Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1965) (Pécs, 1966)

Művészettörténet - Hárs, Éva: Festőművészek a Zsolnay kerámiagyárban

FESTŐMŰVÉSZEK A ZSOLNAY KERÁMIAGYÁRBAN HARS ÉVA A képzőművészek, akik valamely kerámia, vagy porcelán üzem szolljálatiáfoa szegődtek, alkotómunkájukkal az ipari áru, a »(használati cikk« művészi megjelentését szolgálják. Ilyenformán alkalimiazkiodniiolk kell a tárgy adottságaihoz, figyelembe véve annak gyakorlati szerepét, anyagi 'mivoltát. A kerámiaiparban dolgozó képzőművésziek közül italán egyértelműbb a szolbrász feladata. Az anyagszabta korlátok itt seim kötik jobbam, mintha 'művét márványba faragná, vagy fémbe öntené, tulaj dánképpen tehát önálló szobrásza alkotómunkát végezhet. A festés azonban alkalmazott -művészet, a vázia, ital, 'vagy figura gyakorlati értékenem változik meg a díszítő motívumtól, anélkül is létezhet, célszerűen felhasználható, termlészetesen kevésbé tetszetős, vagy éppen emiatt nélkülözi is a »művészi« rangolt. A kerámiafestő tehát díszít, de a díszítés mikéntje nagyon is különböző: a korszíakiokkal, az egymást követő kultúráikkal alakult, az ízléssel, a szokásokkal együtt változott. Vizsgálódásunk, mely egy üzem munkásságában közel száz esztendő festőművészi eredményeit kutatja, mindenkor a tárgyalt időszak társadalmi—történelmi adottságait tekinti s az alkotásokat nem a mai ízlés mértékével itéli meg, hanem azokat önmaguk s koruk teljességében értékeli. A pécsi Zsolnay gyár — edényeinek végtelenül gazdag díisziítés-skálájá'val — úgyszólván az egész világ fcerámia-diszítő motíivumkincsét felöleli. Kezdve az őskor emberének máz nélküli, méiszbetlétes agyagedényeinél, felhasználták itt a kínali, japán, a spanyol-mór, a keleti díszítésmód, a középkori és újkori európai kerámiafestés és a magyar népművészet legszebb példáit, a századvégén divatos történeti stílusok összes változatát. Ezernyi kísérlet, gazdag ötlet, játszi alkotókedv tette gazdaggá, sokszínűvé a Zsolnay kerámiák díszítmónyeit, a gyár művészei szinte nem ismertek leküzdhetetlen akadályt ötleteik, elképzeléseik .megvalósításában. 'Már az első tervezők túlléptek a könnyebb feladatot jelentő virágmotívuinok, vagy geometrikus, stilizált díszítőelemek alkalmazásán. Kiéin Armin, a tehetséges, fiatal művész az 1878—80-as években figurákat rajzolt tálaira: kobaltkék színű, játszadozó kis aimorettek, gazdag aranyozású, reneszánsz modorú arcképek kerültek a csontszínű edényekre. Az 1878 évi párizsi világkiállításra készült tálkáin (1. kép) az olasz reneszánsz kerámia finomságával vetekedő, bájos ábrázolást látunk: két kövérke puttó kerámia edényeik között rakosgat, feltehetően kiállításra készülődik. Felettük — vízszintes ^vonallal jelzett polcon — a már elrendezett vázák, tálak, korsók és alattuk a felirat: »Paris, Exposition universelle«. A szöveg folytatódik a kompozíció alsó részlén: i»il878 Hongariein Poterie«. A figurák mellett, a bal oldalon nagy talpas tál. Széles talapzatán — az ábrázolás bájos játékosságára jellemzően — «-Fragil« felirat. A körfelületre komponált középső ábrázolást reneszánsz modorú, a tálka szélén szalagszerűen körülfutó stilizált virágfűzér kíséri. A levelek között, ismétlődően »Z W« monogramom — Zsolnay Vilmos nevének kezdőbetűi. Klein Armin nem szignálta művét, csupán a keltezést írta fel a tálka hátoldalán: »December 1878«. A rajz finomsága, a formaalakítás biztonsága, a felület kitöltésének egyensúlya semmi kétséget nem hagy afelől, hogy a korán elhunyt festőt a Zsolnay gyár legj-obb alkotói között kell említennülk. Az üzemiben ő volt az első, aki a reneszánsz ikeramikusimesterek példáin okulva, edényein festői elgondolásokat valósított meg. Ilyenformán a díszítés egyszerre önálló értékké •emelkediett : a tál »tál« maradt ugyan, de használati szerepén túlnőtt az ábrázolás (immár nem is csupán díszítés) művészi célja. A »hasznos« tárgyból gyakorlati célt nem szolgáló »dísztál« lett, üveges szekrénybe, vagy falra szánva. A néző figyelmét nem a »tál«, mint olyan, vonja magára, hanem az arra festett fej, vagy figurális jelenet, tehát a »kép«. Itt a festőművész tehetsége akkor állja a próbát, ha az önálló képi gondolat a kerámia anyagszerűségét hordozó formában valósul meg. Ez nemcsak azt jeleníti, hogy a művésznek figyelembe kell vennie mindazokat az adottságokat és esetlegességeket, amelyek a kerámia massza, a festékek és mázak anyagából következnek (az égetéskor keletkező 'elváltozások lehetőségét nem is említve), hanem arra is gondolnia kell, hogy az ábrázolás tárgya az alapul szolgáló