Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1965) (Pécs, 1966)

Néprajz - †Berze Nagy, J.: Arany-tanulmányok

ARANY—TANULMÁNYOK Í31 van, mi a népség terhe; hogy teszik a törvényt a szegény emberre.« Nópmondáink ezt ezerféle változatban Mátyásról regélik. De már a Csanád ez. (Hátr. versei) töredékben maradt verséhez toldott vázlatban az ellenség nyelvének kivágása, elrejtése, bizonyítékul való felhasználása teljesen népmesei átvétel. Hasonló folklorisztiklai átvételek még: a Buda Halála X. énekében Zángó szomorú dala után a Cserkó tréfája: Borjú nyerítését, uraim! kergettem, Nyúl köhögős álmát aigyon is ütöttem, Veréb árnyékiába szialmanyilat lőttem, Vén fa csikorgással tarsolyt teli szedtem. Majdnem szó szerint közlése a népi adaléknak. A ki a magyar meseirodalomban följegyzett úgynevezett >4rolondtmesék«-re visszaemlékszik, vagy valaha ilyet hallott, tudni fogja, hogy ezeket falusi társaságiban mindig fölviditásul s a szomorú és érzékeny jelenetekiben lezajló tündérmesék után szokták mondani. íme! hogyan használja fel Arany az egyszerű népi adalékot a hun társas élet rekonstruálásához ! A Nagyidat Czigányokban pedig (II. ének), mikor Csóri vajda a kincsőrző fekete emberrel álmodik, a népmeséknek egy stereotyp része var teljesen a népmese hangján elmondva. Avagy ki ne ismerné legalább pendentj alt azon mépá adomáknak, melyeket Arany költeményeiben itt-ott belesző? Bolond Istókjában (II. én. 7. verssz.) elmondja, hogy viselte magát az egyszeri szőlősgazda, mikor a jég verte a szőlőjét. Dorongot kapott fel, paskolta ő is a termést: »Nohát Uram-isten, lássuk, mire megyünk ketten!« Vagy a Nagyidai Czigányokban, mikor Csimazt jellemezni akarja, a nép fiáihoz, híven az ismert adóimat mondja el: Jó Csimaz, kit hajdan értek lólopáson. »Nem loptam ... feleié ... követem alásson ; Keskeny úton feküdt, hol menni akartam, Bizony soihsem esett ilyen csúfság rajtam! Hátul mennék: de rúg; elől mennék: harap; Átugrani ' könnyebb ... sokkal is hamarabb ; Ugranáim: felpattan ... a hátára estem .,. Jó, hogy elfogatok, áldjon meg az Isten!« Miikor pedig Hubával alkar megismertetni, újra a nép fia szollal meg, a ki mindenre tud egy talpraesett adomát vagy jellemző példát: Hulbi az ülővel, mint a buzogánnyal, Egymaga fölérne kilencz más czigánnyal: Sok vitéznek töri ő be koponyáját, Mint hajdan betörte az egyszeri kályhát. Méltó azt megírni, krónikába tenni. Befordult ő egyszer valahová csenni; Zárva volt az ajtó: de, találós fővel, Beüté a kályhát a kézi ülővel. Fejét is bedugta; — de belül a gazda: »-Mit csinálsz? hol jársz itt?« rá ekkép riaszta; Ö pedig az ülőt taszítván előre: »Nincsen szükség, kérdi, pipaszársütőre?-« Azonban Arany még hozzáteszi: Hanem ez akikor volt. Tudnék én őróla, Száz ilyen mesét, csak érkezésem volna !...-« Folklorista természetét akikor sem tagadja meg, mikor bizalmasan jőbarátjiáriak ír. Még szerkesztő korálban írt Jókainak: egy verset, melyben lapjának való írásra szólítja föl; ott is fölelevenít egy czigányadomát. Haldoklott a czigiány, a nap pedig felhők közt bujkálván nem melengette az öreget. Keserűen szólítja meg aztán: »bujkálj! bujkálj! sütnél még, ha volna kinek!« Költői munkásságának azonban legértékesebb folklorisztikus érdekű darafajai azon költemények, melyeknek tárgyai íziig-vérig a néphagyamányfaói valók. Különösen ezeknél látszik az újrakiö'ltő és feldolgozó, valamint a pozitív adatok iránt érzékkel bíró Arany éles szeme. Gyulai magasztaló kifejezését kissé erősítve lehetne mondani, hogy ő a magyar Shakespeare. Angol alteregojámaík is alig van műve, melynek tárgya nem a történelemből vagy a néphagyoimányból volt volna. Sőt a költői imódszer sajátságos alkalmazásában : egyes folklorisztikai adatoknak a költeménybe való szövésűben is egyek. Simrock. egy egész sor népmondáról besz említésit, melyet а nagy angol különféle czimek alatt feldolgozott, maga Cymbeline és Makranczos hölgy pedlig szintén 'egyenesem népmeséi forrásra mutatnak. így a nép hagyomány költői feldolgozása Aranynál is természetes költői megnyilatkozás volt. »Azt hitte s nem ok nélkül, hogy a nép legnagyobb inventor s Homeren kezdve Goethéig a legkitűnőbb művek népi hagyományok alapján kelétkeztek«, — írja Aranyról a folklorisztikus témát szintéin annyira kedvelő Gyulai. (A. J. Emlékbeszéd. O. K. 1891.) S ez az egyik oka annak a vádnak, hogy Aranynak nincs fantáziája, — a mi ha feltétlenül igaz volna: a vád éipúgy felróható volna a britt költőnek is, mert neki invenció és tárgy tekintetében a népmondái és történeti tárgyú színművek megalkotásánál mégis sokkal könnyebben lehetett boldogulnia, mint a Toldi trilógia és a Buda halála szegényes, hitvány foszlányokkal rendelkező írójiának. Aranynak igenis van fantáziája, bárha nem rikító és szeszélyes, de mély, bárha röpte nem sebes, de biztos...