Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1965) (Pécs, 1966)

Néprajz - Zentai, János: Egy letűnt életforma utolsó képviselője az Ormánságban

186 ZENTAI JÁNOS Egyes helyekein bőven terem a torma. Néha egész zsákkal vitt haza. Ilyenkor nemcsak a konyhaszükségletet fedezte, piacra is került belőle. Kedvelt csemege volt még a fődimanyaró (egy vadbükköny féleség földalatti, mogyorónyi, diónyi gumója). Szántáskor szedték fel az eke után. Otthon megsütötték. Gesztenyére emlékeztető íze volt. (Bár ez inkább csak gyermekek csemegéje.) Közvetve a táplálkozást szolgálta a gyümölcsfa alanyok, a vadcsemeték: vadkörte, vadalma, vadcseresznye gyűjtése. Bár ezeket szokta kó1 aszónk kint az erdőben is beoltani, szemezni, s ha megfogant, ősszel telepíti haza. Előfordult aztán, hogy az őszi lombhullás után nem talált rá az erdőben. Az ilyen fa ottmaradt. Ma is akad néhány nemesített gyümölcsfa az erdőn. b) A táplálékszerzés mellett a gyűjtögetés az egyes eszközök, »ipari nyersanyagok« beszerzését szolgálja. Egyik ilyen legősibb — Ormánságban külömiben is legsokoldalúbb alkalmazású — legközvetlenebb anyag a fa. A közönséges seprűvesszőtől szerszámnyeleken keresztül a csónak alkatrészig nagyon sok szükségletet fedezett és fedez még ma is a természetben szabadon növő különféle fafeleség. A kólészó a határt járva, éles szemmel figyeli, hol terem a legjobb vessző: kosárnak, varsának, seprűnek; hol nő olyan egyenes suháng, amely szerszámnyélnek, különösen olyan kétágú, amelyik gereblyenyélnek, szákrúdnak felel meg. Lehet, hogy most még gyenge, de következő évre kifejlődik annyira, hogy megfelelő lesz. Ezeket pontosan számomtartja, hol vannak; amikor szükség van rá, elmegy érte. A különös alakúra nőtt fák nagyon sokszor igen jól felhasználhatók a hozzáértők által. Kólészónk pedig nemcsak begyűjti, hanem saját maga dolgozza is fel ezeket. A különféle eszközöknek megvan a maguk rendeltetése. Ezek szerint mások a követelmények: terhelés, rugalmasság, súly stb. Eredményes munka érdekélben ezeket ismerni kell, ezeket az igényeket miinél nagyobb mértékben ki kell elégíteni. Seprűnek a gyürücske (vöröisgyűrű)-vessző a legmegfelelőbb ; ha ez éppen nincs kéznél, megteszi az orgoníafa is. Kosárfonáshoz, vessző varsa készítéséhez a hajlékony, könnyű fűz, mégpedig legjobb a sárfűz i(®árga kérgű fűzfa). Használják ezt csutaszár (kukoricaszár) kévébe kötéséhez is. Vessző kellett régebben a lésza (rekesztő halászat sövénytfonása) fonásához. Villanyélnek az egyenes szilfa, mogyorófa, bodzafa, fűzfa felel meg. Lapátnyélnek jó, ha kissé megvan a természetes görbület. Gareblyenyélnek a szabályosan kétágra növő, egyenes suháng — leginkább kőris- mogyorófa a legjobb. Szákrúdnak, ernyőnek (merítőháló féleség részei) mogyoró-, akác-, szil-, fűzfa a legmegfelelőbb. Ihar- (juhar-) fia pl. nem jó, mert kőrő (törékeny, könnyen elpattan). Szép egyenes, vékony kampós rúd jó gangóc-nak (horgas végű pózna.) Keresett a szénahordó-kampó (Szénásszekér nyomórúdjának lekötéseméi használják.) Ugyanezt a célt szolgálja a perec. Élőtfámak a törzséről, ha levágnak egy ágat, vagy azt letörik, a seb helyén forradás keletkezik.- Ez gyakran köralakú. Középen a csonk helye kikorhad, a törzsön megmarad a gyűrűs forradás. A fatörzsből kivágva, egy természetes fakarikát lehet nyerni. Ezt nevezik itt perecnek, és használják fel a fentebb említett szénásszekér-lekötő kampó helyett. Megfelélő ívben hajlott ágból készül a kaszakocs (kaszamainkó), erősebb fából a kocsilőcs. Az eperfa, tölgyfa sokszor meredek szögben meghajló ága nagyon megfelelő bókony-nak, ladik bordájának. Sóikkal erősebb, merevebb, mint a mesterségesen készített. 5. kép. Feldolgozandó anyagok a kiólészó udvarán.