Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1965) (Pécs, 1966)

Művészettörténet - Hárs, Éva: Festőművészek a Zsolnay kerámiagyárban

FESTŐMŰVÉSZEK A poireelántányér felületi díszítésére is kiválóan megfelelt, mégis úgy érezzük, a »Tapolcai em­lék^ klasszikus airoélű női profilja vasrácsot ki­van, hogy valamely monumentális épület szer­ves alkotórésziévé válhasson. A tálak, tányérok festői díszítésénél Martyn a hagyományos módon járt el. Az edény töb­bé-kevésbé sík felületén ábrázoló motívumo­kat alkalmazott, egyszer a látott valósághoz közelebbi, máskor távolabbi viszonylat óikban. Egészen más, újszerű felfogásban alkotta azon­ban vázait. Ezek egyik csoportja madarakat ábrázol, öreg sast, baglyokat ismerünk fel for­májukban, festői megfogalmazásukon. A forma és festés együtt alakítja a madarat. A bagoly, vagy sas nem a vázára »ráfestett« dísz, hanem a madár alakját követő vázlaformám a művész a festéssel jelölte a madár jellemző színeit, fe­jének, tollazatáinak tipikus ismérveit. i(Va táb­la.) így maga a váza lett bagollyá, vagy sassá, anélkül, hogy kívülről hozzátett, naturális for­mák 'erre külön felhívnák a figyelmet. A né­ző előtt azonnal világos a váza-imadár funk­cionális és művészi feladata. Mindezt segíti a kompozíció sajátos megoldása. A művész élt azzal a lehetőséggel, amit a váza, minit forgás­test nyújtott. Az ábrázolást úgy szerkesztette meg, hogy a szemlélő minidéin nézetből teljes képet kapjon, helyesebben, bármilyen pozíció­ba fordítjuk a vázát, mindig madarat — s minden helyzetből egy másikat — látunk. Ugyanezt a gondolatot a női arcokat formáló váziacsoportan is végigvitte a művész, azzal a különbséggel, hogy itt csak kétfelől tekint a nézőre a bájos női arc, amely, ha a vázát virá­gokkal töltjük meg, üde, friss fiatalságaihoz igen jól illő fejdíszt kap i(12. kép). Ezek a »perszonifikált« vázák az élő, meg­szólaló léttel keresik a kapcsolatot. A vázák másik csoportja a tárgyi világ tömegéhez nyúl, felhasználja a mértani testek arányait, a klasz­szikus építészéti formák számított egyensúlyát. Tömör, ardhiteikturális megjelenése van pl. an­nak a hengeralakú vázasorozatnak, amelynek tervezésénél a művész az athéni Parthenon egyik kapunyílásának arányait használta fel. Egyikük díszítése figurális: halvány szürkés­kék, mázalatti festéssel megoldott kozmikus alakok vonulnak köribe a 'váza felületén. Egy másikon körülfutó, párhuzamos vonalak roha­nó, forgó ritmiuislt teremtenek s lendülő moz­gást szuggerálnak a statikus tárgyra. Ilyen ön­magába visszatérő végtelen vonal és foltrit­mussal tette minden oldalról szemléllhetővé Martyn vázáinak azt a csoportját is, ameiyinél egyetlen formából négy változatot, négy külön­böző vázát alkotott s(Vto tábla). A váza formá­ját — a kocka és hasáb arányaira viisszavetítve — olymódon szerkesztette meg, hogy az mind a talpára állítva, mind pedig fordított helyzet­ZSOLNÁY-GYÁRBAN 303 12. kép. Martyn Ferenc: Váza (Vase) poircedán. 1962. ben kitűnő egyensúlyt tart, funkcionális és esz­tétikai feladatának egyformán megfelel. Ezt a formát a továbbiakban úgy variálta, hogy a kocka ós a hasáb elméleti találkozásánál a vá­zát egyszerűen kettémetszette, ezáltal újabb két különböző, önállóan fungáló testet nyert, amelyek — pontosan számított arányalik követ­keztében — a helyzetüket változtatva, ismét magfoirdítihiatők. Ha már most ezeket a vázákat körbeforgatjiuk, ugyanazt a teljességre törekvő igényt látjuk érvényesülni, mint a (madarakat, vagy emberarcot megjelenítő daraboknál — minden nézőpontból kész, egész, zárt egységet, befejezett gondolatot közvetíteni. Hisz a három dimenziójú test esetlegessége, hogy — emberi gyarlóságaink következtéiben — egyszerre minidig csak egyik oldalát látjuk, de állandóan adott — különösen az asztal közepére állított vázánál — annak a lehetősége is, hogy a kö-

Next

/
Thumbnails
Contents