Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1966) (Pécs, 1967)
Művészettörténet - Hárs, Éva: Vázlatok a kuruckorról. Martyn Ferenc festménysorozata
264 ••' HÁRS ËVA egymást metsző vonalritmust alkalmazott. Ezáltal teremtette meg a gomolygó, vagy a vonuló tömeg logikai rendjét, képi egyensúlyát. Az V. tábla szerkezeti rajzáról leolvashatjuk a kuruc lovastámadás csatarendjét. A zárt csoportokban, szorosan egymás mellett, elliptikus pályán előnyomuló lovasok támadó ereje a kompozíció mértani középpontjában, a magasra tartott zászlóban összpontosul. A csapatok élén támadó lovasok alakjai háromszögeiket alkotnak, amelyek közös pontból indulva, robbanó erővel törnek egyre magasabbra, majd a kép középpontját túlhaladva, fokozatosan egyre alacsonyabb és az elliptiikus pályával érintkező szögéket zárnak magúkba. A VI. kép vonuló lovasainak tömegéből is tisztán kibontakoznak az egymásba kapcsolódó, folyamatos ritmust alkotó háromszögek. A mértani síkok záróvonala e kompozíciókat természetesen nem köti merev sémába. Éppen az teszi e festményeket élővé, mozgalmassá, hogy alkotójuk a jelenetek életiképszerűségét, valós igazát meg tudja őrizni, az alkotásban átélt történelmi atmoszférát, a szabadságért küzdő hősi eszményt a néző számára is közeli élménnyé tudja változtatni, anélkül, hogy akár a képkomponálás, akár az elbeszélő tartalom rovására egyiknél, vagy másiknál kompromisszumra kényszerülne. Jól megfigyelhető ez a VII. képen, ahol a tábor egy hétköznapja, eleven élete tárul elénk. A balol^ dali kis csoport alakjai a sátor előtt tevékenykednék, két guggoló férfi egy kardot vizsgál, tán élesít, előttük álló pajtásuk magasra emelt kulacsból iszik. Széles terpesztése, hátrahajló alakja teljes mivoltában részese az ivás élvezetének. Felemelt könyökének vonala egy síkba került a sátortető szélével s ennek éle már átvezeti szemünket a hátrább álló, negyedik figurához, akinek előrelendülő karja ismét továbbít: a jobboldalán szorgoskodó két vitézre tereli figyelmünket. A zsánerjelenet tartalma szoros egységben él a szerkesztés törvényeivel, s ahol az emberi alak a mértani sémából kilép, ott ezt azért teszi, hogy a kompozíció részleteinek képi összefüggését, a tartalom logikai egységét megteremtse. A VIII. tábla Kuruc csatajelenet című festményével kapcsolatban nemcsak a kép teljes felületét elfoglaló, két háromszögbe zárt kompozíció erényeire kell felfigyelnünk, hanem külön szólnunk kell a nagyszerű ló- és lovasábrázolásról. A kép előterében harcoló vitéz ágaskodó, visszahőkölő lovon ül, előtte a lóról már lebukott harcos és az elesett ló fekvő, görcsösen rángó alakja. A részletékre alig ügyelve, a lényeges momentumokat azonban pontosan jelölve látjuk itt a festői (mondanivaló tartalmát. A győztes katona lovának lobogó sörénye, kitágult orrcimpái, a lovával szinte egybeforrt vitéz egy pillanatra visszafojtott mozdulata láttatja, érzékelteti a csata indulatát, a győzelem pillanatiát: szemben velük az elbukott lováról felálló katona már kegyelemért kiált, feltartott jobbkarjával megállj-t kér. A szerkezeti rajz feltünteti azokat az erővonalakat, amelyek e kompozíciót mozgásba lendítik. Az ágaskodó ló győztes lovasával a felfelé ható erőt, míg az elesett, a puha állattestre bukó lábamé a lefele áramló erővonalat rejti. Itt is, mint az előbbi, VI. és VII. táblák rajzain, szembetűnő az ellipszis pálya, amelynek határain belül a festmény kibontakozik. Hasonlóan szép lovas ábrázolásokat látunk a IX. a) és a XV. a) táblákon. Feltűnő az аъ egység, amelyben lovas és ló e kompozíciókon megjelenik. A katona és a lova együtt kell, hogy megfeleljen feladatának. Egyik a másik nélkül harcképtelen, a kettő együtt egy egész. Ennek az ábrázolásban is kifejezésre kell jutnia. Martyn festésmódjában a mozgások, lendületek ritmusa, a színek alkalmazása, a képszerkesztés rendje — mind ennek a tartalmi és képi egységnek a részese, összetevője. Nem kevésbé, mint a. régi korok nagy lovasábrázoilásainál : Simone Martini híres-szép sdenai freskójánál a kockás lepellel borított hadvezér, GűLdoriocio Fogliani és lova, vagy Delacroix romantikus hevületű lovasiképeiin. Martyn szenvedélyesen szereti a lovakat. Nemcsak azért, mert már az első világháború idején lovaskatona, lovastüzér volt 3 , amikoris Lúgoson, a honvéd lovasiskolában ismerkedhetett meg a lovak természetével, alkatával, a festő számára fontos formai jellemzőkkel, hanem azért is, mert a lovak szeretetét már gyermekkorában belé plántálta atyja — maga is lovaskatona —, aki olykor-olykor vágtató lovakat rajzolt. Martyn négy esztendős, amikor élénk fantáziája már elképzelte a portyázó kurucok seregét s bájosan naiv gyermekrajzain meg is örökítette lovasvitézeit. 4 Kuruc sorozatában a lovak alapos (ismeretével ábrázolt oly játszi könnyedséggel portyázó csapatokat (XVIII. a tábla), rohamozó lovas-sereget (XVIII. b) tábla), vagy szomorúan álldogáló, a csatában kimerült, elfáradt »öreg harcost« (XVII. b) tábla). — Sa lovak szeretete és a lovaglásban való jártassága segítette a későbbi Don Quijote illusztrációk életteli, kitűnő lovasábrázolásaihoz. A csata jelenetek mellett a sorozat több festménye bensőséges közvetlenséggel szól a tábori élet hétköznapjaiirói, szomorú, vagy vidám epizódjairól, így a Mulatozó kurucok című (XII. a) 3 A hadjárat idején az olasz fronton teljesített szolgálatot. A hadmozdulatok során, mint lovastüzér, mindazokat a jeleneteket végigélte, amelyeket a kuruc-siorozat festményein megörökített. Résztvett lovastámadáson, hajnali kilovagláson, portyázó csapattal járt a hegyek között s ismerte a tábori élet hétköznapjait. 4 A tanulmány végén közölt tollirajz a művész gyermekkori, négyéves korában készült munkája. (Méret: 1:1.)
