Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1965) (Pécs, 1966)

Néprajz - Zentai, János: Egy letűnt életforma utolsó képviselője az Ormánságban

192 ZENTAI JÁNOS egyaránt történik. Mégis télen a legsikeresebb, különösen, ha nagy hó van. Ilyenkor kevés élelmiét talál a nyúl, bemerészkedik a házak alá, a kentekbe is. Legmegfelelőbb hurokvető helyek: a kerítés rései, sűrű élősövény ritkább részed; a nyúl ott bújik át. Az ilyen helyen lerakott hurok szinte biztos zsákmányt szerez előbb-utóbb. Külliänösen jó egyik vadászterület a temető. A sliirtolkon nevelt magasabb szárú virágok hóból kimagasodó részeire szívesen járnak rá a nyulak. A temetőt övező sűrű orgonasövány ritkásabb helyein megvan a kitaposott járásuk. Ide kell a hurkokat lerakni. Nyáron is megvan a nyúlnak a szokott járása. Gabonatábláklban rendszerint a barázdákban járnak, tehát oda kell a hurkot kitenni. Megfigyelte kó'lészónk azt is, hogy a nyúl nem szeret a harmatos fűiben járni, vizes lesz a bundája. Ezt hacsak lehet kerüli, Ezért a dülőutak fűmentes kerékvágáiiban jár inkább. Tehát ide rakja ki a hurkokat. Ä kivetett hurkot fához, bokorhoz köti hozzá. Ahol nincs fa, oda cöveket ver le. (15. kép) 16. kép. Meghajlított fára erősített hurok. 15. kép. Acélsodrony hurok földbe vert karón. Nagy ritkán őz is elvetődik a drávapiski kis erdőbe. Amikor ezt észlelte, megkísérelte ennek a megfogását is. Székláb vastagságú élő suhángot elvágott olyan magasságban, hogy az meghajtva elérhessen a legközelebbi fáig. A fa törzsébe egy kils rováttoot vágott az örökösein magával vitt baltával. A meghajtott suhámg végét ebbe beleakasztotta. Az ívben hajlított suháng erősítette a. hurkot. Ezt megfelelő magasságba helyezte el, úgy hogy ha az őz megy a megszokott útján, akadjon bele. Természetes, ha az állat megakad a hurokban, igyekszik szabadulni belőle. Rángatódzás közben kiakasztja a meghajlított husángot a fatörzs rovátkájából, mire az rugalmassága folytán felegyenesedik, a huroknál fogva felakasztja az őzet. (16. kép.) Fácánt, foglyot szintén télen lőhet eredményesen vadászni, mikor nagy hó van, s nem tálaknak eleséget. A kiéhezett madarak megközelítik a lakott helyeket, különösen a szérüs kerteket, ahol találnak néha elhullott gabonaszemet. Az éhség következtében kevésbé óvatos madarak a csalétket könnyebben felszedik. Cérnára fűzött kukoricával is lehet ilyenkor maidarat fogni. Kukoiriicaszeimeket erős cérnára (házi fonású kenderfonál) felfűzi, annak egyik végét hozzáerősíti valami szilárd tárgyhoz, a kukoricaszeméket a hó tetéjién szétrakja. A fácán, esetleg fogoly, felkapkodja a magot, igya cérnát is, lenyeli, de így elrepülni nem tud. A lesben álló vadász könnyű szerrel megfogja a cérnán vergődő madarat. A nagyon éhes fácánt spirituszban áztatott kukoricával is meg lehet fogni. Ezt is felkapkodja, elkábul tőle, puszta kézzel megfogható. Ilyen madarakat hóíbarejitett patkány csapdával is szokott fogni. A megvetett csapdára havat hint, hogy az ne láissék, fölibe valamilyen gabonaszemet csaléteknek. Előfordul olyan hely is a kérteik alatt, ahol valami magasabb fűcsomó kilátszik a hóból. A tövihez kihullott gyommag at kikapirgálni a foglyok egészen a hó állá ásniak. Kilesni az ilyen alkálimat is a kólészó, halászó szákkal (hálófajta, később majd megismerkedünk vele) leborítja a foglyokat, s kézzel fogdossa meg a háló alatt vergődő madarakat. Zsákmányul esnék néha vizimadarák is. A vadréce a fűzfa öklibe szokott fészkelni. (A fűzfát rövid törzsűre szokták meghagyni. A törzs végén szanaszét nőnek az ágak. Ezeket