Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1965) (Pécs, 1966)

Néprajz - Zentai, János: Egy letűnt életforma utolsó képviselője az Ormánságban

1ÔÔ ZENT AI JÁNOS zi a hurkokat. Rendszerint akad is zsákmáiny. Az így megfogott róikakiölyköt használja fel az egész család elpusztítására. A háború után elmaradt lövedékekből kiszedte a robbanóanyagot, ebből egy kis mennyiséget cipőkrémes dobozba helyezett, rá gyújtózsimóirt, az egészet a róka nyakára kötötte. A gyú jtózsimórt meggyújtva a foglyot elengedte a lyuk előtt, mely örömmel menekült oda be. Bent azután a robbanás okozta légnyomás az egész családot elpusztította. Az ilyet csak nyáron szokta csinálni, ilyenkor ugyanis nincs a bundának értéke. A hurok felállításának is megvan a fortélya. Acéldrót kell hozzá, s azt úgy kell kivetni, hogy a drót rugalmas állapotban legyen, érintésre összefelé szoruljon. Izgalmasabb vadászati forma a kifüstöiés. A kólészó tudja, hol tanyázik a róka. A határban több felé van rókatanya. Vammaik állandó és csak időszaki tanyák. Az állandó tanyák nem azt jelentik, hogy ott állandóan tanyáznak is a rókák, de e helyeken, az itt megásott lyukakban hosszú éveken keresztül visszatérően hosszabb-rövidebb időre lakást vesz magának egy-egy rókacsalád. Az időszakiban általában csak egy-egy fiazás idején tartózkodnak. Ez utóbbiból könnyebb a kifüstölés, mert ez a lyuk általában nem olyan mély, nincs még olyan szövevényes lyukrend szere, mint a többéves állandó tanyákon. Amikor a róka elfoglalja a iyukiat, kitisztítja, kikotorja a régi belelhullott szemetet, A lyuk elé kotort homokból a kólészó meg tudja állapítani, lakott-e az, sőt a mennyiségéből még a lyuk nagyságára is következtet. A kólészó felfegyverkezik, ha rókát füstölni megy. Felszereléséhez tartozik egy kb. másfél méteres egyenes bot, egy szalmavonyigó (nagyon hegyes4iorgasvasalt végű kb. egy méter hosszú bot, mellyel a szalmát húzzák ki a kazalból), egy leckéiretbe foglalt 25—30 cím nógyszögalakú üvegablak, a füstölő anyag, és az elmaradhatatlan fokos (balta). A kólészó először beleszagol a lyukba. Állítása szerint ő így meg tudja állapítani, belüli van-e a róka. A kikotort földből felméri a lyuk nagyságát, ennek alapján a füstölő anyag mennyiségét. Füstölni régebben ronggyal szokott. A rongyot, kócot csomóba kötötte, petróleummal, esetleg kátránnyal itatta be, hogy minél nehezebb, fojtóbb füstje legyen; ezért még erős paprikát is szokott közé tenni. Ma már ebben is modernizálódiott, Mezőgazdaságunklbain néhány év előtt még általános volt az izzófejes motorú vontatógépek használata. Egy időben, elkeirülendő az izzófej felhevítésével járó hosszadalmas munkát, illetve időveszteséget, indító töltetet használtak. Élelmes kólészörík rájött, hogy többek között ez a róka kifüstöléséhez is jó, szerzett ilyet magának. A füstölőt ráköti az egyenes bot végére, meggyújtja s bedugta a lyukba. Az ablakot belehelyezi a lyuk bejárati nyílásába, mellékét eltömíti jól, hogy a gáz mellette ki ne sóvároghasson. Ekkoir nyugodtan leül, várja a hatást. Általában 7—8 perc múlva szokott jelentkezni a róka. Azért kellettt az ablak, hogy megláthassa a kifelé támolygó rókát. Elveszi az ablakot, és a kijövő rókát nyalkán csípi. Ezt szósizerint is vehetjük, mint alább látni fogjiúk. Ha a kijövő róka észrevévén az embert, vissza akarna meinini, akkor *»nelkiiadi a vasvornyigót«, vagyis beleszúrja és kihúzza vele. Már említettem, hogy kólészónk zsákmányolás közben nem mindig csak pusztít, tehát vadászáskor öl, hanem a továbbtartásra, tenyésztésre is gondol. (Domesztikáeiós tulajdonság!) Ez még a rókaifogásnál is jelentkezett nála. (Majd még egyebütt is látni fogjuk.) Erre néha elő is szokott készülni. Ha olyan lyukat füstölt ki, ahol megfigyelése szerint nagyobb kölyök rókák is laknak, nyakörvefcet készít pórázzal, s viszi magával. Ahogy a füsttől, gáztól elkábult rókiafiak támolyognak elő a lyukból, elfogja őket, nyakukra kapcsolja az orvet, a pórázvógi vaskarikát a baltanyélre húzza, baltanyelet a földbe szúrja, s gyűjti össze az egész kotorékaljat. Néha három, négy rókák ölyköt vezet így haza nagy büszkén a falusiak ámulatára. Egyik esetben kilenc hónapiig nevelt egy rókát. Összegyűjtötte a faluban elhullott baromfit, mezőn a szántók után a pockokat fogdosta össze, hogy etethesse a rókafit. Ebben persze nagy élvezettel segítették a falusi gyerekek is. Eleinte láncon tartotta. Az az udvaron lyukat ásott magáinak, abban tartózkodott. Utóbb már egészen megszelídült. szabadon járkált, néha a faluiba is elkóborolt; hívó szóra odament a gazdájához. Ö egy karámot kerített a róka tanyája köré az udvarban, hogy éjszaka a kutyák ne férkőzhesisenek hozzá, mert ezek nem barátkoztak meg a rokonukkal. Párzási időben azután egyik éjsziaka kiásta a kerítés alját s eltűnt, búcsúzóul niegdézsmáHtJa a gazda tyúkólját. Nehezebb volt az olyan helyen a róka megfogása, ahol szövevényes lyukrendszer volt. Ilyenkor a befüstölés nem szokott eredményes lenni. Ez esetben fel kellett ásni a lyukat. Ehhez kellett folyamodni akkor is, ha esetleg füstöléskor bent pusztult a róka és értékes bundáját ki akarták hozni. Különösen akkor, ha gyaníthatóan vagy egész biztosan több is rekedt benn. Az ilyesmi általában párzási időben szokott előfordulni. iRókaiasszonyoimiat körülostromolják az udvarlók, s ha ilyenkor veszedelmet szimatolnák, bemenekül az egész társaság a legközelebbi barlangba. Ilyenkor nagyon körültekintően kell eljárni. Ezt egyedül végezni nehéz dolog lenne, azért