Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1964) (Pécs, 1965)

Múzeológia - Dankó, I.: Vándorkiállításainkról

360 DANKÓ IMRE kiállításoknak is vehetjük őket. Tekintettel azonban arra, hogy ezek a kiállítások nemcsak egy múzeumban kerülnek bemutatásra, hanem végigjárják szinte az ország valamenynyi múzeumát, sőt nem múzeumi kiállítóhelyiségekben is bemutatásra kerülnek olykorolykor, ezeket a kiállításokat vándorkiállításoknak nevezzük. A múzeumokban háromfajta vándorkiállítás kerül bemutatásra. Az első fajtát a múzeumok felettes hatóságai, illetőleg a Múzeumi Ismeretterjesztő Központ, korábban a Múzeumok Központi Propaganda Irodája, készítette az egyes országos szakmúzeumok segítségével és bocsátotta vándorútra. A Múzeumi Ismeretterjesztő Központ ezeket a kiállításokat saját tehergépkocsiján szállította a kívánt helyre és szállította el a kiállítási helyről. A Múzeumi Ismeretterjesztő Központ központi vándorkiállításait nagyszerűen egészítette ki a Műcsarnok vándorkiállítási akciója, amely, azt lehet mondani, múzeumi területen szinte teljesen egybeolvadt a Múzeumi Ismeretterjesztő Központ ilyen vonatkozású munkájával. Ezek a vándor kiállítások ismeretekben korszerű, mondanivalóban a fejlődést elősegítő haladó szempontokat, tárgyakban a jellegzeteseket adják. Ezért jelentőségük igen nagy. Mindenekelőtt változatossá teszik a múzeumok kiállítási programját, sok olyan jellegű kiállításhoz juttatják az egyes múzeumokat, amilyenek rendezésére saját anyagukból képtelenek volnának. A vándorkiállítások módszertani hatása sem lebecsülendő. Sok esetben új kiállítási elvek szerint készülnek, új technikákat alkalmaznak, olyanokat, amelyekből az egyes múzeumok tanulhatnak. A vándorkiállítások között is vannak szép számmal úgynevezett vendégkiállítások, vagyis olyan vándorkiállítási kollekciók, amelyeket nem a Múzeumi Ismeretterjesztő Központ, illetve a Műcsarnok készített és vándoroltat, hanem valamilyen más intézmény, szerv. Ilyen vándorkiállításai vannak a Magyar— Szovjet Baráti Társaságnak, a Magyar Honvédelmi Sportszövetségnek, az Országos Levéltárnak, és még néhány más szervnek is. Ezekről a vándorkiállításokról azt állapíthatjuk meg, hogy általánosságban sem tartalmi színvonalban, sem pedig kivitelezés tekintetében nem érik el a múzeumi vándorkiállításokat s ezért a múzeumokban való bemutatásuk nagy kockázattal jár. Dolgozatunkban azonban nem ezekről a vándorkiállításokról akarunk szólni, hanem azokról, amelyeket az egyes vidéki múzeumok maguk készítenek és vándoroltatnak saját területükön. Vagyis azokról a kiállításokról, amelyek múzeumokban készülnek, múzeumi tárgykörökről muzeális anyag felhasználásával szólnak, de nem múzeumokban kerülnek bemutatásra, hanem a múzeum gyűjtőterületéhez tartozó falvak művelődési otthonaiban, iskoláiban, termelőszövetkezeti, tanácsi, pártapparátusi vagy egyéb épületeiben. Vidéki múzeumaink közül ilyen természetű vándorkiállításokat alig csináltak még és, így a pécsi Janus Pannonius Múzeum vándorkiállításokat létrehozó és azokat vándoroltató tevékenysége kezdeményező jellegűnek minősíthető. Mielőtt a Pécs—Baranyai Múzeumi Hónap 1964. keretében készített és bemutatott vándorkiállításaink ismertetésére térnénk, szabad legyen néhány szót mondanunk azokról az elvekről, amelyek alapján vándorkiállításainkat létrehoztuk, A kiindulópont, amelyből vándorkiállításaink létrehozásának eszméje kiindult, az a vélekedés, hogy a múzeumot népművelési munkát végző tudományos intézménynek tartjuk. A vándorkiállítások létrehozásával a múzeum népművelési tevékenységét akartuk olyanformán fokozni, hogy az mind közvetlenül, mind közvetve visszahasson a múzeum tudományos tevékenységére. A közvetlen visszahatástól azt vártuk, hogy a múzeum munkatársai tudományosan foglalkozzanak a népművelés, közelebbről a kiállításrendezés kérdéseivel, hogy szaktudományukban fölismerjék azokat az ismeretterjesztő—népművelési lehetőségeket, amelyekkel az illető szaktudomány általában és konkrétan napjainkban rendelkezik és eredményesen felléphet, hogy az illető szaktudományokban ezeknek a célkitűzéseknek megfelelő kutatásokat, gyűjtőtevékenységet folytassanak, hogy a kiállítások látogatóiban tudományos tevékenységükhöz segítőtársakat, adatszolgáltatókat nyerjenek. A vándorkiállítások népművelési visszahatásától pedig azt vártuk, hogy a vándorkiállítások megtekintői kedvet kapva kiállítások megtekintésére, nézzék meg a pécsi múzeum nagy, állandó kiállításait, illetőleg utazásaik alkalmával más múzeumok kiállításait is, hogy végső fokon a múzeumokat kulturálódásuk eszközei közé iktassák. Tekintettel arra, hogy vándorkiállításainkat fokozottabb mértékben kívántuk az ismeretterjesztés, a népművelés szolgálatába állítani, mint az általános múzeumi közönséghez szóló állandó és időszaki kiállításainkat, ezért ezeknél a kiállításoknál nagyobb figyelmet szenteltünk a didaktika szempontjainak. Igyekeztünk kiállításaink szövegeit úgy összeállítani, hogy azok tagoltságukkal, szembetűnő helyen való elhelyezéseikkel, lényegre törő megfogalmazásukkal, különféle kiemelések-