Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 13 (1968) (Pécs, 1971)

Néprajztudomány - Bosnyák, Sándor: A moldvai csángók mondáiból

170 BOSNYÁK SÁNDOR A hiedelemmoindák közt is szép számmal találunk olyanokat, amelyek a boszorkányokra, lidércekre, ördögökre, garabonciásokra, vagy más mitikus alakokra vonatkozó ismereteinket gyarapítják. A klézsei mondában a boszorkány, az egykori sámánhoz hasonlóan »fölös csonttal«, hatodik ujjal bír.

12 A gajcsáni mondában, a szigvai vogulokhoz hasonlóan — a halott haját elégetik, hogy a halott a másvilágon »előnybe kerüljön«.

13 A leszpedi mondában a medvekultusz emléke él. A nomád hite szerint a törzs őse állat volt, s ezt az állatot különös tisztelet övezi. A csángó mondában, akár abban a vogul mesében, melyet Képes Géza is idéz,

14 a leányt elrabolja a medve, egy évig vele lakik s a leánynak »két kicsi medvebocsocskája lesz«. A csángók, mint a nevük is mondja, csángorlók,

15 alig emelkedtek ki a nomád életformából, s nem csodálkozhatunk azon, hogy a magyar nép közt egyedül ők őrzik, ha elhalványult s alig felismerhető formában is — a medvekultusz emlékét. A csángómagyarok történelmi mondákban a legszegényebbek. A farsang meghosszabbításáról szóló mondával az 1504 körül egyházi szláv nyelven írt Névtelen krónikában is találkozunk,

16 s valószínűnek látszik, hogy a krónikaíró a moldvai magyarok közt élő mondát vette át. A régi, középkori emlékeket idéző néhány történelmi monda mellett csak egy-két történelmi vonatkozású mese tájékoztat történelmi tudatukról. A moldvai csángók mondái, hiszem és vallom, a folkloristák szűk körén túl is érdeklődésre találnak, mert egy olyan népcsoport szólal meg bennük, amely egy évezreden át, a nemzettől különélve is megőrizte nyelvét s nyelvével együtt népköltészetünk legrégibb emlékeit. E rövid bevezetés után átadom a szót a szépszavú csángó regemondóknak, Máris Györgynek, Gyurka iMihálynénak és a többieknek.