Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1965) (Pécs, 1966)

Néprajz - Dömötör, Sándor: A „Baranyai Kalevala” jubileumára

164 DÖMÖTÖR SÀNDOË Az első két kötet IÍJS tartalmazza azokat a sajátosságokat, mint a 'harmadik, azonban ebben sokkal bonyolultabb összetételekben jelentkezniek. Ezért nem foglalkozunk velők, nem azért nem, mintha nem ieranéiniek olyan értékűek, imiint az előző költetek. A Berze-féle »Baranyai Kalevala« szakmai erényeinek tudatosítása, hibáinak feltárása, népművelési értékeinek ismertetése a mű megjelenése 25. évfordulóján nem merítheti kJ (mindazt a sok-sok problémát, amit a 'monumentális mű щ nyújt számiunkra és amit a jövő nemzedékeknek is képes lesz nyújtani. Legjobban szeretnénk tudatosítani azt, hogy megbecsülhetetlen kincstár számiunkra a szocialista tudat fejlesztése terén. A szülőföld megismerese, a honismeret az Igazi hazafiasság kezdete és ennek a komplex jellegű megismerési folyamatnak a múltból felénknyúló Íratlan anyagait örökíti meg a jövő sziáimára is. (Nemcsak a népirajznak, az etnográfusnak, a íolklorástának van szüksége a mű anyagára, hanem a szoicializmust építő népnek is. Berze Nagy baranyai gyűjtőmunkájának társadalmi jelentőségét azzal [mérhetjük le helyesen, ha kora nagy néprajztudósainak 'véleményét is felidézzük a magyar néprajz akkori helyzetéről. Budapestről, az ország fővárosából 1929 március 9^én Madarassy László, a Magyar Néprajzi Társaság főtitkára így ír Berze Nagynak: »Ami a néprajzi tanszékét illeti, én csak annyit tudok, hogy a szegedi egyetemen talán felállítják az etnológia tanszékét, s arra Solymossy Sándort, meghívják. Több tanszékről sem Budapesten, sem vidéken nem beszélnek. De ez az egy is elég lesz, hidd el ! Néhány év múlva már úgy sem lesz olyan ember, aki a néprajz iránt érdeklődjön. A most élő gyűjtő és feldolgozó nemzedék kivénül, elhal, az élő anyag elfogy, a magyar néprajz ügye egyszersmindenfcorra megoldódik. A magyar vezetőkörök örömére, akik ma is nagyon röstellik elmaradottságunk számbavételét és fölgyűjtését, a néprajztudoimányt.«

38 Nem kell sok kommentár ezekhez a keserű szavakhoz, de hasonló keserűséggel nyilatkozik 38 Fia leveles-tára, 3. kötegben. a vezetőkörök értetlenségéről Soly mossy Sándor is, aki pedig válóban a szegedi egyetem néprajz professzora lett. Budapestről 1929 május 25-én írja. Berze Nagynak: нА szegedi tanszék dolga már két éve húzódik rajtam kívülálló, áldatlan Ibajok miatt. Ügy látszik, a kinevezés vitézi koporsómra van szánva!« 1-929 október 1-én pedig ezt írja: »A szegedi dolgot pedig csinálom nagy fáradsággal, öreg fej jel, amág íbírom!«

39 Az ő nemzedéke, Katona Lajos tanítványainak és követőinek öregedő nemzedéke nem sokáig bírta! Mindnyájan idő előtt dőltek ki, is ebben nagy része volt annak a légkörnek, a Horthy-fasízirnus légköreinek, amelyben álszent módon beszéltek »a néphagyományok mentéséről«, de nem törődtek a nép ezer bajának orvoslásával. Sem Berze Nagy János, sem követői nem tudták visszaadná a népnek, a társadalomnak imindazt, amit tudtak. De műveik, alkotásaik, gyűjteményeik megmaradtak. Túlélték az esztelenségeket, a pusztulást és a pusztítást. A Baranyai Magyar Néphagyományok három vaskos kötete ás megmaradt. Ma is megvan és komoly segítség mind nevelő-művelő, imánd tudományosHkutató -munkánkban, mind a tudat fejlesztésének más, gyakorlati területein is. Szendrey Ákos, a Magyar Néprajzi Társaság főtitkára 1941-iben a közgyűlésen emlékezett meg Baranya megye »szinte fel nem értékelhető áldozatkészségéről«, amelyet az akkori körülmények között a csodával határos módon hozott »a népi megismerés érdekében« a három kötetes nagy mű kiadásával.

40 Berze Nagy János népi hagyományimentő tevékenysége Baranya megye népének áldozatkészsége folytán hat tovább ás, amikor nincsenek anyagi akadályai a nép szellemi felemelkedésének. Reméljük, hogy lelkesítőén hat tanulmányozása, olvasása a honismereti mozgalom lelkes közkatonáira is és Berze Nagy János óriási akaraterejével fekszenek neki a hagyománymentes munkájának, amelynek napjainkban sókkal nagyobb lehetőségei és távlatai vannak, mint valaha. 39 Pia levelesti'ra, 3. kötegben. 4U ETHN. LII (1941), 165. p.