Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1964) (Pécs, 1965)

Helytörténet - Gáldonyi, B.: Adalékok Baranya és Pécs felszabadításának történetéhez

320 GÁLDONYI BÊLA — Nagyon hideg, sötét éjszaka volt, amikor századunk Pécs felé tört előre. A németek erős tüzérségi tűzzel fogadtak bennünket, de mondhatom igen pontatlanul céloztak, mert a lövedékek a kövesúttól 50—70 méterre robbantak és így sem a gyalogos század katonáiban, sem a harckocsikban nem tettek kárt, Az egyik terepszakaszon, ahol a vetés egészen az útig kiért és a vágatlan kukoricaszár is jó védelmet nyújtott a németeknek, géppisztolyosok rohantak elő és géppuskával is lőtték századunkat. Északról pedig páncélelhárító üteg ontotta gyilkos tüzét ránk. Azonnal tüzelőállásokat foglaltunk el és jól összehangolt gyalogsági és harckocsi tűzzel visszaszorítottuk az ellenséget, — Ez a csata alig egy óráig tartott, A németek utolsó erőfeszítése volt, hogy a Pécs felé nyomuló szovjet egységet feltartóztassák. Már ez sem sikerült. Megfutamodtak. — Másnap — november 28-án — századunkat megerősítették egy páncélelhárító szakasszal és a sötétség beálltával egy völgyön át igyekeztünk megközelíteni a várost, Utunkat kis folyó vagy csatorna keresztezte. Itt újabb ellenséges csoporttal találkoztunk, de már nem vettük fel a harcot, mert akkor nem tudtuk volna a kitűzött hadműveleti időre teljesíteni a harci feladatot, így megkerülve őket tovább törtünk előre Pécs irányában. — Egy ingovány on is átvágtuk magunkat, majd vasútvonalon haladtunk át és bejutottunk a városba. A vasutat a város főutcájával egy kisebb utca kötötte össze, amelyik nem keresztezte a főutcát, csak beletorkollott. A mellékutca torkolatánál a jobboldalon egy kétemeletes épület állt. Ha jól emlékszem valamilyen felső tanintézet volt. Pontosan leírja Viktor Vasziljevics Szinyin a Légszeszgyár utcát, amelynek a torkolatánál, a Rákóczi út kereszteződésénél tüzelőállást foglaltak el már november 28-án este úgy 9 óra körül és biztosították a 32. gépesített brigád bevonulását a városba." Az utca sarkán éppen építkeztek és nagy halomba hordták oda a téglát. Ezt használtuk fel védőállás kialakítására és itt állítottuk fel géppuskánkat, innen próbáltuk megakadályozni a főútvonalon nyugat felé menekülő németeket a város elhagyásában." — Paneszenko ukrán születésű harcosunk egész éjjel egymaga kezelte a géppuskát és több német jármüvet kilőtt... Az egyik páncélautóba én dobtam egy kézigránát köteget, a bent ülők megsebesültek, a kocsi pedig — most már vezető nélkül — még vagy 20 métert rohant előre és egy ház falának ütődve megállt. Ez a páncélautó még a következő napokban is ott volt kiégve, szétrombolva. Reggel felé, amikor szünetelt a harc és a németek messze elkerülték a városba betört szovjeteket, Szinyin és katonái lementek az orvostudományi egyetem pincéjébe, ahol sok asszony és gyermek húzódott meg. — Biztosítottuk őket, hogy barátokként jöttünk, nincs mitől félniök és hamarosan teljesen felszabadul a város. A Légszeszgyár utca sarkán tüzelőállásban elhelyezkedett katonák azután felváltva jártak be az egyetem épületébe pihenni és megszárítani a felázott aszfalton csurom vizesre átnedvesedett ruhájukat. Reggel, november 29-én, megérkezett a 32. gárda gépesített brigád Zavjalov ezredes parancsnoksága alatt és Pécs felszabadult. Néhány nap múlva megkezdődött a normális élet, megindult a közigazgatás és a közellátás . .. Zavjalov ezredes, — ma vezérőrnagy már — a „Nádor"-ban ütötte fel főhadiszállását. Oda kérette dr. Boros Istvánt, aki a nyilasok elől a Mecseken, házaknál, szimpatizánsoknál bujdosott. Megbeszélték a város polgári igazgatását, a legfontosabb teendőket, a közellátás helyreállítását, az élet normális menetét, így téves ez az állítás, ami még mindig tartja magát, hogy dr. Boros István a szovjet csapatokkal érkezett volna a városba. Zavjalov igen határozott, katonás modorú, de barátságos ember volt, aki nem szívesen foglalkozott polgári ügyekkel. ízig-vérig katona, gárdaezredes, aki többszörösen kitüntetett egységével mindig a legfontosabb feladatokat kapta a 3. Ukrán Front arcvonalán. Kijelölte a város kommendánsát — egy szovjet őrnagyot — bemutatta dr. Boros Istvánnak, aki a város főispánja, közigazgatási feje lett, majd törzstisztjei kíséretében felment a számára előkészített szobába — pihenni. Nem sokáig időzött Zavjalov gá^daezredes brigádja Pécsett, már a következő napokban távoztak Kaposvár irányába. Közvetlenül utánuk érkezett Pécsre Sarochin altábornagy, az 57. hadsereg parancsnoka, de igen rövid ideig volt a városban, kevesebbet, mint például Szederkényben, ahol még arra is volt ideje, hogy egy szederkényi apa kérését teljesítse és katona fia holttestét a Duna mellől elhozassa a faluba. Ugyancsak járt Pécsett Tolbuchin, a Szovjetunió marsallja, a 3. Ukrán Front parancsnoka is. A mai megyei tanács épületében fogadta a város vezetőit és hosszasan elbeszélgetett velük. Annál is inkább szívélyes volt ez a társalgás a marsallal, mert dr. Boros István.