Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1967) (Pécs, 1968)

Néprajztudomány - Sarosácz, György: Baranyai délszláv népszokások. I. Karácsonyi és lakodalmi szokások a sokacoknál és bosnyákoknál

110 SARQSÄCZ GYÖRGY a legényt elkísérő személy közölte, hogy: »mi messziről jöttünk és azt szeretnénk megkérdezni, hogy eladó-e a lányuk?« Mielőtt a szülők az előre megbeszélt tálasat megadták volna, előbb a lányhoz fordultak és megkérdezték tőle, hogy hajlandó-e a legényhez férjhez menni. A leány a válaszadásában a szülők beleegyezését kérte. A szülők a fiérjhezmenést ilyenkor már nem ellenezték. Ezután -a legényt elkísérő személy arra kérte a leányt, hogy házasságkötésének a hajlandóságára jegyet (biljeska) adjon, amelyet odahaza felmutatnak. A kapott jegykendő mindig kázsimér veit. A mohácsi sokacoknál a nősülési szándékot a legény mindig édesanyjával köziölte, akit aura kért, hogy a leány ajándékozásáról (za dar) gondoskodjon. Ebből az alkalomból a legény édesanyja egy szép Ikázsmér kendőbe almát kötött ós azt egy rokon, vagy jó ismerős menyecskével a leány házába küldte. Amikor a menyecske a leány háziába ért, azt a következő módon köszöntötte: Evo nas momak te lipo pozdravio i poslo ti dar l(Ime a mi legényünk szívélyes üdvözletéit és szép ajándékát küldi). Amennyiben a leány az ajándékot elfogadta, este a legény húgai, a rokon menyecskék és lányok, az úgynevezett nyoszolyók (ende) jegykemdôért (po maramu) mentek. Hazafelé jövet a nyoszolyók nagyokat kurjantottak, hogy a leány Iférjheznienési szándékát az otthonmaradtak és az utcabeliek tudomására hozzák. A falusi sokacoknál a jegykendőt a leány kereteseikor adtaik oda. A jegykendőit a vőlegény a házasságkötésig zsebre téve, kilógva hordta, hogy az jól látható legyen. A drávaimenti sokacoknál a jegykendő nem volt szokásban, hanem a legény szülei felkerekedtek és az előre megbeszélt lányos házhoz mentek. A házhoz érve »Dicsértessék a Jézus*<sal köszöntötték egymást. »Azt hallottuk, hogy maguknak férjhezmenő lányuk van, nekünk pedig legényünk. Eljöttünk, hogy megkérdezzük, eladó-e a lányuk?« A válasz mindig az volt, hogy ez a leánytól függ. (Ha a leány hajlandóságot mutatott, akkor az anyós jelölt 'almával ajándékozta meg, amelybe forint volt betűzve. A háziak a kérőket pálinkával kínálták, majd a kérők hazamenteik. Ismert volt az olyan eset is, amikor a legény és szülei leánykérés szándékával a leányt otthonában felkeresték anélkül, hogy korábbam egymást ismerték volna;. A fiú ilyenkor a leány iránti tetszését, vagy nemtetszését előre megbeszélt jellel tudatta — rendszerint anyja, lábait érintette. Ha leány szülei a leányt nem akarták férjhez adni, akkor a következőket mondták: »Köszönjük szépen, hogy a mi lányunkról nem feledkeztek meg, de a mi lányunk még nem eladó.« Ha a szülőik a leányt hajlandók voltak férjhez adná, akkor a legény szülei megismerés címén arra. kérték, hogy jöjjön közelebb, majd a leány kezét megkéritek. A jegykendő eihozását követő szombati, vagy csütörtöki napon a legény szülei két-három nagynéni, közvetítő esetén aininak kíséretében felkerekedtek és a leányt Otthonában megkérték (izprosüi su; isii su na pogudbu, na miridbu)."' A helybeli leányt esti órákban, a környező falvakból, ill', a módosak kocsival és nappal mentek kéretni. A vidéki kéretők sohasem közvetlen a leány házához mentek, hanem a faluban rákent, vagy rnási ismerőst kerestek, akinél a lovakat bekötötték és aki őket a lány házához vezette. A házhoz érve dicsértessék, vagy jó estét kívánva köszöntötték egymást. A háziak a kérőket az udvarban fogadták. A kérők a ládán es s tűzhely körül igyekeztek helyet foglalni. Egyeseik közülük a tűzhelyet is átölelték, hogy szerencséjük legyen. A nagynénik különös feladattal nem voltak megbízva. Ellenben mindent igyekeztek jól megfigyelni. Amennyiben a családon belül több leány volt, akkor a felismerés miatt az apósjelöltnek a pipagyújtáshoz szükséges parazsat a bosnyákoknál mindig az eladó lány vitte. A leány férjhezadáisának a feltételeiről a két szülő tárgyalt. Általános volt, hogy az apósnak kellett a menyasszonyi ruhát (curdija, curak, kozuh) és cipőket megvenni". Ezenkívül foglalóként (»kaparu«) bizonyos pénzösszeget volt köteles a leánynak adni. A foglaló szegényebb és módosabb gazdák szerint változott. A pénzt a leány, kivéve a drávamenti siofcaookat eljegyzéskor kapta. A ruháit esküvő előtt vették meg. Megegyezés után a kérőket vendégül látták. Ebből az alkalomból baromfit vágtak és rétest sütöttek. A helyi kérőikéit csak borral és kaláccsal kínálták. A leánykérést egy hét múlva, minidig szombat este — kivéve a szegény réteget — laiz eljegyzés (zapoljki, prstenovanje) követte. Az eljegyzésen néha 30—50 fő i (szülők, testvérek, azok feleségei, 'sógorok, keresztszülők és azok gyermekei) vett részt. Az eljegyzésre, ha a leány nem volt helyebeli, akkor lovaslkocsin mentek, de lovakat ebben az esetben is rokon, vagy ismerős házba kötötték be. Az eljegyzésre sonkát, bort, pálinkát és fehér kenyeret vittek. A helybeli legényeket a vőlegény egy liter pálinkával, sajtár borral, főtt első sonkával és fehér kenyérrel 10 A pogodba szót falun, a miridba szót Mohácson akkor használták, ha a szülők az. első keretes alkalmával nem tudtak megegyezni és leánykérőbe másodszor menitek. 17 A mohácsi sokacoknál curak, a falusi sokacoknál ós bosnyákoknál curdija. Ezt a ruhadarabot kizárólag esküvő alkalmával kapták és télen viselték. Amennyiben tönkrement, ujat többé nem készítettek.