Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1966) (Pécs, 1967)

Helytörténet - Dankó, Imre: Az 1906. évi baranyai aratósztrájkok

204 DANKÓ IMRE dunk. Igen sok helyen azonban csak egy-két napig tartott, mert a munkaadóik gyonsian teljesítetitek a munkások követeléseit. Más esetekben ugyancsak sokszor, eredményesek voltak a békéltető tárgyalások és kölcsönös engedmények árán a sztrájkokat hamar beszüntették. Volt azonban egy-íkét hely, ahol, minthogy a munkások követeléseit nem teljesítették és a békéltetések sem jártak eredménnyel, megtorlásra, a munkások elűzésére, bebörtönzésére, a fiatalok katonai szolgálatra való behívására került sor. A munkát pedig »hozatott« munkásokkal, a murikaerőtartalékoik kisebb-nagyobb csoportjaival végeztették el. Az aratósztráj keikről szóló emlékezések nem nagy jelentőséget tulajdonítanak a sztrájkszervezőknek. Olyan értelemben agitátorokról, szervezőkről nem is tudunk, mint ahogy a polgári közvélemény, a munkaadók, a sajtó állította. Minden különösebb »központi,« »pesti«, »szocialista« szervezés, agitáció nélkül álltaik sztrájkba a mezőgazdasági munkások. A sztrájkot saját vezetőik, a bandagazdák szervezték, irányították. Egy-egy aratóbandán bélül nagy jeleintősége volt a tapasztalt, már sztrájkolt munkásoknak. Ezek jártak elől a biztatással, bátorítással. Egybehangzó vélemény, hogy sztrájkok esetén igen sok baj volt az asszonyokkal, akik féltek a sztrájk következményeitől, féltek a téltől, attól, hogy kenyér nélkül maradnak. Ezért aztán viszsza tartották férjeiket, mindent elkövettek, hogy lebeszéljék őket a sztrájkról. Ez magyrázza, hogy sok esetben nem is mondtak él semmit az asszonyoknak, hanem csak kész tények elé állították őket. A mezőgazdasági sztrájkoknál is volt sztrájlktanya. Ha közeli helyről jötték a munkások vagy az aratók, akkor hazamentek és otthon várták be a fejleményeket, de ha messziről jöttek, akkor helyben maradtak és szálláshelyeiket rendezték be sztrájktanyának. Újságolvasással, beszélgetéssel töltötték az időt. Tekintve, hogy munka alatt is mlaguk látták el magukat, az étkezés nem okozott különösebb gondot. A munkáltatók első ténykedése volt sztrájkok esetén, hogy a sztrájktanyát feloszlassák. A sztrájkoló munkásokat ki akarták telepíteni a színekből, istállókból, ahová előzőleg beszállásolták őket. Mindenfélét .kitaláltak, hogy a munkásokat kitúrják a helyükről. Állatokat akartak ott elhelyezni, takarmányt hordattak oda stb. De az is megesett, hogy a kutat elzárták élőlük. Azt hitték, hogy ezáltal majd elmennek. Sokszor meszsze, idegen kutakról kellett a vizet hozniuk, ha ki akarták tartani. Útjában voltak mindenkinek, az uradalmi tisztek, a csendőrök durván, sértegetve beszéltek velük, s bizony előfordult, nem egy esetben, az is, hogy megpofozták, megverték őket. Ezért szerettek aztán mindig együtt lenni. Ugyanis, ha többen voltak együtt, akkor nem merték bántani egyikőjüket sem. Eéltek a tömegtől, az azonnali megtorlástól. Ahol kosztra is alkudtak — mert volt néhány ilyen hely is — ott sztrájk esetén azonnal beszüntették a kosztolást. Ennek ellenére vidám volt a hangulat minden sztrájktanyán, legalább is kifelé úgy mutatták. Ebben is megegyeztek egymás között előre. Még nótáznak is, általában az urakat gúnyoló, csúfoló nótákat fújtak, köztük sok olyat is, ami éppen akkor keletkezett, airra a sztrájkra

1 vonatkozott. Sajnos ilyen nótát alig őrzött meg az emlékezet. T. Mérey Kálra ötöt idéz, nekem még egyet sikerült, ha csak töredékeiben is, feljegyezni : Nem vágjuk a rendet, áll az aratás, Míg kutya Lojzi nem adsz javítást! Ha majd adsz elég fillért-koronát, Levágjuk holnap minden gabonád. Összegezve az elmondottakat megállapíthatjuk, hogy az 1906. évi aratósztrájkok esetében a forradalmi hangulat alábbhagyott, az orosz forradalom hatása meggyengült. Kétségtelen az is, hogy azok a felületi, sokszor csak látszat engedmények is, amelyéket a birtokosok adtak a munkásságnak, jelentős mértékben gyöngítették a munkások ellenállását. Ugyaniakkor az is nagy szerepet játszott, hogy az aratósztrájkok már nem voltak újdonságok. A birtokosok, a kormányzat, a helyi hatóságok jól felkészültek a fogadására. Éppenezért, ahogy T. Mérey Klára is értékelte az 1906. évi dunántúli mezőgazdasági-arató mozgalmakat, elmondhatjuk, hogy bár méreteiben nagynak indult az 1906. évi mozgalom, de hevessége, forradalmisága kisebb volt az előző évinél. Ügy látszott, hogy ismét elaludt a láng, s csak a parázs izott tovább, hogy alkalmas időpontban ismét, még erősébb lánggal fellobbanjon.