Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1965) (Pécs, 1966)

Néprajz - †Berze Nagy, J.: Arany-tanulmányok

132 BERZE NAGY JÁNOS Aimi azonban önnálió költeményei tárgyait illeti, azokat az előtte oly ismerős mesevilág thómái közül választotta. Ezeket a thómákat má már javarészben ismerjük az azóta napvilágot látoítt gyűjtésekiből, de Aranynak Gaal, Majlatin gyűjtésein és Erdélyi első kötetén kívül még mesegyűjtemény — melyből meríthetett volna — a nép gazdag lelkién kívül nem állott rendelkezésiére semmi. Néki tehát azon emlékeihez kellett fordulnia, melyeknél maga is szem- és fültanukónt szerepelt. Ezen költeményei közit úgy a népmesei hangot, mint a mesei célzatot illetőleg is a Rózsa és Ibolya és A Jóka ördöge aulának első helyen. Az első a már említettem népmesei hangon kívül már szerkesztésénél és gazdag nyelvénél, valamint finom jiellemzóseinél fogva is kiválóbb költeményei közé tartozik. Tárgya a nemzetközi meseforgaioimfoan lépten-Hnyomon felbukkanó története az özvegy királynak, a mostohától üldözött árva leánynak és a szerencsét próbáló királyfinak. A Jóka ördöge pedig a botcsinálta doktor típusálhoz szívó meséknek pompásán földolgozott és meseirodalmunkban eleddig lejegyzetten változata, Arany költői felfogásához híven a végén humoros morállal. Tisztán a néphagyomány tőkéjéből kölcsönzöttek még: a Vörös Rébék és az Ünneprontók, utóbbi a Sági bíró lyánya, középkori eredetű népballadaá tihóma és a Der Jude im Dorn-típus sajátságos keveréke. Azután A hegedű, mely a földön együtt vándorló Jézus és Péter közös élményei, az úgynevezett Krisztus-legendák közül örökít meg egy tanulságos esetet. Ide tartozik még végűi a meseirodalomban oly ritka thémájú s szerkezeténél fogva is oly drámai elevensiégű Hamis tanú. Vízparton lakó népek közt — s így a magyaroknál is — élő hit, hogy bizonyos elhalt emberek szellemei a víz színén vagy fölötte kóborolnak s rémítgetik a halászt. Az egyik változat szerint a kísértet mindenkinek látható, a másik szerint azonjban csak a Hlátóember«-nék. Különben ez a néphit a bolygó hollandival való rokonsága révén is ősmlitológiai vonatkozású. Arany e költeménye az előbbi változathoz tartozik, azon különbséggel azonban, hogy a költő költeményét nem pusztán a babona ötletére építette, hanem hallania kellett a néphit ez adatát valamely konkrét esettel kapcsolatiban, a minthogy az ilyen hagyományok rendszerint valamely valóban megtörtént tényekkel vannak összekötve s úgyis adatnak elő. A vén Márkus hármas esküyését és furfangját, a mulatozást s hogy a hamis tanú meg is hal az nap esztendőre, továbbá a koporsónak a sír által történt be nem fogadását aivná! kevésbé tarthatjuk Arany invenáóijánaik, a mennyiben az eset magában a versiben is a tarosai'ak és ladányiak hatánsértési peréhez van kötve, a mely lokalizáló eljárást Arany e nemű költeményeiben mellőzött. Ezen mintegy anyaggyűjtő munkásságának azonban nem csekélyebb értékűek prózai dolgozatai sem. Kortársad között csak Ipolyi és Erdélyi foglalkoztak a folklóréval, mint tudománnyal. Ipolyi megalkotta a sok tekintetben táveis, de egyébiránt nagy értékű Miihologiá-ját, Erdélyi a népköltészet filozófiáját adta még máig is páratlan mélységgel és a néplélek veséjébe látó éleseknúsóggel. A neanes szövetségben harmadik Aranyé volt a gyűjtésre buzdító, a lelkesítő szerepe, Ő volt a bíráló s a költő, ki a tudós munkásságát saját lelke ihletében a költészet aranypénzére fölváltotta és egy ország bámulására alkalmazta is. Értekezéseiben, bírálataiban, akadémiai jelenitéseiben alkalmat keres, hogy idevágó nézeteit elmondhassa. Emitt tanácsol, másutt kifogásol, fejteget és útmutatást ad, mint a ki egész életében foliklorisitának készült. Már Naiv eposzunkról írt értekezésében előlegezi a későbbi folkloristát párhuzamot vonván a mese és a monda között egyben pedig mindkét fajta hagyomány jellemzésével meghatározta uralkodó természetüket. Legfontosabb műve azonban az a bírálat, melyeit a Merényi Eredeti népmeséire írt. Merényi ugyanis a mesegyűjtő hivatását akként fogta föl, hogy annak a nép bármily genuin bélyegű alkotását szabad a kor irodalmi divatja szerint átstilizálni, az egyszerű naiv hangot váltogatni a szentimentális és romantikus regények előadásmódjával, továbbá egyes kifejezéseket az akkor járatos illemtan szabályaival ösiszhangzásba hozni. Arany bírálatában ezen élj arás ellen (itt az eredetiből 1 lap hiányzik) Már a bírálat terjedelme és hangja is bizonyítja, mennyire kedvencz szórakozása volt Aranynak a nóphagyornánnyal való foglalkozás. Jelentős szerep jutott a költőnek László fia népmese gyűjteményének összeállításában.* ö adott tanácsot a költői szempontból is értékesebb helyek megőrzésére sa naiv elbeszélőmód visszaállítására vágy legalább megközelítésiére. Az is bizonyos azonban, hogy sajátkezű simátásai is hozzájárultak ahhoz, hogy a nem egé* L. Gyulainak az Olcsó Könyvtárban megjelent népmesegyűjtemény elé írt bevezetését.