Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 13 (1968) (Pécs, 1971)

Néprajztudomány - Zentai, János: Két adat Ormánság népének régi életéből. Almabor és almaecet készítés – Külü

188 ZENTAI JÁNOS bizonyára nem nagyon megfelelő. SZABÓ említ ilyen készüléket a Tiszahátról, képét is közli. (p. 466—467-ig.) A másik kézihajtású eszköz egy újabb keletű készítmény, a répadaráló. A henger vastengely körül forgatható, az egyik tengelyvégre szerelt hajtókar által. A tengely másik végén esetleg lendkerék van. A vasfogak a hengert tartó keretre szerelt vaslemez csipkézett vaslaphoz sodorják, s a réseken áthaladó fogak egy-egy darabot kihasítanak az almából. Addig forgatják, míg az alma teljesen elaprózódott. Az aprított almatörmelék az állvány alá helyezett edénybe hullik. A darálóval végzett munka elég gyors. Elterjedni mégsem tudott (vas ízt adott a bornak?), az Ormánságból kevés komoly adatunk van (Zaláta, Drávapiski), s néhány halvány emlék. Ehhez hasonló eljárásról VAJKAI tesz említést Cikolaszigetről (p. 352. 1957.). Az ilyen darálót helybeli kisiparosok (a farészeket bognár, vagy egyszerű faragó, a vasrészeket kovács) csinálták. (4. k.) FELÜLNÉZET OLDALNÉZET H « HENGER A TÓGÁKKAL V « FOGAZOTT VASLAP К « KERET CSÀ» CSAPÁGYAK T « TENGELY HK * HAJTÓKAR G - GARAT 4. Répadaráló. (Rekonstrukciós-terv: Zentai János, rajz: Monori Magda.) Az almabor készítésének fellendülésével — kb. a századforduló táján — ezek az almatörő eszközök már nem bizonyultak elég termelékenynek, »nagyüzemibb« eljárást kellett alkalmazni. Ekkor terjedtek el a lóvontatású almatörők. Míg az előbbi törési (s az azzal kapcsolatos sajtolási — lásd később) módok csak a kisebb mennyiségű, saját szükségletű bor, illetve ecet készítésére szolgáltak, — a lóvontatásúakat már szinte iparszerűen működtették. Ezek ugyanis szükségleten felül nemcsak a falusi emberek, de a távolabbi községbeliek ilyen irá-