Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1967) (Pécs, 1968)

Művészettörténet - Molnár, László: Az iparművészet korszerű elméleti értelmézésének néhány problémája

AZ IPARMŰVÉSZET KORSZERŰ ELMÉLETI ÉRTELMEZÉSÉINEK NÉHÁNY PROBLÉMÁJA MOLNÁR LÁSZLÓ Az iparművészet megítélése a niűvészetitörténettudomány jelenlegi álláspontja, szerint az egyes kórokitól, sokszor .az egyes kutatóktól függően különböző. Ez azt eredményezi, hogy a társadalmi formációkon belül az iparművészet egyes területei a legkülönfélébb megvilágításbain és értelmezésiben kerülnek publikálásra. Még miindig uralkodó az iparművészet ilyen általános fogalmának használata korunkban. A többi között ez is megnehezíti iaz új kutatási módszerek eredményeinek közreadását és az új iparművészeti rendszerbe foglalások kifejlődését, azoknak a szaktudományban és .a mindennapi életben való általános használatát. — A továbbiakban ezzel kapcsolatban három olyan kérdéssel foglalkozom, amelyek nemcsak összefüggnek, hanem az iparművészet korszerűbb megítélésében is eligazodást és tájékozódást nyújthatnak napjainkban. — így foglalkozom az iparművészet fogalmával és korszerű értelmezésével, az iparművészet újabb területeivel és végezetül a születő iparművészet új rendszerének létrehozásával. A korszerű értelmezés. Az iparművészet hagyományos és általános megfogalmazása, amely ezideig nagyjában ós egészében fedte a szaktudományban és a köztudatban használatos gyűjtőfogalom összességét, nyomtatásban az utóbbi években az Űj Magyar Lexikonban jelent meg: »A művészet egyik ága, melynek körébe a művészi díszítésű használati tárgyak, tágabb értelemben az olyan műtárgyak tartoznak, amelyek az iparban is haísználatos technikával készülnek még akkor is, ha gyakorlati célt nem szolgálnak (pl. porcelán-figurák, textiliképek). A felhasznált anyagok és a gyakorlati célok szerint számos ágát különböztetjük meg: Textilművesség, fémművesség (mindazok a technikák, amelyek a tárgyaikat öntés nélkül, tehát hideg úton állítják elő, pl.: az ötvösség, ékszierművesség) fa, osont, agyagművesség (kerómia, porcelán) és üvegművesség. — Az iparművészet szoros kölcsönhatásban van a népművészettel. — Története a kőkorig nyúlik vissza.-« — Majd a címszó végén: »Az egyedien dolgozó iparművészek mellett mind nagyobb fontosságú a nagyüzemi tecbnikában rejlő művészi lehetőségek széles körű alkalmazása. Az Iparművészeti Tanács szervezésével megindult a magyar ipari művészet, azaz az ipari formatervezés kialakítása.-« Ez a megfogalmazás még abban az esetben is a hagyományos szemléletet tükrözi, amikor a végén az ipari forma művészetet, mint »lehetőséget«, újabb törekvést említi, amit az Iparművészéti Tanács »-indított el« és nem a társadalmi szükséglet idézett elő. — A Művészettörténeti ABC^ben az iparművészeit: »szűkebb értelemben a művészi külsejű használati és díszítő tárgyakat készítő kézműiparok gyűjtőneve ; tágabb értelemben az olyan tárgyak előállítása is ide tartozik, amelyek az iparban is használatos technikával készülnek, de formájúik művészi tervezés tárgya volt. — A felhasznált anyagok, az alkalmazott technikák és a gyakorlati célok szerint számos ágát különböztetjük meg: Textilművesség (művészi díszítésű szövetek, szőnyegek, falkárpdtok, csipkék, batik), bőrdíszművesség, fémművesség (vas-, bronz-, réz- és ónművesség), ötvösség és ékszerművesség, fa-, csont- és agyagművesség (kerámia, porcelán), üvegművessóg stb. A díszítési technikáik közül ide tartozik a mozaik, az intarzia, a nielló, a zománetárgyak készítése, valamint az üveg- és ornamentális festészet« ... — Legutóbb a Művészeti Lexikon II. kötetében az iparművészetet az alábbiakban határozták meg: »Iparművészet: A művészet egyik ága, amelynek körébe a művészi díszítésű használati tárgyak, tágabb értelemben az olyan műtárgyak tartoznak, amelyek az iparban is használatos technikával készülnek, még akkor is, ha gyakorlaiti célt nem szolgálnak (pl. a poroelánfiigurák, textüképek). A felhasznált anyagok és a gyakorlati célok szerint számos ágát különböztetjük meg: textilművesség (csipke, szőnyeg, gobelin, batik, hímzések stb.), bút ónművesség, fémművesség (mindazok a technikák, amelyek a fémtárgyaikat főképpen öntés nélkül, tehát hideg úton állítják elő, pL: az ötvösség, ékszeirmúvesség, vaisművesség), az ón és bronzművesség, a könyvkötőművészet és bőrművesség, geinimavésés, a fa-, csont-, agyagművesség (ólom- és ónmázas fazékasáru, kályha- és burkolatcseimpék, majolika, fajansz, kőcserép, porcelán, keménycserép és a mai kerámia) és üvegművesség. A díszítési .technikák közül az iparművészethez tartozik ia zománoozás, a mo-