Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1964) (Pécs, 1965)

Természettudomány - Gebhardt, A.: Faunisztikai és ökológiai vizsgálatok a Misina- és Tubestetőn (Mecsek hegység)

FAUNISZTIKAI ÉS ÖKOLÓGIAI VIZSGÁLATOK 25 darabkák fedik (sáros kaszáspókok — Troguli­dae). Legtöbbször árnyékos, nedves helyeken, erdőkben, bokros hegyoldalakon, mély, hűvös völgyekben, vízmosásokban, vízparton, általá­ban olyan helyeken találhatók, ahol az ászkák és százlábúak élnek. A vizsgált terepen elterjedt kaszáspókokat Kolosváry Gábor, akadémikus professzor hatá­rozta meg. Torgulus tricarinatus, Platybunus triangula­ris, Phalangium opilio, Opilio parietinus. Egaenus convexus, Zacheus variegatus, Z. hungaricus, Liobunum rupestre (?), Nelima nigripaljis, Lacinius horridus, Odiellus palpi­nalis, Nemastoma lugubrie. Pókok — Araneidea Fegyverük a csáprágóik méregmirigyekkel ellátott karma, mellyel azonban csak a leg­nagyobb fajok tudják az embert megmarni. Egy részük éjjel, másik nappal lopakodik a zsákmányuk után. Számos fajuk ragadós fo­nalakból fogóhálót készít. Ezeknek jellegze­tes típusai: a kerekhálók, hurokhálók, vi­torlahálók és törpehálók. Pókok csaknem minden elképzelhető élethelyen előfordul­nak. Dudvákon, cserjéken, fákon, virágokon ; növényzet nélküli, vagy beárnyékolt terepe­ken, szálban álló sziklákon, szakadékokban, vízparton, nádasokban, útmenti árkokban stb. egyaránt elterjedtek s néha tömegekben találhatók. A Természettudományi Osztály kutatói évek hosszú során át a Mecsekben több ezer pókot gyűjtöttek össze s ezeket lelőhelyenként üvegfiolákban elkülönítve, mint alkoholos preparátumot ún. patent üvegekben tárolták, A tekintélyes anyag tudományos feldolgo­zását az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Állatrendszertani Intézete — személy szerint Loksa Imre, egyetemi docens —, volt szíves elvállalni, vizsgálatai azonban még folyamat­ban vannak. Atkák — Acarina A tengerszinttől az örök hó határáig, a nap­fényes helyektől a barlangok mélységéig, a bogarak testétől az ember bőréig mindenhol előfordulnak s az év valamennyi szakában gyűjthetők. Legkiadósabb lelőhelyeik a földön fekvő növényi korhadék, a mohapárna és zúz­móréteg. Számos fajuk vízben él. Egy részük ragadozó, vérszívó, mások viszont növényi kártevők. Életmódjuk szerint rendszertanilag több csoportba oszthatók: víziatkák (Hydraca­rinae), gubacsatkák (Tetrapodili), páncélos­atkák (Oribatei), bogáratkák (Gamasidae). bársony atkák (Trombidiidae), kullancsfélék (Ixodidae) stb. Gubacsatkák: Egyetlen fajuk sem ismeretes a Mecsekből. Ujabb időkben begyűjtésükkel és az anyag tudományos feldolgozásával Far­kas Henrik foglalkozik. Páncélosatkák: Mahunka Sándor kutatásai révén egyike a Mecsek legjobban felkutatott állatcsoportjának (3. 18. 19.). Az ő megállapí­tásai szerint a vizsgált terepen a következő fa­jok terjedtek el: Nanhermannia elegantula, Hypochthonius rufulus, Eniochthonius granjeani, Sphae­rochthonius splendidus, Camisia biverucata. Amerus troissii, Amerobelba decendens. A magyar faunára új faj. Gymnodamaeus bi­costatua, Eremaeus hepaticus, Autogneta len­gilamellata, Ceratoppia bipilis, Oppia quadri­carinata, O. nova, O. ornuta, O. obsoleta, O. minus, О. subpectinata. A Kárpát medencére új faj. Suctobelba trigona, Carabodes laby­rinthicus, С marginatus, C. areolatus, Cephe­us dentaitus, Xenilus latus, Liacarus nitens, L. tremellae, Furocillata, Haffenrefferia gilvi­pes, Zygoribatula cognata, Scheloribates con­fundatus, Euzites seminulum, Fuscozetes se­tosus. A Kárpát medencére új faj. Phaenope­iops tardus, Peloptulus phaenetus, Neoribates aurantiacum, Tropacarus pulcherrimus. Bogáratkák: Begyűjtését és tudományos fel­dolgozását Mahunka Sándor végzi. Bársonyatkák: Pymodispus (Allodispus) la­tisternus, Diversipes exhamulatus, Scutaca­rus (S.) pannonicus, S. peractus, S. (Variati­pes) quadrangularis (leg. et det. Mahunka S.) Kullancs félék: Ixodes ricinus (talajról, őz­ről), I. canisuga (rókáról), I. vulpinus (róká­ról), Haemaphysalis concina (vaddisznóról). H. inermis (őzről). Puhatestűek — Mollusca Törzsfejlődésük rendkívül magas földtörté­neti múltra tekint vissza. Két nagy osztályra különülnek el: a kizárólag vízben élő kagy­lókra (Lamellibranchiata) — melyek a Misi­na- és Tubestető topográfiai viszonyaira való figyelemmel a terepen nem élnek —, valamint a vízben és szárazföldön egyaránt elterjedt csigákra (Gastropoda). A szárazföldi csigák legnagyobb része az ár­nyékos, párás, nedves terepet kedveli, sőt a nagy vízigényű fajok túlnyomóan a vízparton terjedtek el. Viszont kisebb részük a száraz, meleg terepeket néha tömegesen lepi el s van­nak köztük kifejezetten sziklalakók is. Az életmódok tekintetében jelentkező szélsősé-

Next

/
Thumbnails
Contents