Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1963) (Pécs, 1964)

Mándoki László: Dél-Dunántúli lábbeliábrázolások a XIX. sz. elejéről

274 MÁNDOKI LÁSZLÓ hető tárgyak is tájiiag beletartoznak a fentebb vázolt elterjedési területbe és a 28—29. képeken bemutatott tárgyak; is Baranya, megyéből, illetve Ormánságból valók.

9 A tanulmányunkbaini közölt anyag (s az ennek hatására — remélhetőleg — előkerülő további tárgyak), annak ellenére, hogy mindössze

1 négy datált tárgy {1826-ból, 1873-ból, 1897-ből és 1928-ból) van közötte, talán hozzásegít (ezeket, a tárgyakat: ugyanis még senki sem vonta be a kutatásba) a dunántúli pásztorművészet díszítőtechnikáioak kronológiájáról folytatott és még le nern zárt vitának

10 eldöntéséhez is — az azonban bizonyos, akár sikerült Manga tanulmányait kiegészítve újabb adalékkal szolgálnunk a dunántúli pásztorművészet elterjedési területének körülhatárolásáhoiZj, akár nem, hogy tudományunkban a következtetések levonásánál nem hanyagolható el még egy látszatra oly jelentéktelen tárgy sem, mint a fentebb vizsgált gatyamadzaghúzó.

11 9 Az Ormánságból még egy (díszített?) gatyamadzaghúzó került be a budapesti Néprajzi Múzeumba: 131733 Zaláta, Baranya m. Bár a 28. képen bemutatott tárgyon a fényképezéskor' nem volt rajta a leltári szám, mégsem lehet azonos e fentebb említett zalátai gatyamadzaghúzó val, ugyanis ez már az 1958-as revíziókor is hiányzott, a 134514 ltsz. tárgy pedig megvolt, nyilván azóta esett le róla a dróttal felerősített jelzés. Az azonosítás kétségtelen: a többi gatyamadzaghúzó megvan. 10 Ezen reflexiókat nélkülöző vitában Füzes (1960, p. 315; 1961, p. 1:56) Domanovszky mellett foglalt állást, aki ellenvetéseket támasztott (1955, p. 7) Mangán&k a karcolás-vésés egymásutánjára vonatkozó véleményével (1954. p. 19) szemben. Füzes külön tanulmányt kíván szentelni a pásztorművészet díszítőtechnikáinak és e kérdésnek (vö. 1960, p. 315, 14. jegyzet), bár Manga már revideálta korábbi álláspontját (1961, p. 75, továbbá lásd kandidátusi disszertációjának téziseit: A dunántúli pásztorművészet, Bp. 1960, p. 5). 11 Fentebb jeleztük, hogy a gatyamadzaghúzók népi neveivel külön helyen kívánunk foglalkozni. Mivel a néprajzi leírások általában nem, Csüry és az Űj Magyar Táj szótár adatai pedig (a helyi változatok szerint) eltérően értelmezik e tárgy népi 30. kép. Szekszárd 56.14.4. Bogyiszló, PPSK m. H: 100 mm. (Babus Jolán rajza) nevét, szükségesnek látszik, hogy megkíséreljük az értelmezést: gatyamadzaghúzó fából faragott (gyakran díszített), vagy csontból (házi szárnyasok, illetve disznó szárkapocs-csontja), vagy fémből készített arasznyi hosszú, keskeny tárgy, amelynek segítségével a gatyamadzagot húzzák bele a gatya korcába. Egyik vége hegyes, másik végén vagy (fa és fémtárgyaknál szinte mindig) áttöret, vagy rákötött hurkos zsinegdarab: ebbe, illetve ehhez erősítik a gatyamadzagot'. Baranya m. (általános), Békés (Békés m.), Bogyiszló (Pest-Pilis-Solt-Kiskun m.), Decs (Tolna m.), Dorog (Esztergom m.) vidékén, Kalocsa (Pest-PilisSolt-Kiskun m.), Kiskunfélegyháza (Pest-PilisSolt-Kiskun m.), Mihályháza (Veszprém m.), Orosháza (Békés m.), Őriszentpéter (Zala m.), Pallós (Zólyom m.), Sajóvelezd (Borsod m), Szentes (Csongrád m.), Szentgál (Veszprém m.), Zsennye (Vas m.). Lásd még: gatyahúzó (Bodony, Heves m.), gatyamadzagfűző (Dör, Sopron m.; Szenna, Somogy m. — Esztergom m.), gatyaráncoló (Tiszacsege, Hajdú m.; Váncsod, Bihar m.), madzaghúzó (Debrecen, Hajdú m.). (Az elterjedést a múzeumi leltárkönyvek adatai és levélbeni adatok alapján állítottuk össze, a nyomtatásban már megjelent, fentebb már ismertetett adatokat itt nem soroltuk fel újra.)