Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1967) (Pécs, 1968)

Néprajztudomány - Dankó, Imre: A magyarhertelendi női fazekasság

132 DANKÓ IMRE Akár korong nélkül, akár koronggal, akár gallérral vagy gallér nélkül készítették iis a tmagyarhertelendi korsót, megközelítőleg gömlbf ormájúaik voltak és ahogy már Thomaier Ignác is említette, Ibugygos vagy bugyogós korsónak nevezitek őket. Ez; az; elnevezés valóban onnan származik, hogy a korsó vizbeimerítéskor bugyogott. A belőle kiszoruló levegő a víz felszínét megtörve, bugyogtatva szorult ki belőle. A magyarlbeirbelendi bugyogós koirsók igen elterjedt, keresett edények voltak. Nemcsak a földeikre dolgozni kijár óik használtaik, vittek benne magukkal vizet, hanem odahaza, a 'házaknál is ezekben a, korsókban tartották a vizet a családok. Magyarhertelenden is, de a Mecsekhegyhát több más helységében is a legutóbbi időkig drága kincs volt a víz. 'Kutak nem, igen voltak, ha voltak is, általában nem volt jó vizük. Az ivóvizet a- scfcszoir ímessze eső forrásokból nyerte a lakosság. A források elé kisebbnagyobb víztároló gödröket ástak, amelyek felfogták a források vizét. Ezekben merítették meg aztán a korsókat. Minthogy a korsóikat beleengedték a tárolók vizébe, gondosan ügyeltek arra, hogy a korsók külső fala és feneke tiszta legyen. Ezért a (források vizét felfogó gödrökön túl lefolyó vizbein, mielőtt megmártották volna a korsókat, fenekeit és oldalfalait lemosták. A miagyarherbelendi korsók s általában fazekaskészítmények meglehetősen kis, eléggé körülhatárolható területen terjedtek el. Elsőrenden a Meoseikhegyháton s aztán Tourna (megye bonyhádi járásában, Sounogy megye volt szigetvári járásaiban és Somogy megye Kaposvártól délnyugatra eső részein. A fő értékesátésá helyei a pécsi piacok, a szigetvári, vásáirosdombói, illetőleg kaposszekcsői vásárok és a bonyhádi piacok voltak. Egyébként falurólnfallura járva árusították őket. Az ilyen faluzó árusítás csak szekérről történt, ökrös; szekerekkel mentek egyik faluból a másikba és útközben árultak. A korsók és esetleges egyéb fazekaskészítményeik & szekéren széna között álltak, vigyázva arra, nehogy összetörjenek. A magyairheirtelendii fazekasság megszűntéiig mindvégig, inkább terményért cserélték a készítmény eket, mintsem pénzért adták. Általános szabály volt, hogy az edényt az illető csereteirmémnyei vételár fejében kétszer kellett megtölteni. Termény helyett szalonnára, kolbászra, sőt füstölt sertéshúsra is cserélték. Ilyen esetekben alkutól függően alakult a csereanyag mennyisége. Tud az emlékezet arról iis, hogy egy-két közeli uradalomba egyszerre nagyobb mennyiségű korsót is szállítottak a hertelendiék. riyemkor előre kialkudott, nagyobb mennyiségű terményért adták át a szekér korsiót. Sajnos, átnézve néhány közéli uradalom múlt századi megmaradt számadását, egyetlen adatot sem találtunk erre vonatkozóan. Az adatközlőknél több fel világosi

1 lássál szolgálnak a fennmaradt készítmények. Ezek közül hatról álítaláincGÍtó jelleggel a dolgozathoz csatlakozó fötó-illuisztiráció képaláírásai szolgáljanak adatclkkal. A magyar'hertelendi női fazekasság a, szabadságharcot követő, Magyarherteleindre ás eljutó, tőkés fellendülés időszakában szűnt meg. A kezdetleges termelési viszonyok, a gyenge minőség versenyiképteleimné tette egyrészt más helyek kiimunkáltaibb, jobb minőségű és a közlekedési lehetőségek javulása folytán szélesebb körben elterjedő, olcsóm szállítható fazekas áruival szeimben. Másrészt, a múlt század harmadik harmadában áiltaláinosságbain lejárt a cserépedények ideje, hiszen a mindinkább kiépülő gyáripar с dicső kő-, majd féniedémyekfcel látta el az országot, vidékünkét, sőt Magyaribeirtelendet is. A magyarh értelén d!i fazEikiascsaládoIk mindinkább elszegényedtek és kény teleinek voltak más megélhetési források után néiznii. A fazekasságot laibbahagyták s az gyorsan, mára már szinte nyomtalanul eltűnt. •