Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1966) (Pécs, 1967)

Helytörténet - Dankó, Imre: A Délvidék és a hajdúság

184 DANKO IMRE A déldunántúli, baranyai hagdútörténet különös figyelmet érdemel

22

. A már említettek mellett a Mátyás király korabeli dunai naszádosokat is meg kell említenünk, akiket igen jellemzően vízi hajdúknak is neveztek.

23

. Erre a területre jöttek legkorábban a balkáni menekülők és aztán innen széledtek tovább, álltak részben a hajdúk közé. Itt alakult magyar szóvá a hajdú elnevezés, itt terjedt el először hajdúk alakban, de egyesszámú jelentésben. A hajdú szó etimológiájával foglalkozók mind megegyeztek abban. hogy a hajtó szóból bajosan származhat

24

. Hogy nére, hogy sok régebbi, XIV—

XVI. századi elemet, mozzanatot megőriztek. A hajdú Potior hatalmas irodalmának legkiemelkedőbb darabjai: Putilov, B. N.: Slavjansíkaja istoricesikaja ballada. Moszkva, 196'5.. Dr. ErőrM Béla: A bolgár népköltészet. Koszorú. I. (1879 ) 54—68., Cvetana Romariska: Die Haiducken in der bulgarischen Volksdichtung. Südosteuropa-Jahrbuch 6. München, 1962. 34.. Domokos Sámuel: Az újgörög kleftiísz-balladák és a román népballadák. Filológiai Közlöny IV. (1958.) 107—»115., Jomescu-Nisiscov, Ti*.: Hiaiducia ci cintevele haiduoesti. Revista de Folclor 3. (1958.) 2. 113—126.. Pop. Dumitru: Poezia haiduceiasa din Transilvania. Tribuna 2. (1958.) 18.. Tocileseu. Gr. G.: Balade ci döine. Bucuresti 1958., Theodorescu, Cicerone: Izvoare fermecaite. Culegere de foildlor. 1958. Câbulea, V.: Culegâtorii de aur. Bucuresti, 1958.. Tietz, A.: Sagen und Märchen aus den Baneter Bergen. Bukarest. 1956.. Bogatyrjev, P. G.: Slovackáje epiceskije ralsskiazy i liroepiceskije pjesni. Moskva, 1963.. E. GofmanPomerarnceva: A hegyi kozákok dalai. Szovietszkaja Etnográfija 1947. 2. 248—251.. A. M. Lisztopadov: Dani mondák., Uő.: Doni történeti énekeik. Vö.: SzovjetSízfcaja Etnográfija 1948. 1. 233—254., B. N. Putyilov: Történeti énekek a Tyerek mentén. Vö.: Szovjetszfcaja Etnográfija 1849. 1. 326—237.. stb. Legtöbbjük bő irodalommal. 22

Dankó Imre: A déldunántúli-baranyai hajdúság. Művelődési Tájékoztató, 1960. 97—403. 23 Eleked LajoiS:

1

) Hunyadi hadserege. Századok. 1950. 85—'121. Vö.: Szentkláray Jenő: A dunai hajóhadak története. Bp., 1889. Érdekesek idevonatkozán Szamosközy István szavai Deli Marko szerb hajdúvajdáról: »collecta voluntariorem quos Haidones vocant, magna manu, totum ilium tractum ad Danubium usque et ultra frequentissimis impressionibus vexabat, a Dunán hajósok, a török ellen harcolnak«. Szamosközy István: Történeti maradványai 1566—1603. Mon. írók. XXVIII. Bp., 1876. II. 148. 34 A »-hajtó-« szóból származtatják: Egyetemes Magyar Encyklopediia IX. 110.; Czuczor Gergely —Fogarasi János: Magyar nyelv Szótára. II. 1296.; s utánuk sokan mások. A nyelvészeti nehézségek alapján kételkednek a »hajtó-« szóból váló származásában: Kmiezsa István: A magyar nyelv szláv jövevényszavai. Bp.. I. 834—836.; Györffy István: A hajdúk eredete. Magyar nép—magyar föld. Bp., 1942. 134— 135, — Egyébként megjegyezendő, hogy a a magyar hajdúság tényleg ezen a vidéken alakult ki azt leginkább azt bizonyítja, hogy egyedül itt, a helyiben maradt lakosság körében alakult ki az úgynevezett balkáni típusú magyar hajdúság. Ez az а másik fontos szempont, amiért a déldunántúli hajdúságot különös figyelemmel érdemes vizsgálni. Eszerint Magyarországon is kétféle hajdúságot találhatunk; olyanokat, akik elmenekülve lakhelyeikről, bizonytalan életkörülményeik kényszerítő hatására váltak harjdúkká, azaz félig-meddig hivatásos katonákká. Ezek egy-egy veztő — vajda, hadnagy, kapitány — veztésével vagy önálló hadi vállalkozásokat hajtottak végre, vagy pedig állami, esetleg magán zsoldba állottak és úgy harcoltak. Minden dunántúli várban nagyszámmal megtaláljuk őket. Csekély zsoldért vállalták a szolgálatot, ami meglehetősen laza kapcsolatot jelentett a vár parancsnoka, a váriban fennálló hadi rendtartás és köztük. Inkább a portyák és a portyák alkalmával adódó préda fejében vállalták a szolgálatot, ez volt a fizetségük. Ezért aztán sok egyéni vállalkozást is kezdtek, esetenként, a préda növelése miatt, féktelenül kegyetlenkedtek, sarcolták az ellenséget. Ellenség alatt nem egyszer a kényszerűségből meghódolt területek lakosságát is értették és pusztították. Ilyen, a várak szolgálatában álló Ihajdúcsoportofcról tudunk Babócsa, Siklós, Kanizsa, Szigetvár, Veszprém, Keszthely, Székesfehérvár, Szeged, Lippa, Temesvár, Arad vára és Baja, Mohács, Sellye, Hares stb. palánkja és egy sereg »kastély«, azaz megerődített udvarház esetében. Közülük csak a kanizsai és a szigetvári várakban szolgáló hajdúkról mondunk pár szót. A kanizsaiakról Szamosközy írja, hogy Csarlóközi István hadnagyuk vezetésével igen vitézkedtek a török ellen, míg 1600. szeptemben 1-én Ibrahim basa el nem foglalta a várat. A kanizsai hajdúk portyáik során messze hódoltsági területekre elkalandoztak, felégették Szerémújlakot is. A szigetvári hajdúk történetéből pedig érdemes felemlíteni, hogy a nagyfokú török veszély miatt nagyobb zsoldot követeltek. Zrínyi Miklós és Tahi Ferenc 1556. július 25-én azt írta Nádasdynak, hogy »a Sziget várába küldendő hajdúkokBálkánon »-hajdú« elnevezés helyett inkább a »drabant« volt a használatos. Vö.: Kniezsa István: A magyar nyelv szláv jövevényszavai. I./2. 621. A drabant elnevezés hajdú értelmében nálunk is használatos volt: »-írja Kegyelmed, hogy az ő felsége házában bujdosó drabantot ne tartsak. Meghigyje az én beszédemet, hogy tudván egyet sem tartottam meg... nem szeretem az bujdosó drabantot ... az kit б felsége házában fogadtam, mindeneiket esztendőre köteleztem« — írta Szalay Benedek 1553. július 1-én Husztról. Takáts Sándor: A magyar vár. Századak, 1907. 830.