Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1964) (Pécs, 1965)

Néprajz - Pataky, A.: Kopácsi magyar népmesék

206 PATAKI ANDRÁS A csősze lányok A lejegyzés ideje: 1963. V. 5. A gyűjtés ideje: 1963. IV. 30. A gyűjtés helye: Kopács — Kopacevo. Gyűjtő: Pataky András, A gyűjtés módja: Magnetofon (II.—13.). A lejegyzés ideje: 1963. V. 5. Az adatközlő neve és kora: Szálai Ferencné Tóth Zsófi, 62 éves. Etyszer volt egy özvegy asszony. Nagyon nagy bánata vót. Egyedül maratt két... a férje nélkül, két lányával. Azok meg ojan hibássan beszéltek., hoty sëhoty se tudott sehova se küddeni űket, hogy valamit elhozzanak, vagy vigyenek, mert oj csőszén beszéltek, hogy őrajta kivül sënki se ertötte mëg, hogy mit mondanak. Ügy élig szépek vótak. Dolgozni is tuttak. De az, nagy baj vót, hogy beszélni nem szépön beszéltek. És az idő má akkor eljött. És vártak, hogy ők is szerettek vóna férhöz mënni. De ëgy legénnek se nem köllöttek. Nem akatt sënki, aki mëkszerette vóna űket. Mer akik má, kivált tuttak, hogy nem tudnak beszélni, hát nem avatkoztak bele. Éccör csak valami dalijás legény katonaságtú szabadút meg, és őhozzájik való öreg is vót az; idejik, hát úgy mékszerette űket, mëkszerette az ëggyiket. És a másiknak is akatt egy legény, aki hát mëkkérte a kezét. Beszét neki, ,hoty hát ú elvenné, hoty ha elmén hozzá. Az azér valami kicsit úgy elníszte asztat a csöszeségöt, amit pár szót beszét hozzá.. Mer sokat idegönökkel nem beszétek, mer vigyázták ők magukat, hogy ne fejezzék ki avval a csúnya beszéddel, hogy megunya ... megunassák előre magukat. És akkor nagyon keveset beszélgettek. De a legényök asz monták nekik, hoty hamarosan eljönnek hozzájik maj szórakozni és közbe — aszongya — keretes is lëssz. Mer űk mos jöttek mëg katonaságtú, űk akarnak azonnal megnősülni. Hát akkor a lányok hazamentek. A zédösannyiknak elpanaszóták, hoty hát ijen is ... i... o- jan katona legényök akattak űnekik, akik hát akkor elszámították, hogy elveszik űket. Szándékik van hozzá. De mast — aszongya — hamarosan fognak jünni. Hát hozzá kell a takarításhol látni. Nehogy ojan széjjelségbe érjék űket. Akkor a zannyik osztán mondta, hogy: — Csak mindönt rámológgyanak össze, és készűjenek hozzá, hoty ha mingyá mos nem is, ha pár nap múva gyünnek is, hogy mindönik rendbe legyön. El ismëg is takarították a szobát kívű, belű. Mindönt elrámótak. Dolgozni, szorgalmassak vótak a lányok. El tuttak mën ... tënni mindönt. Csak asztat felejtötték el eltenni előre, hogy saj... — sajtokat is szoktak csinálni, és az benne vót ëggy nagy skatujafélébe, ládafélébe. És asz nem vitték ki a szobábú, mer annak a szobába ott köllött még szikkanni. Hanem mikor má kopogtak, akkor jutott eszikbe, hogy jaj a sajt mëg még bent van a szobába a sarok hejött. Annak az nem jó lësz. Az má széjjëség lësz, ha ott marad. Akkor a zöregebbik lány mëkfokta és hamar a zagy alá dopta a sajtot avval a ládával eggyüt. De nem is vót letakarva. Kopognak az ajtón. Mingyár fogatták űket szivessen. És ëgy kutya is gyütt vélik. Az befurakodott a vendégökkel a szobába. És mikor bementek, keszte a zannya fogni a szavat. Mer előre mëktiltotta a lányokkalnak, hogy űk ne beszéljenek sëmit. Majd ő mindön dolgot elintéz elsőbb a legényökkel, maj ha bejönnek. És csak űk hallgassanak. Hát úgy izs vót. ök hallgattak szegény lányok, mind figyelték, hogy az annyuk mit határoz a legényökkel. A legényök is oszt közbe már akkor kesztek a lányokkal szóni, de nagyon gyarlón feleltek, mer a zédösannyik mindég elvette a szót tüllik, hogy azok ne sokat feleljenek. Közbe a kutya aláfurakodott az ágy alá és a sajtot keszte ënni. Lefogott, lefogott — aszongya — a szája úgy hapsitóta a sajtot. A zöregöbbik lány, asz tutta legelsőbb, hogy ű tette oda. De nem bíri mas kiáni, de közbe kell — az gondóta — vágni mer mëgëszi a kutya a sajtot mind. S akkor nagy ijedelömmel elkeszte, hogy: — Édeszanyám, ëszi a tutya a szágy alatt a szajtóót! — nagyot kijábát. Legényöknek szömik, szájik mëgmozdulatlanú maratt, hogy mit kijátott. A fijatalabb lány mëg raszót mingyá, hogy: — Ne peszéj ijen natyon. — aszongya. — Nem tudod, hogy aszmonta a szédeszanyám, hogy nem szabad szóni szëmitcë! — azon nagy torokkal, ijedten. Akkor rámonta mëgin a zöregebbik lány, hogy: — Én nem szatam szëmitcë. Az ojan csunyájú ejtötte ki, hogy a legényök, mikor észt mekhallották, csak egymásna nísztek és mingyár jóéjcakát montak és otthatták őket. Mer gondóták, hogy ezökkel nem lehet megérteni egymást. És hijába maradnak továbbra, akkor is így beszélnek. Hát űnekik is hát nem teccött ez a szó s otthatták. Jojcakát montak és a kutya is velük jütt, a kutyát is elvitték magukkal. Magukra marattak. így a legényök ëtty sëm akatt belé jik, hogy azután hoty hát elvette vóna. Nagy híre lëtt, hogy mijén csöszéssek. Szorgalmassak, dolgossak, de beszéggyik az ojan nagyon tönkreteszi űket, hogy sëhugyan se teccöttek ëgy legénnek se.