Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1964) (Pécs, 1965)

Néprajz - Zentai, J.: Hevesi dinnyések Ormánságban

194 ZËNTAI JÁNOS A magot kora tavasszal csíráztatják. Ennek meghatározott időpontja nincs. Ha megfelelő az időjárás, és elkészülhettek a melegágyakkal, hozzáfognak a csíráztatáshoz. Tehát nem a naptári időszak, hanem az időjárás ennek a megmondhatója. Ez általában április elején szokott lenni. A magot három órán keresztül langyos vízben áztatják. Utána szövet-zacskóba teszik, mely a nedvességet megtartja. Ezt bepólyázzák rossz téli alsóruhákba, rongyok közé. Közben a tűzhelyen téglát melegítenek, ronggyal becsavarják. Kettőt-kettőt belőlük beállítanak az ágyba, s közé teszik a rongyba burkolt nedves magot. Azután az egészet becsomagolják ágynemű közé. Este beleteszik, reggelig bent hagyják. Szokásban volt az is, — bár ma már elmondani is restellik —, hogy az asszony az ágyban a lába közé vette a magot, úgy melengette. A termelékenység-varázslatának csökevényével még találkozunk. Az öregebbek szerint előnyösen hat a csírázásra, ha azon éjjelen a házastársak együtthálnak. Másnap reggel a téglát újra melegítik, ismét becsomagolják az egészet az előbb irt módon. A cukordinnye magja második, a görögdinnyéé harmadik napra kipattan. Ekkor azonnal ki kell szedni, hogy a csíra nagyon hírtelen ne 2. kép V nőjön. A IV2 cm-es csíra a legmegfelelőbb a további munkálathoz, vagyis a gyepkockába való tételre. A gyepkocka készítése megelőzi a csíráztatást. Erre a célra legalkalmasabb a sima legelő, esetleg rét, vagy egyéb gyepes parlagterület. A kocka kivágásához erre a célra szolgáló szerszámokat használnak. Az egyik ilyen eszköz a gyephasító. Kezdetlegesebb formája egy ívelt alakú kés, melynek kb. l*/

2 méteres nyele van. A gyephasító éle mellett, kb. 5—6 cm távolságra, párhuzamosan, vascsapra erősítve egy kisebb kés van. (1. sz. kép.) A nagyobbik kés hasítja fel a gyepet, a kisebbik megkarcolja. Csak az első hasításra kell ügyelni, hogy ez egyenes vonalban történjék. A következő hasítás már a kisebbik kés által karcolt vonalon történik. Így 5—6 cm-nyi távolságú párhuzamos hasítások keletkeznek. E munkához két ember kell. Egyik a gyephasítót húzza, másik a toló-t kezeli. Ez egy kb. 4 cm széles lapos vas, középen olyan széles réssel, hogy ezt a hasító nagyobbik élére, helyesebben ennek hátsó felére lehessen rányomni. Ennek a vasnak is köpüje van, melybe a gyephasítóéhoz hasonló nyelet helyeznek. A toló szorítja le a kést a földre, nem engedi, hogy az a földből kiugorjon (2. kép). A következő művelethez kell a gyepkihányó (3—4. kép). Ez egy arasznyi hosszú, 5—6 cm széles, elöl élezett lapos vas. Az egyik felén felperdített, elöl élezett oldala van. A vízszintes és függőleges élek egy vonalban vannak, derékszögben. Ezek hasítják a földet. Másik oldalon is van perem, ez a vezető. A gyepkihányónak is kb IV2 m hosszú nyele van. í. кещ