Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1964) (Pécs, 1965)

Néprajz - Andrásfalvy, B.: Népi építkezés a sárközi szőlőhegyekben

A SÁRKÖZI SZÖLÖK ÉPÍTKEZÉSE 151 redek oldalakon fekvő szőlőkben máig fennmaradtak a csücskös nádkunyhók is (1. kép). A képen az öcsényi Görögszó szőlőhegy oldalában álló kunyhó látható, melyet csak néhány évvel ezelőtt készítettek. Alaprajza 180 cm átmérőjű kör. A kunyhó egyik oldalában éppen elfér egy lábakra állított keskeny farács, kezdetleges ágy. A ráterített pokrócon vagy subán nyugvó ember tehát nem közvetlen a földön feküdt. Hasonló csücskös nádkunyhókra még sokan emlékeznek a szőlőhegyekben. Ezek között sokkal nagyobbak is voltak, amelyeknek közepén rossz idő esetén tüzet is lehetett gyújtani, s akkor a mellé állított kis cserépfazékban ételt is főzhettek maguknak. A kunyhónak van ajtókerete, melyre szükség esetén deszka vagy nád ajtót lehet szerelni. A régi kunyhóknál egy nagyobb nádkéve is megtette ezt, ha a szél és eső kelet felől érkezett, mert a kunyhók ajtónyilása rendszerint keletre nézett. Ezt a csücskös kunyhót máig sem nevezik tanyának, ez csak kunyhó. Hasonlóképpen még nem nevezhetők tanyának azok a vesszőfonásos vagy nádfalú, téglalap alapú, 2—3 négyzetméter alapterületű, nyeregtetős kunyhócskák sem, amelyeket a sárközi hegyben, csak úgy, mint országszerte mindenhol megtalálunk a szőlőkben. Csak a szilárd falú, nádtetős szőlőben" épület neve tanya, mert már tanyázásra szolgál, a kint dolgozók rendszeres éjszakai menedékéül, s benne értékeket lehet elzárni és megőrizni.

16 A tanya csak alkalmilag szolgál állatok (elsősorban igásállatok) tartózkodási helyéül. Ezért nem lehetett a neve szállás. Ezzel a szóval itt a Sárközben kifejezetten állattartó helyet jelölnek. Hagyományosan présháznak sem nevezhették, mert a tanya nem szőlőbeli munkahelyül épült elsősorban, hanem ideiglenes lakásnak; — a prések vagy ahogy itt nevezik a sutuk csak a múlt század elején-közepén terjedtek el, még a múlt század második felében sem volt minden tanyán, s egy-egy prést többen is használtak.

17 Csak a múlt század vége felé bővül a tanya földalatti, állandó bortároló résszel, s ezért nem nevezhették korábban pincének sem. 16 „Nem azért építették, hogy lakjanak benne, hanem hogy ott tanyázzanak." Széki J. öcsényi lakos emlékezése. 17 A vörös bor (ez volt a sárközi hegyek f őtermó&e) készítéséhez a századfordulóig nem is használtak prést. „Ha nem volt edényük, lledeszkázták a kádat, lesározták, hogy az erő ki ne jöjjön. Törkölyön maradt a bor. Olyan sűrű volt, hogyha beHeöntötték a keszkenyőbe, benn maradt." Mozolai J. és Könczöl I. deosi lakosok emlékezései. Lásd a 10'. jegyzetet. Igaz, hogy a múlt század 20—30-as éveiben kelt testamentumokban a tanya elnevezés mellett szerepel a présház kifejezés is. De ezt az egykori jegyző félreértések elkerülése végett használja, s többnyire csak akkor, ha magáról az épületről hagyatkoznak. Ha a szőlő felosztását részletezik, már tanyaként emlegetik: „a tanyán alól fekvő egy pasztát", „a szőlőbeli tanyánál..." stb. Az örökhagyó a tanya berendezését mindig részletezi, külön tesz említést a szüretelő edényekről, hordókról, és ha van, külön a borsajtóról is. Szükséges megemlíteni azt, hogy a szőlőből minden gyermek

t a leányok is, részesedtek, még akkor is, ha volt fiúörökös, és a leányokat ruhaneművel és egy borjúval már kiházasították. A szőlő felosztásánál a szülők az örökölt, „az ősi szőlőt" egyenlőképpen tartoztak felosztani, vagy azt teljes értékben megváltani, ha abba az érdekelt beleegyezett. A házasságuk idején szerzett, telepített vagy vett szőlő felett azonban szabadon rendelkeztek, és annak hagyták, akinek akarták. A tanyát rendszerint az örökölte, aki a házat és aki a gazdaságot tovább vezette. Több fiú esetében, — ez még a múlt század első felében előfordult a később szigorúan egykéző Sárközben, — a tanyát gyakran felezték. Ilyenkor vagy elfalazták, vagy közösen használták. A tanyához szervesen hozzátartozott a pórag vagy gyöp, azaz a tanya előtti füves tér.

18 A legegyszerűbb csücskös nádkunyhók és nyeregtetős kunyhók máig élő típusai mellett már a múlt század elején biztosan álltak olyan szilárd falú, zárható tanyák, melyeket az egykori jegyző présháznak nevezett. Az emlékezet nyomán a legrégibb formának az egyszerű téglalap alapú tanya vehető, amelynek egyik hosszabb oldalán volt a bejárata. Az ilyen tanyán ablak sem volt. A falakat gyúrt sárból rakták. Ehhez kis, alkalmi szérűn murvás hegyi földet, zabszalmát, polyvát, mindenféle giz-gazt és vizet lovakkal sárrá gyúrattak, gázoltattak. Néhány órai járatás után a sarat villával két deszka közé rakták. A két élére állított deszkát a falakon vízszintesen keresztbe vetett kalodafákba tűzött függőleges szárakhoz támasztották (2. kép). Ha a deszkák köze megtelt, a sarat száradni hagyták, míg a következő adagot a lovak meg nem gyúrták. Akkor kiemelték a két deszkát, a támasztószárakat kihúzták a vízszintesen álló kalodafa két végén lévő lyukaiból, a kalodafákat kiütötték a falból, s a kalodát a megépített falon újra összerakták. A vízszintes kalodafa helyén a falban kb. 5 cm magas 18 Decs testamentum könyvében 183©—1831-ből, A szekszárdi múzeum birtokában, '