Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1964) (Pécs, 1965)

Néprajz - Andrásfalvy, B.: Népi építkezés a sárközi szőlőhegyekben

166 ANDRÁSFALVY BERTALAN idején mentek ki, s rendesen estére meg is jöttek. Az öregek kiköltözése után már ritkán háltak kint. Gyakran minden szőlőbeli munkát az öregek végezték el, s ha nem bírták, a közeli német falvakból (Várdomb, Alsónana. Szálka) fogadtak kapásokat, kötöző asszonyokat maguk mellé. Az öregek élelmét és tiszta ruháját, gyalog vagy lóháton, a nagyobbacska gyermek hordta ki hetenként. Még a századforduló táján jobban hazajártak. Ha megszólalt a szombat déli harang, letették a munkát összebandáztak, s indultak haza. Részt vettek a vasárnapi istentiszteleten, s hétfőn hajnalban a tisztával és élelem-kiegészítéssel ugyancsak bandásan visszatértek a hegyre. A szőlőbeli élet rendje lényegében ma sem változott még sokat. A szőlőkben koratavasztól késő őszig mindenhol megtaláljuk az öregeket, Sokan közülük még télen is kinn maradnak, és kezelik a borokat. Néhány tanya állandó lakóházzá változott, bérbe adták, vagy teljesen el is adták a Sárközbe bevándorló szegényebb családoknak. így a sárközi szőlőhegyekbe már többszáz embernek van állandó lakása; iskola és bolt is működik. Az első világháborúval azonban a különélő öregek közösségi élete és vidámsága igen megcsappant, s a szüreten sem támadt már fel. A leányok utolsó szőlőőrzéses tanyázása 1913ban volt. Azután az emberek, a családok egymástól egyre jobban távolodtak, mindenki a maga földjére szorulva, mindent alávetett anyagi boldogulása racionális rendjének. A mulatozás, bandázás ésszerűtlenné vált, elfecsérelt időnek számított. Lassan kialakult az a vélemény, hogy nem illik hangoskodni, más tanyáján tanyázni, más borát fogyasztani, vendégeskedni, vigadni. Dolgozni kell látástól vakulásig, ez az illő, a felelősségteljes, a tiszteletre méltó magatartás még az öregek részéről is. Az átalakulást jelentő új, individualista, önzőbb életfelfogás, mely a 80-as évek meggazdagodó nemzedékébe fogant meg, a hegyre csak századunk húszas éveiben érkezett el, mikor ez a nemzedék megöregedett, és kiköltözött a, szőlőbe. Ezek az öregek már részt vettek a világháborúban, és utána riadtan látták a Sárköz óriási átalakulását. A nagy és népes, törzsökös református csoládok kihalását (mert a kegyetlen egykezes gyümölcsét a háború korán megérlelte), a bevándorlók túlsúlyba jutását, a vagyon céltalanságát és hiábavalóságát, a megkezdett út járhatatlanságát. IRODALOM Andrásfalvy В., 1957. A vörösbor Magyarországon. Szőlőművelésünk balkáni kapcsolatai. Népr. Ért., XXXIX. 1957. 40—39. 1. Andásfalvy В., 1961. Pekimez. Adatok törökkori szőlőkultúránk ismeretéhez. Kisebb tanulmányok (szerk. Babies A.), 1961. Dunántúli Tudományos Intézet. Pécs, 1061. 87—95. 1. Bátky Zs., é. n. Építkezés. A magyarság: tárgyi néprajza. I. kötet. Budapest, é. n. 124—245. 1. Gunda В., 1936. A lakóház kialakulása az Ormánságban, különös tekintettel a tűzhelyek kultúrmorfológiai jelentőségére. Ethn., XLVII. 1936. 183—217.1. Csaíogovits J., 1935. Népi építkezés emlékei a tolnamegyei Sárközbeni. Népr. Ért.

? XXVII, 1935,1—10. I Csaíogovits J., 1936. A sárközi hálótanya. Ethn. XLVII. 1936. 142—143. 1. Csaíogovits J., 1937. Tolna vármegye múzeumának második ásatása a török hódoltság alatt elpusztult Ete község helyén. Népr Ért., XXIX. 321^333. 1. Halub J., 1958. Elte város története. Történeti és Statisztikai Közlemények. Budapest, 1958. 3—4. sz. 28—46. 1. Kovách A., 1904. Adalékok a tolnamegyei Sárköz régi halászatához. Népr. Ért., V., 1904., 299—309. 1. Pataki J., é. n. A Sárköz gazdasági éDete a XVIII. században, é. n. Kézirat. Weidlein J., 1937. A tonamegyei német telepítések. Tolna vármegye múltjából. 3. sz. Fécs

3 1937,