Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1966) (Pécs, 1967)

Helytörténet - Dankó, Imre: A Délvidék és a hajdúság

A DÉLVIDÉK ÉS A HAJDÚSÁG 185 kai még nagyobb zsold ígérete fejében sem tudtiaik megegyezni-«.

25 A várlakiban általában a külső várban, sőt, sok esetben a faliakon tóvüH helyezitek el őket. Őket érték az ostromlók, a támadók első és legerősebb ütései. így volt ez 1602-ben Fehérvárott is, ahol a parancsnok, Comes Sylvio, a váron kívül egy sáncot csináltatott és a hajdúkat abban helyezte el. Ezt a sáncot a öitöirk éjjeli nappal vatta, heted napra elfoglalta és »kirekesztette a várbúi a harjdúkot, kevés szaladott a nádra foellé, mind ott vészének azok-« — írta róluk Illésházy István^. Ezek a hajdúcsoportok — egyébként bármily jó katonák is voltak — rendezetlen viszonyaik miatt nem voltak állhatatosak. Könnyen otthagyták a szolgálatot és jobb zsold, gazdagabb préda reményében vagy ígéretében gyorsan változtatták gazdáikat. így maguk is, akik létrejöttüket nagyrészt a feudális anarchiáinak köszöinhették, az anarchia fenntartói, f okozói lettek. Készek voltaik bárki vagy bárkik ellen harcolni, egyedül a törökökkel nem léptek .szövetségre. A hajdúság legegyetemeseibb jellemvonása az volt, hogy a török oldalán sohasem harcolt. Még akkor sem, amikor a történelem további szakaszán a magyar függetlenség védelmében felkelt erdélyi fejedelmek török szövetségben harcoltak a Habsburg-ház ellen. Ekkor a hajdúk a töröktől elkülönítve hadakoztak és sok esetben közömbösen viselkedtek. Arra, hogy a jobb zsold, préda reményében gazdáikat hamar odahagyták, 1588ból Radies vajda esetét említjük meg. Radies vajda 200 hajdúval, akikkel a veszprémi várban szolgált, Gregorosz Vince győri és Huszár Péter pápai hajdúkapitányok közel 2000, Fejér megyében portyázó emberéhez csatlakozott. Együttesen megrohanták Gesztes várát és elfoglalták, nagy prédát vettek. Arra ritkán volt példa, hogy a hajdúk feladják a védett várat

27

. Bár ilyen is előfordult. 16054>en a lippai rác hajdúk hadnagya, Gyúr о Beslia, a magyarok ellenére átadta a várat a töröknek. Ha már reménytelen volt a helyzet, kilátástalan a küzdelem, inkább elszöktek, mint Wathay hajdúi is Székesfehérvárból, akik »elvégezték, hogy bozótot a nyákokban vegyék«.

28 A közvélemény csak ezt a fajta hajdúságot ismeri s nálunk a .másik, a balkáni fajta, szinte teljesen ismeretlen maradt. A Déldunántúl egyes 25 Zrínyi Miklós a szigetvári hős életére vonatkozó levelek és okiratok. Kiadta: Barabás Samu. Bp., 1898. I. 389—591. 2fi

gr. Illésházy István Följegyzése! 1592—4603. Mon. Hung. Hist. И. о. VII. köt. Fest, 1863. 108. 27

Nácz János: A Vértes vidékének történelmi műemlékei. Archeológiai Közleményeik 1899. 142. Idézi: Fitz Jenő: Végvári harcok Fejér megyében. Székesfehérvár, 1056. 6—7. 2S

Fitz J. id. m. 12. részein azonban kialakult egy másfajta hajdúság is. A lakosság egy része megmaradt lakhelyén, tovább művelték földjeiket, élték a maguk életét és esetenként rá-rátörtek a törökre. Sokan olyanok is helyben maradtak, akiknek lakhelyét a török elpusztította. Az ilyenek a környező erdőkbe húzódtak vagy a közeli mocsarakba vették be magukat. Illésházy István írja, hogy: »ezidőben sok szabad hajdúk támadtak vala a parasztság közül akiknek lakóhelyieket a török, német elpusztította vala; ezek a hegyekben és erdőkben laktak Baranyában és Somogyban, sok vitézséget míveltek, és sok károkat tettek a pogányoknak«

29

. Több hasonló adatot ismerünk más helyekről is. Verancsics Antal feljegyzését emeljük ki közülük. Azt írja, hogy: »Dejakonál az Jelsavia erdein, holott midőn azon ment a törek, csak örmagunktól gyűlték vót a szegény parasztság vagy nyócszázan egybe, és ott az erdőn, a hadnak közepére reá ütöttek vót, és többet ezer töröknél öltek vót meg; mind az egész had sem állhat vót ellenek az erős gyüpön és a sok víz között, és ha zsákmánnak nem estek vóna, mint aféle fejetlen gyülevész nép, netalántán csak azon nyócszáz pór felét az hadnak megverte vóna»

30

. A törökök ismerték a hajdúk vakmerőségét és erejét, önmagukat is vádolva, éppen Péccsel kapcsolatosan említik félelmetességüket. »Egy másik gyalázatos hiba volt — írja Pecsevi Ibrahim, pécsi származású török történetíró —, hogy a néhai Szulejmán szultán által elfoglalt budai tartományt a fővezér feldulatta és az embereket rabságba vinni engedte, bármennyire is panaszkodott a nép. Azt mondta: »Egy országot csak a másik ország romjain lehet felépíteni«; s egy cseppet sem akadályozta, sem el nem tiltotta. Azonkívül, hogy a rájákat, azok feleségét, gyermekeiket rabaságba hurcolták még a falvakat is felgyújtották. Ha ezt a tartományt megoltalmazta volna, a lakosok nem széledtek volna el, mivel a hitetlenek ezeket a rájákat nem költöztették volna el lakóhelyükről s a hadsereg számára kész Vagyon lett volna az, és nem szenvedett volna soha szükséget. Egy másik baj, hogy a ráják között amennyi erőteljes fiatal rája csak volt, az mind hajdúvá lett s innen van, hogy egyik palánkból nem lehet a másikba menni, hacsak öt-hatszáz ember együtt nincs; továbbá amennyi vár és város van, azt mind feldúlták s Belgrád átellenében Zimonyt kétszer is felgyújtották, a belgrádi malmokból harácsot szedtek s Budától egész Belgrádig a várakat és városokat ostrom alá vették, Is egyik helyről a (másikra már senki sem mehetett. Magam is Pécsett, szegény házunkban, mihelyt beesteledett, felkötöttem a kardot, a puskát ölembe vettem és úgy feküd29 gr. Illésházy 1. id. m. 67—68. 30 Verancsics Antal összes munkái. Mon. Hung. Hist, III. köt. Pest, 1857. 158.