Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1967) (Pécs, 1968)
Helytörténet - Fancsovits, György: A JPM helytörténeti osztályának feladatairól
204 FANCSOVITS GYÖRGY alakítani egy várostörténeti és munkásmozgalmi állandó kiállítást. Addig is míg ezek a tervek megvalósulnak gondoskodni kellene az ismeretterjesztés egyéb formáinak célszerűbb felhasználásáról. A történeti muzeológia és kapcsolatai A Helytörténeti Osztály folyamatos belső munkáin túl, amelyhez tartoznak a gyűjtés, rendszerezés, nyilvántartás, feldolgozás sèb., igyekszik eleget tenni azon követelmény éknek is, melyeik létezésének, fejlődésének is egyik alapját adják, tudniillik annak, hogy törekszik széles, körű kapcsolatok kialakítására. Nem akar de nem is tud önmagába zárkózva létezni. Természetes, hogy elsősorban a rokon társadalomtudoniányclk intézményeivel, szerveivel való kapcsolat felvétele az elsődleges. Továbbá szükséges kooperációt teremteni a népműveléssel helyi és vidéki hálózatával. A honismereti mozgalommal, amelynek szakmali irányítását részben vállalnia kell. A mi részünkről mindent megteszünk azért, hogy szerény erőinkhez (képest segítsük, a lehetőségeikhez mérten [támogassuk a tudományos és féldolgozó munkát. Ezért is készítjük folyamatosan tematikus mutaitó jegyzékeinket, bibliográfiáinkat. Kész mutatóink a következők: A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 1917. Pécs-Jbaranyai internacionalisták a forradalombain és a polgárháborúban 1917—1921. Az első világháború helytörténete 1914—1918. A hadifoglyok története 1914—.1922. A magyarországi forradalmak a PécsHbaranyai hatásuk 1918—4921. Előkészületben van: A munkásélet, munkásmozgalom 1867—1914 с téma. A történeti muzeológia feladata e táj népe történetének, kiemelkedő eseményeit tudományosan propagálni. Erre már korábban utaltunk. Méltóan készülünk azokra a történelmi évfordulókra, melyeik még előttünk vannak. Segítséget kívánunk nyújtani lehetőségünkhöz mérten mindazoknak, akik erre törekszenek. Az elkövetkezendő éviek sűrített programot ígérnek s szinte kijelölik tevékenységi formáinkat is. Megjegyzéseink önmagukban is érzékeltetik, hogy a történeti muzeológia — a mi felfogásunk szerint — korunk követelméneyinek talaján áll, az élet fejlődésével párhuzamos, élettel telített. Tisztában vagyunk azzal, hogy rövid tájékoztatásunk nem öleli fel a történeti muzeológia minden kérdését, de ez nem ils volt törekvésünk, a hiányokból fakadó ellentmondásokért a szakkörök elnézéséit kell kérnünk. Mégis úgy gondoljuk sikerültt e szerteágazó munika műhelyéből elfogadható képet rajzolni.