Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1965) (Pécs, 1966)

Néprajz - Zentai, János: Egy letűnt életforma utolsó képviselője az Ormánságban

A KÓ'LÉSZÓ m ilyenkor néhányan, de legalább ketten összeitáraulnak. Elsősorban is -su kell ziárná szorosan minden a közleiben található kijáratot, hiszen nem lehet tudni, melyik van összeköttetésiben iá lakott lyukkal. Előfordulhat még így is, hogy nagyon elrejtve van valahol egy vészkijárat, és miig a főbejáratom dolgoznak a vadászok, a róka a rejtekúton, vészkijáraton elillan, miire észre vennék, már bottal üthetik a nyomát, kárba veszett a sok fáradtság. Mert bizony verejtékes munka felásni akkora helyet, különösen fás területen — erdőben —, ahol a talaj tele van gyökerekkel. A felásás a következőképpen történik. Egyenes bottal benyúlnák a lyukba. Ahol a lyuk kanyarodlik, ott fentről leásnak. Kb. egy másfél méter hosszú, fél méter széles árkot ásnak, le egészen a lyukig. Most innét bottal isimét kitapogatják, megállapítják melyik irányba folytatódik a járat. A következő kanyarnál újból leásnak. Ugyanis, amikor a tapogatódzó bottal a lyukban földet érnek, nam tudhatják, kanyar van-e, és az merre tart, vagy pedig a lyuk vége. Tehát addig keli folytatni a tapogatódzást és az árokásást, míg egyszer az alagút végére nem érnek. Nehezíti a munkát, hogy a lyuk el is ágazhat több felé, akkor mindenik ágon végig kell menni. Volt eset — emlékezik Dani Lajos —, tizanfcilenc helyen szakasztották be a lyukat, olyan nagyon kiterjedt volt a tanya. Lényegében a rókáihoz hasonlóan történik a borz Vadászata is. Bár ez talán nem annyira óvatos állat. Kártétele kisebb a rókáénál, azért kevésbé üldözik. Meg nitkább is. Inkább ősszel, almikor a kukoricát,, érő szőlőt dézsimálgatlja szorgalmasan, üldözik jobban ezt a kis mindenevő ragadozót. Kólészónk már csak kedK/teliésből is, de meg mert a zsírjáért régebben —szerinte — a gyógyszertárakban többet fizettek, mint a sertészsír ára, haszon is származott belőle. Őszre kelve pedig igen csak meg szoktak hízni a falánk állatok. Az ártalmatlannak tűnő állat, ha megszorítják, veszélyesebb a rókánál. Kiásáskor — ugyanúgy, mint a rókánál —, amikor a lyuk végére menekült borzot elérték, egyik ember csizmájával rálépve leszorította, úgy hogy harapni ne tudjon, két hátsó lábánál fogva húzta a leszorított csizimatalp alól. A másik ember köziben drótot kötött a vergődő borz derekára, s így kiemelte. Azután agyon verték. Zsírját kisütötték. Egyesek húsát is elfogyasztották. A vad ászlatnak ehhez a csoportjaihoz tartozik a nyestezés is. Itt két féle nyestről tudnak: Kű (kő) -nyest és fanyest. Az előbbi a faluban is tanyázik, télen padlásokon, pajtákban, azután magányos épületekben, mint szőlőhegyi pincék, hullaház stb. Az utóbbi (talán nyuszt?) az erdőn faodvakban, madárifészkekben, de ma már nagyon ritkán, alig fordul elő. Vadászata friss hóeséskor a legeredményesebb. ^Egy nyest hét határ ellen is elmegy«. Friss havon aztán ecsapázik. Addig kell nyomon követni, míg az meg nem szűnik valahol. Ahol véget ér a nyom, ott kell lenni az állatnak valahol a közeliben. Ott azitán lecsapdázza, vagy hurkoli (csapdát állít vagy burkot vét). A csapda ugyanolyan, mint a görényfogó láda, csak méreteiben tér el némileg, 100—110 cm hosszú is megvan. Még két, neim ragadozó kártékony állat vadászata tartozik ide: az ürgéé és a hörcsögé. Bőrük nam értékes, húsukat nemi fogyasztják, így vadászatuk kevésbé vonzó. De kártételük amiatt néha miégis rákerül a sor. A hörcsögről azt tartják, hogy a szőlőt is szereti, s ha rákap, sok kárt tesz benne. Kólészónk apjának volt szőlője egy időben a hegyen. A pince közelében tanyát vert egy hörcsög. Ezt el kellene távolítani. Bár tudott egy nagyon egyszerű módot: a hörcsög lyukába bele kell ürítkezni. A hörcsög, mint tisztaságszerető állat a széklettől megszabadulandó, más tanyát keres magának. De vadász szenvedély is van: emberünk inkább megvette {megvetette) a hurkot. Ostornyél vastagságú rugalmas boltot szúrt le a földbe. Ezt meghajlította, úgy hogy niásik vége a lyuk szájáig érjen. A bot 'végét a lyuk szájánál mjegaklaszította, de csak annyira, hogy érzékenyen álljon. A bot végére kötötte a lyuk szárára illesztett hurkot. A be- vagy kimenő állat beleakad a hurokba, megrántja általa a botot, az kiakad, rugalmasságánál fogva kiegyenesedik, a hurokbaakadt állatot felemeli a levegőbe. Ilyen esetben huroknak nem is fontos acéldrót, egyszerű lágy vas, vagy egyéb fémhuzal is megteszi. Hiszen a rugalmasságot, mely a hurkot összerántja, ez esetben a bot adja. Ugyanígy fogta az ürgét is. Volt amikor kukorica vetését az ürge kiszedte a földből — a vetőmagot —, ilyenkor indított ellenük ilyen fajta vadászatot. A szőrmés állatok bőrét egészben szokta lefejteni kólószónk, hiszen ezzel egy kis pénzre is tehet szart. Csak a hátsó lábán hasítja feles a farkát; vigyáz, hogy a füle, orra, szemöldöke épen maradjon. A bőrt sámfára húzza, napon szikkasztja, utána befordítja s szellős helyen szárítja. A vadászat másik ága majdnem tisztán támadó jellegű. Ez legtöbbször ártalmaltlan, védtelen állatok ellen történik, leginkább táplálékszerzés céljából. Nagyvadak ezen a vidéken nincsenek, így ez a vadászat nem is nagymérvű, csak kisebbszerű. Első sorban a mezei nyúl jöhet számításba. Szinte egyedüli fegyver ellene a hurok. Ennek a vadászata télen, nyáron