Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1965) (Pécs, 1966)

Néprajz - Zentai, János: Egy letűnt életforma utolsó képviselője az Ormánságban

A KÓLÉSZÓ * 187 Baltanyéinél is meg kell választani a szépsimán nőtt gyertyánía tövét. A jó kólészó ezeket erdőn-mezőn-réten kólészoiva felkutatja, begyűjti, otthon tárolja a szükséges alkaloimra. (5. kép.) A mii emberünk, mint ezermester, ezeket fel is dolgozza, ki is készíti. Ismertetem itt az egyik kezdetleges készítési módot, amelyik nincs műhelyhez, különösebb szerszámok szükségességéihez sem kötve. Kiint, helyszínen készül a görbebot ('régebben nagyon divatos kampósbot). A megfelelő vastagságú, sima, egyenes, tőrőlnőtt iharfa (juhar) husángját vágja ki énre a célra. Nagy tüzet rak, a parázs alá a forró hamuba dugja a botot. Mikor már jól megfűlik, kihúzza. Ilyenkor a kérge könnyen leháml'ik, fája szép cseresznye színűre punul. A melegítő! képlékenyebbé vált bot 'együk végiát megfelelő vastagságú fa derekára ráhajtja, gúzzsal összeköti. (6. kép.) Mikor kittiül, megmarad ebben a formában. Otthon azután szellős helyen megszárogatta. Az esetleges egyenetlenségeket, bütyköket bicskával faragta le, simította el. 6. kép. Bothajlítás fatörzs körül. c) Gyűjtögetett a felsoroltakon kívül még sok egyebet. Régen több félét, ma már kevesebbet. Fiatalabb korában pl. még gyakori volt. hogy öregasszonyok megkérték, szedjen piákat (orvosi pióca). Tudta jói merre található. Vízzel telt üvegbe szedte. Egy-két krajcárt kapott darabjáért. Akikor az is pénz volt. Régebben sok féle gyógynövényt ismert és használt népünk. Néhányat még a mi kólészónk is gyűjtött. Huny or gyökér. Disznó fülébe szokták húzni, ha vérbánti. Farkasöma főziete seb gyógyítására volt jó. A cser- tölgy- égerfa kérgét is gyűjtötte, ezt megfőzték, ember, állat véres széklete (vérhas?) ellen használt a leve. Az apró bojtorján 'teáját gyomorfájás ellen itták. Ilyen növények termőhelyét ismerte, szükség esetén szedte ezeket. Ma már nem használják, nem. kell gyűjteni, így lassan feledésbe is mennek. Gyűjtötte régebben a kőrisbogarat is. Gyógyszertárak szívesen felvásárolták. Kelendő voltt regélőben a csergulbáras is, ma már ezt seni kieresik. És az ő »gazdálkodásában« is érvényesül a »kereslet-« elve. Ha ez megszűnik, elsorvad a »termelés« is. A fa mellett még a gúzs (iszalag) szívós, hajlékony, indás vesszeje használatos: belekötnek valamit (pl. kükoricaszárat), csibebujót kötnek belőle; ruhaszárasztó »kötélnek« is alkalmas. Vadászat Ez az ősfoglalkozás is beletartozik tárgyalt kólészónk tevékenységébe. A vadászat mindkét fajtáját — passzív (védekező) és aktív (támadó) — egyaránt folytatja. A védekező vadászatnak eredetileg csak közvetett haszna van. Ennek célja neim a zsákmányszerzés, hanem elpusztítani a kártevőt. Bár ezen az úton néha közvetlen haszonra is szert tesz a vadász, mert hiszen az elpusztított állatnak esetleg értékesíthető része van, mint például a gerezna. A házkörüli védekező vadászat két legkártékonyabb állata a patkány és a görény. À patkányt vas-sal fogja. Ez egy aoélrugós csapda. A két félkörívű acélszalagot szétfeszíti, érzékenyen kiakasztja. Középen van egy kis bádoglap, ezen a csalétek. Ha a patkány hozzáér a csalétekhez, ez kiiktatja a kitámasztót, az acélrugó összecsapja az éles vagy szögékkel is ellátott félkarélyolkat, melyek foglyul ejtik. Csakhogy a patkány óvatos állat, észreveszi a csapdát, szinte felismeri ennek veszélyességét, bizony ritkán megy bele. De a mi emberünk túljár a patkány óvatosságán. Észrevette például, hogy a patkány .kikerülte a felállított csapdát, hiába rakott abba mégolyan patkány-csemege csalétket is. Ellenben az előle a kamra szarufájára felakasztott edényben tartott kukoricadarát nyugodtan dézsmálta. No ha odajár, majd elfogja ott! A felállított csapdát ebbe az edénybe — egyébként egy a világháborúból visszamaradt rohamsisak — helyezte el a dara közé úgy, hogy az ki sem látszott belőle. (7. 7. kép. Kukioiri'cádaira közé rejtett patkánycsapda