Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1965) (Pécs, 1966)

Néprajz - †Berze Nagy, J.: Arany-tanulmányok

134 BERZE NAGY JÁNOS Arany László népmeséinek nyelve már a hamisítatlan, tisztán zengő alföldi magyar népnyelv, annak minden különösebb tájszínezete nélkül; stílusa keresetlen, mégis elmés, tele dévaj és sziporkázó fordulattal, naiv és szinte (művészileg fegyelmezett, maint a nép eszejárása, mélynek fürdőjén a mesék átmentek. E meséknek epikai ereje is ugyanazt a gazdaságot és frissességet mutatja, amely népünknek e tekintetben genuin sajátsága. Moralisáló hajlamnak sehol semmi nyoma, reflexiv elemeik is csiaik o'tt és úgy lépnek föl, a hol és a hogyan elbeszéléseiben azokat maga a nép is Valóban használja. Arany László maga is azt az eljárást követte, ' melyet székfoglaló értekezésében

2 a gyűjtő kötelességül szabott meg: »...a mese lehetőleg eredeti alakjában kerüljön az irodalom elé, körülbelül úgy, mint azt egy ügyes mesemondó, minden felesleges szószaporítás nélkül, de mégis a nép által kedvelt, s többnyiiire beszőni sziofcott szószaporítás felvételében, fonókában vagy kulkoricza fosztásnál elmondaná.« Arany László népirnesegyűjteiményének folklorisztikai értéke nemcsak az előző gyűjtések írnellétt, de általálbanVéve is "jelentős. Az ifjú Arany figyelme a tündérmeséken kívül a legendákra, aetiologifcus hagyoniányokira, állat-, csali- és találós-mesékre is kiterjedt, úigy, hogy a prózai bagyománykésziletnék majdnem minden ágából ad mutatót. Gyűjtői hivatottságát bizonyítja az is, hogy a mesének — ha olyat hallott — külső szerkeztetbeli Sajátosságaira nézve fontos kezdő — és zárófonmákat mindenütt hűen lejegyezte s nem illesztette oda, a hol azt a nép sohaísem használja. Kortársai voltak még a népmesegyűjtés terén: Ipolyi Arnold és Kriza János. Ipolyi a népmeséken csupán a mythologia (jobban mond via: Mytfoologiá-j\á) szálmára felhasználható tudományos anyagot keresett, s neim nézte, hogy kitől kapja az anyagot, csak vette, a hol találta. Ezért az ő népmeséi kivonatosak, szárazak, nyelv és stílus nélkül szűkölködők, kritikátlanul vámnak összehoirdva, annyira, hogy némely darabjának műtermék-voltát is tói lehet mutatni. Kriza János azonban Arany Lászlónak minden tekintetben méltó társa. A Vadrózsák meséi ugyanis mindamellett, hogy mindazt a jótulaj doinságot egyesítik magukban, mellyel Arany László meséi kitűnnek, tájinyelvi színezetűek is, s e tekintetben mai felfogásunk szerint Kriza az első, ki a gyűjtő czélját leginkább elérte. Arany László elévülhetetlen érdeméből azonban ez mit sem von le; a későbbi gyűjtők már az őáltala kijelölt utakon indulhattak el afelé a 2 »Magyar Népmesétekből«, Összes műv. 1901.2. köt. 149. 1, czél felé, melyet legelőbb mégis neki sikerült elérni. Gyűjteményénének értéke az idők folyásával egyre növekedni fog. Néhány meséjét framczia nyelvre Katona Lajos fordította le s tette közzé a Revue des traditions populaires hasábjain, néhányat pedig Sklarek Erzsébet fordított le német nyelvre Ungarische Volksmärchen (Leipzig, 1901.) ez. kötetében. Az egyes meséket az alábbiakban szűkebb keretek között összehasonlító jegyzeteikkel fogjuk kísérni, és pedig a következő sorrendben: először vesszük az 18612-ufci kiadás darabjait, a mint azok egymásután következnek, azután a Magyar Népköltési Gyűjtemény 1. kötetéből az újabb kiadásokba átvett meséket, végül azokat, melyeket maga Arany László a már jelzett 1867-iki székfoglaló értekezésében saját gyűjtései gyanánt jelölt meg, melyek azonban ezen értekezésén kívül más helyen és alakban nem jelentek meg. 1. Az 1862-iki kiadás meséi 1. A vak király. (1—29. 11.) Az életvize-típus testvéraliakuflátához tartozó változat, mélyben az életvize helyett a csodás tulajdonságú madár, ló és királykisasszony elhozatala szerepel. Arany e meséjíében a segítő állat alakjához néhány vonás a hálás halott-Aiípus motívumaiból Van kölcsön véve, a ló ellopásának körülirnényei pedig a zsivány hő s-vneséki'áiftyől kerülték be. A típus Aame-nál (EEC № 4.): 550. sz. alatt. Magyar változatai: M. JV. Gy. (Berze Nagy): IX. k. 9. sz. A próbára tett királyfi s az ennék jegyzetében felsorolt irodalom, továbbá: M. N. Gy. (Ipolyi): XIIL k. 118—432. 11. 18. sz. A csodás szőlőtő. Idegen változatok: Bunker: Märchen, Saigon und Sohwänke in heanzisciher Mundart. 77. sz. 207—H2HI2. 11.' s Hud'inkint (1. ennek jegyzetét); SchuUerus: Rufmtenisahe Volsmärchen aus dem mittleren Harbadhitale. Hertrnannisltadt. 1907. '66—69. 11. 32. sz. Der Vogel des Paradieses. Sainénu: Bastmele romane etc. 433—434. II. '(bánsági), 496. 1. (havasalföldi)* 546—547. И. (erdélyi változat); Krauss: Tausend Märchen und Sagen- der Südslawen. Leipzig. 1914. I. köt. 96. sz. 340—344. 11. Der roite Spatz (boszniai mese); Waldbau: Böhmisches Märchenbuch. 131—151. 11. Der Feuervogel und der Feuerfudhs. Grimm: KHM. 57. sz. Der goldene Vogel. Leskien

—Brugmann: Litauische Volkslieder und Märchen. Strassburg. 1882. 6. sz. 363—371. 11. Vom Dumimbairt und dem Wolif, der sein Freund war; и.о. 7. sz. 371—375. 11. előbbi czámmöl; Kunos: Türkische Volksmärchen aus Staimbul. Leyden. 235—243. 11. Der Zauberspie-