Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1967) (Pécs, 1968)

Művészettörténet - Molnár, László: Az iparművészet korszerű elméleti értelmézésének néhány problémája

212 MOLNÁR LÁSZLÓ felépített termelő — munka — helyiségek, automata gépsorok, a munkaintenzitás eredményességéiben jutottak kifejezésre. Tehát az újabb területek és anyagok az előállítás módjában, minőségében bekövetkezett változás az emberrel való rendszeres érintkezés, alakítólag és foirmálólag hatott végső soron az egész társadalom művészeti arculataira. A közvetlen kapcsolat révén érvényesült a tárgy komplex művészi hatása, ami nemcsak vizuális élményt jelentett, hanem a tapintás-érziéfcelés, a mozgás, a különböző fogások átalakulásával, egyszerűsiödésével, finomodásával hatékonyan előmozdította a Vele kapcsolatba került személy megváltozását. Hazai viszonyaink között az ipari termelés állapota koránt sem jelentett és nem is jelenthetett még semmiféle olyan forradalmat e téren ami előre lendíthette volna a fentebb vázolt újabb célirányokat. Az ipari fejlődés más tendenciái, a -hagyományok erőteljesebb továbbélése, a nagyobb társadalmi tömegek között még meglévő, gyakran a konvencióból táplálkozó különbözőségek mind-mind hozzáj árulói, illetve aktív tényezői — ebben az esetben késleltetői •— az ilyen irányú fejlődésnek, illetve a, tárgyiakban realizálódó újabb esztétikai értékek létrejöttének. — Mindezek ellenére számos tapasztalat 'mutatja, a legutóbbi évtizedben létrejött és napjainkban imár az egész társadalom által általánosan használt híradástechnikai és elektromos eszközök és készülékek formai kialakítása, megfelelő nagyságrendben való előállítása lehetőséget teremtett az új művészet, nemcsak propagandisztikus, hanem konkrét tárgyakban való megjelenítéséire is. Nem tekintjük tanulmányunk témájának, még vázlatos érintését ват ezen eredmények és fogyatékosságok bírálat alá vételének, örömmel üdvözlünk minden ilyen kezdeményezést és bizalommal tekintünk előre., hogy ezen tárgyakat is majdan a korszerű iparművészet igényéből fakadó társadalmi szinten értékelhetjük. Ezideig néni határoztuk meg, de lényegében már is eljutottunk az iparművészet újabb területeihez, amelyek kizárólag csakis korunk termékei lehetnek, mint pl. televízió, táskarádió, pressógép, DIA-vetítő, magnetofon stb, hiszen ezek szorosan összefüggnek a technika fejlődésével, mindennapi életünkkel és egyre nélkülözhetetlenebbé válnak környezetünkben. S mint ahogy nem elégedhetünk meg pusztáin a mechanikai működésükkel, igényeljük, hogy azok a környezet más művészi értékkel rendelkező tárgyaihoz igazodjanak és sajátos rendeltetésük mellett, vagy inkább azzal együtt is olyan külsőben jelentkezzenek, amely révéin iparművészeti kategóriába sorolhatók. Természetesen az iparművészet újabb területeinél, nemcsak híradástechnikai és elektromos készülékekről beszélhetünk, hanem a termelőüzemek felszereléséről, a közösségi helyiségek berendezésiéről, a különféle közlekedési eszközök külső és belső kialakításáról, egyszóval mindazokról a helyiségekről és létesítményekről, tárgyakról, amelyek között rendszeresen megfordulunk, vagy napjaink jelentős részét közöttük töltjük, mint a munkával, vagy utazással, pihenéssel, vagy szórakozással. ' Kérdésként felvethető, hogy a múltban — az elmúlt századok folyamán — az akkori technika fejlettségiének szintjeihez mérten nem volt-e törekvés pl. a művészi megformálás egy koronázási, vagy akár csak egy Ifőúri hintónál, udvari vitorlás gályánál, velencei gyalognhordszéknél a XVI—

XVIII. századiban, ez kétségtelen, amit tárgyi és más reproduktív emlékanyag is bizonyít. A különbözőség ebben az esetben és más tárgyaknál is a már előbb említett kizárólagos osztályiigény létrejöttében, illetve kielégítésében mutatkozik meg. A főúri hintót csak nézhették, de a kizárólagosság elve és gyakorlata alapján (kényelmét, korszerű felszerelésiét, egyáltalán egész esztétikai megjelenésiét meg sem közelíthették a száguldó járműnek. Korunkban az iparművészet helyes megítélése jelenti a kizárólagosság gyakorlatban való megszűnését, ezáltal az egyetemes társadalmi igény kielégítését és hatékonyságának fokozódását. Ilyen értelmezésben nem maradhatunk meg már, nemcsak a hagyományos formáknál, tárgyaknál, hanem tudomásul tartozunk venni az újabb termelési lehetőségeiket, amelyek az automatizálás során biztosítják a tárgyaik létrejöttéinek kellő nagyságrendjét. Természetesen ez nem jelenti és nem is jelentheti a művészet háttérbe szorulását, vagy az értékkategória devalválódó tendenciáját. Biztosítja azonban az iparművészet értelmezésének olyan széles körű megfogalmazását, amely szerint környezetünkben előforduló valamennyi tárgy és eszköz a művészet kategóriájába ikerülhet. Kétséget kizáróan a társadalom eljuthat oda a fejlődésben, hogy csakis és kizárólagosan a korszerű, az esztétikailag megformált tárgyak igénye lesz az uralkodó. — Ennek lehetősége, ha megvalósulása korunktól közvetlen távolabb is van, nem vitatható kérdés. — Az előbb említett példákat a híradástechnikai és más mechanikai elektromos, eszközökkel fcapcsolaitbain elegendőnek tekinthetjük arra vonatkozóan, hogy ezen tárgyaik értékét a társadalom és annak általános igénye határozza meg. Az általában azonos szemlélet szerint tervezett tárgyak burkolata mentes mindenféle uniformizálódástól, amelynek veszélyét a múlt, egyedi jellegű iparművészetét hangisúlyozók több oldalról is felvetik. A tárgyiak cserélődésének, elhasználódásának problémáját ebben az esetben két oldalról vizsgálhatjuk annak felderítéséire, hogy a. társadalom egészének igénye hogyan és milyen tempó-