma törésének legegyszerűbb módja, hogy kézzel felaoritjak. Ehhez hasonló eljárásról tudósít bennünket BALASSA (p. 91.) a Székelyföldről és a SZABÖ (p. 466—466.) a Tiszahátról (Tivadarról ill. Kisarról). Az Ormánságban az így aprított almát esvas-sál tették saj tolásra még alkalmasabbá. Az esvas egy, kovács által készített szerszám. Kb. 20 cm hosszú, 4—5 cm széles, 4—5 mim vastag, egyik szélén kiélezett »S« alakra meghajtott vaspenge. Közepére köpüt erősítetek, ebbe kb. egy m hosszú botnyelet. Az állatok takarmányozására szolgáló répát, burgonyát szokták vele aprítani. Használták még ezen kívül a pálinka főzésre szánt nagyobb gyümölcsök — barack, körte — aprítására, hogy ez egyenletesebben erjedjen. (2. k.) Erről az eljárási módról csak egy-két adatunk szól: vagy nem volt általános vagy annyira régi, hogy a ma élők közül már csak nagyon kevesen emlékeznek rá. Elterjedtebb, közismert a következő törési mód. Az almát egy kézbefogott szerszámmal, legtöbbször fakalapáccsal, zúzzák szét. Az ómatörő fakalapács egyszerű, házilag készített szerszám. Négyszög esetleg kör keresztmetszetű hasáb, ill. henger, bele lyukat fúrnak, s ebbe ékeléssel rögzített nyelet tesznek. (3. k.) A törnivaló almát egy simára faragott göcs-re (fatuskó) teszik, a kalapáccsal összetörik, s a zúzalékot egy tekenyő- (fateknő-) ben gyűjtik. Amikor a teknő megtelt, felöntik a sajtóra. Amíg az almatcrő kalapács úgyszólván az egész Ormánság területén ismert és használt, addig az ide vonatkozó szakirodalomban erről alig van szó. Csak BALASSA említi (p. 92.) Sepsiszentkirályról, s képet is közöl róla. (p. 90.) Ez a kalapács egészen más formájú, mint az ormánsági. Legtöbb szerző sulykot, muszkolót, botot említ csak, vagy egyszerűen törőnek nevezett eszközt. Minthogy ezek részletes leírása vagy 3. Fakalapács (Monori Magda rekonstrukciós rajza). ábrázolása általában hiányzik, összehasonlítást nem áll módunkban végezni. A kalapács meilett Ormánságból is van adatunk súlyokkal való törésre, bár csak ritkán, pontatlanul {Csányoszró, Nagycsány). Ez esetben itt is vályúba tették az almát, és abban törték meg. Régebben fatörzsből kivájt vályút, utóbb a betonból készült itatóvályút — használták erre a célra. Hogy külön e célból készítettek volna törővályút, erről eddig adat nem-igen került elő. Egyedül Marócsáról van adat, mely szerint kerek, vastagfalú, tálszerű teknőt készítettek, amelyben megtörték az almát. A törésre használt súlyok is úgy látszik csak alkalmi eszköz volt. A nagyon gyér adatokból az hámozható ki, hogy talán lentörő sulykot, mosósulykot, esetleg csomiszlót (szőlőmuszkolo) használtak erre a célra. Az almatörésnek fejlettebb foka, amikor már bonyolultabb eszközt, emberi erővel hajtott »munkagépet« alkalmaztak. Ennek két formájáról van tudomásunk. Az egyik a nagyon régi eredetű, lábbal mozgatott külü (részletes ismertetését lásd hátrább külön cikkben). Ezt régebben több imindenre használták itt, az egykori köleshántolástól, szinte napjainkig tartó paprikatörésig. Ennek a használatáról nagyon kevés adatunk van (Besence, Drávafok); erre a célra