Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 13 (1968) (Pécs, 1971)

Néprajztudomány - Zentai, János: Két adat Ormánság népének régi életéből. Almabor és almaecet készítés – Külü

KÉT ADAT ORMÁNSÁG NÉPÉNEK RÉGI ÉLETÉHEZ ZENTAI JÁNOS Az almabor és almaecet készítése Ormánságban Az emberiségnek már nagyon régi idők óta kedvelt élvezeti cikke az alkohol. A fogyasztott szeszes italok legnagyobb része (a mérsékelt égöv, és különösen a szubtrópus alatt) a bor. A bornak pedig leginkább a szőlő az alapanyaga. Ahol a szőlő valami oknál fogva nem díszlik, ott gyümölcsből is készítenek bort. Ez így van hazánkban, még közelebb vizsgálódásunk helyén, Ormánságban is. Ormánság területének legnagyobb része áradmányos talaj, láp és berek volt a múltban, különösen a Dráva és mellékvizeinek szabályozása előtt. Tehát szőlőtermelésre nem alkalmas. A Siklós—Villányi dombvonulat nyugati szárnya Diósviszlónál benyomul az Ormánság területére, majd tovább folytatódva, azon kívül Hegyszentmártonban végződik, E mészkőalapú vonulat déli lejtőin nemcsak kiváló, de külföldön is híres borokat termelnek. (Villányi vörös, siklósi, nagyarsányi fehér stb.) Kelet-Ormánság minden községének, de a Nyugat-Ormánság egy részének is itt vannak a szőlőföldjei: Diósviszló, Hegyszentmárton, Márfa, Terehegy és Szava községek határában. A hegytől távolabb eső Nyugat-ormán sági községbeliek más bortermő vidékeken vannak szórványosan szőlei, úgy mint a zselicalji dombokon: Becefa, Nagypeterd határában, de még a Mecsek legnyugatibb lejtőjén lévő Cserdi község határában is. E domboktól távolabb eső, drávamenti zalátaiaknak pl. az I. világháború előtt a szlavóniai Szlatina község területén is voltak szőlei. A viszlai »hegy« alatti községek majd minden gazdájának volt itt szőleje. A távolabbi községbelieknek kevésbé vagy egyáltalán nem. A szőlőtlen területeken azután gyakran vettek igénybe más gyümölcsöt, elsősorban és majdnem kizárólagosan almát — bor készítéshez. Az almabor és almaecet használata kb. az I. világháborúig szinte általános volt az egész Ormánságban. Almabort, illetőleg almaecetet 'ma már sehol sem készítenek Ormánságban. A készítés módját már csak egyes öregemberek — néha talán nem is egészen megbízható, mindenesetre hiányos — emlékezetére támaszkodva lehet, s méginkább az eljárás — majdnem teljesen eltűnt — eszközeit rekonstruálni. Sajnos ezidőben néprajzosaink ezt az érdekes területet majdnem teljesen elhanyagolták. Az Ormánság legjobb ismerője, ennek a tájnak szülötte, hagyományainak legnagyobb megörökítője, kákicsi Kiss Géza, Ormányság című munkájában mellőzi, az Ormánysági Szótárban is a sajtol címszó alatt (p. 468. 1952.) csak egy példamondatban emlékezik meg róla, s a satu címszónál képet közöl csavarorsós kis présről, gyümölcssatu aláírással minden magyarázat nélkül.

1 Gunda Béla végzett az Ormánságban az 1930-as évek elején értékes kutatómunkát, ő még működésben találta Bogdásán a legutolsó almabor készítő szerkezetet. Erről fényképet is közöl, melyet mi is bemutatunk (1. k.).

2 Gunda Béla nagyjából annyit fűz hozzá, hogy az ebben összetört vadalmát kipréselték ecetnek (p. 27.). 1. Az utolsó ló vontatású almatörő Bogdásán. (Füzes Endre felvétele, JPM—NO F. 6925.) 1 Kiss Géza korai halála szinte pótolhatatlan vesztesége — Ormánság viszonylatában — a magyar néprajznak. Elmaradt a teljes ormánsági néprajzi monográfia. Ezért igyekszünk, habár csak szerényen és eléggé megkésve, pótolni a hiányosságokat. 2 E készülék tárgyai — ha hiányosan is — az 1950-es években bekerültek a JPM Néprajzi Osztályára.