Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1967) (Pécs, 1968)

Művészettörténet - Molnár, László: Az iparművészet korszerű elméleti értelmézésének néhány problémája

AZ IPARMŰVÉSZET ÉRTELMEZÉSE 213 ban fejlődik, mennyire statikus, vagy dinamikus jellegű. Egyik a valóságos elhasználódás, a kopás, törés továbbá amikor a technika fejlődése során újabb termékek jelemnek meg. A másik oldal a tudat fejlődéséinek egyre gyorsuló üteme, amely ilyen vonatkozásban mind kevesebb teret enged a hagyományoknak, a konvencióknak, illetve azokat nem a maradiság, az egy helyben topogás érdekében őrzi és raktáírozza el, hanem éppen fordítva az új, a korszerű megközelítésének és megismeréséinek, majd igény lésének érdekében. A bonyolult fejlődési folyamatban a társadalom minden tagja aktívan részt vesz mint tervező, vagy termelő, végezetül mint fogyasztó, azaz valahol, valamelyik területen mindenki élvezőjévé és használójává válik a létrehozott tárgyaknak, eszközöknek. A körmozgás természetesen hosszabb időt vesz igénybe, mert a társadalom nem kisebb egységeiről, osztályokról, országokról múltbeli stílusiformáknak újakkal való felváltásáról van szó, hanem nagyobb és minőségileg is különböző területek általános és egyetemes művészeti arculatának kialakításáról szükséges imáir jelein időben is gondolkodni. Az iparművészet újabb területei, gyak és eszközök teljes meghódítása a művészet számária jelenti az egész társadalom esztétikai arculatának dinamikus fejlődését, 'majd annak megváltozását. A kérdés elméleti oldala amit vázolni igyekeztem legalább annyi veszélyt rejt -magában, mint annak térbeni és időbeni gyakorlati megvalósulása. A fejtegetések alátámasztására máris idézhetők hazai és külföldi törekvésekről és eredményekről példák egyaránt. Azonban a fordulópont, ami ennek az elméletnek és a gyakorlatnak megvalósulásához szükséges feltételeiben még csak most, jelen korunkban formálódik. Szükséges tehát, hogy legalább korunk alkotó művészei és kritikusai, művészettörténészek és kutatók egyaránt helyesen ítéljék meg napjaink termék igényét annak érdekében, hogy a fentiek megvalósításához egész 'társadalmunk nemcsak érzelmileg, de .tudatilag is közelebb kerüljön. — Egyetlen kérdést szeretnék még az iparművészet újabb területeinek fejlődési problémáival kapcsolatiban felvetni éppen az előbbi állásfoglalás bizonyítása érdekében. A példa közismert és igen tanulságos. Az 1950-es években embrionális állapotban lévő hazai műanyagipar első remekei között a műanyag csipketerítő »költeményéket« kell akarva, akaratlanul üdvözölnünk. Majd az üvegre emlékeztető kisebb-nagyobb tálalkat, tálcákalt és poharakat, amelyek utánozták az ólomkristály ok csiszolt ornamentikáját. Ilyenek még napjainkban is előfordulnak másfél évtized után, — nem egyszer könnyűfémmel kombinált megoldásban. — Ezeket követte azután a már többé-kevésbé elfogadható, de még művészeti értékkel nem rendelkező tárgyak sora és ez tart napjainkban is. — Vajon minden új anyagnak meg kell járni az ízlés, illetve az ízléstelenség útvesztőit? Nem, éppen azért nem mert egyre tudatosabban és egyre körültekintőbben foglalkoznak a tervezők az új szintetikus anyagok sajátos korszerű, a hagyományokat külsőségekben nem utánzó formák kialakításával. Hazai műanyagiparunk még ezideig csak használati tárgyak előállítási feltételeinek megteremtésén munkálkodik és ez, még ha feltételezzük is a művészeti értéket azokban, akkor is csak kis részét, csak a kezdetet jelentheti a szintetikus anyagok sokrétű és gazdag felhasználási lehetőségeinek. Ezeknek az anyagoknak a fejlettebb országokban elsősorban a burkolatokban, az építészetben és más nagyobb volumenű területeken van jelentőslégük, valamint olyan tárgyak és eszközök előállításánál, ahol más hagyományos anyagokkal való ésszerű kombinálásnak meg van a lehetősége. Az emberi környezetben lévő tárgyakkal és eszközökkel szemlbeni művészeti igény fejlődése és gazdagodása eredményezi, nemcsak fogalmak újabb értelmezését és magyarázatát, szélesebb körben való publikálását, hanem szükségli éppen a fentiek érdekében újabb rendszerező csoportosítás létrehozását. Az új rendszerezés. Amikor végig tekintünk mindazokon a tárgyaikon, amelyek környezetünkben helyet foglalnak ós közvetlen, vagy közvetett használati értékkel bírnak, azok rendeltetésükből, az egyénnel való kapcsolatukból, a társa dalomban elfoglalt helyükből és minőségüktől függően, természetesen újabb rendszerbe foglalás válik szükségessé. Ezeknél bátran szakíthatunk a korábbi iparművészet iműfaj, anyag szerinti csoportosítással, vagy azzal a korunkban egyre kisebb jelentőségű tényezővel, amely szerint az előállítás módja az egyedi, vagy a sorozat jelleg alapvetően meghatározó. A korábbi társadalmak emléke/ként a szaktudományban kialakult terminológiák többnyire alig másfélszáz esztendősek, vagy még annál is fiatalabbak. Lényegében a művesiségből, az előállítás jellegéből indultak ki, így az iparművészet társadalmi Jelentőségéig, lényegéig el sem jutottak, mert szükségszerűién megmaradtak a tárgy, a jelenség, gyakran csak látvánvbeli megítélésénél. Az iparművészet ujabb és hagyományos területeinek rendszerbefoglalási kísérleténél igyekeztünk figyelembe venni azokat a haladó törekvéseket, amelyek ezen a téren külföldön ezideig megnyilvánultak és részben már ott általánosak, mint pl. : Angliában, Szovjetunióban, Csehszlovákiában, a skandináv államokban stb. Ezen kívül tekintettel kellett lennünk a hazai viszonyokra, ahol mint már előbb megjegyeztük újabb törekvések eredményei ugyan mutatkoznak, de lényegében nem jutottak el a tárgyak alakjának megvált о ztatá-