Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1963) (Pécs, 1964)

Gebhardt Antal: A Mecsek hegység barlangjainak biológiai vizsgálata

26 GEBHARDT ANTAL őszi napon Farkas László gyűjtőtáirsammal huzamos időn keresztül egyszerre két példányát figyeltük meg. Ekkor azoban a barlang bejárati üregében tartózkodtak, honnét — észrevéve bennünket —, a szabadba futottak s a bejárat sziklarepedései között rejtőztek el. * Ha a Mecsek két legismertebb barlangjában — az abaligetiben és a mániáiban — végzett fauniszitikaii vizsgálatok eredményeit öszszegezzük, azt látjuk, hogy egyedül az Abaligeti-barlang lakója 145 faj, a Mánf ai barlangé 114 faj, míg a két barlangban elterjedt 308 faj közül mindössze csak 49 faj közös. A két barlang fajállománya között mutatkozó feltűnő különbség a továbbiakban a faunaeltérés okainak vizsgálatára késztet bennünket. Amit erről a kérdésről tudnunk lehet, az röviden a következőkben foglalható össze. A barlangba betévedt, vagy abba passzív behurcolás útján jutott — aránylag csekély számú —, barlangi vendégeknek (tychotroglobionitok) a barlangokban való előfordulása annyira a véletlenen múlik, hogy a fajok változatossága önmagától értetődik és részletes magyarázatot nem igényel, Mint minden barlang élővilágának, így a mecseki barlangok faunájának túlnyomó többsége is a barlang járókból (pseudotroglobiontok) alakult ki, tehát olyan fajokból, amelyek különböző, kedvezőnek mutatkozó körülményektől csábíttatva, önként keresik fel a barlangot, vagy amelyek a külszínen is nedves, árnyékos, hűvös üregekben élnek, Természetes, hogy ez a társaság a barlang közvetlen környékének külszíni tereit benépesítő állatok faj állományából időszakosan verődik össze s a barlangclkban való előfordulásuk nem állandó. Az Abaligeti-barlang bejárata a község közelében, kiterjedt rétek szomszédságában, olyan terepen nyílik, amely korábban túlnyomóan legeltetésre szolgált. Ezzel szemben a mánf ai „Kőlyuk" emberlakta helyektől távol, rengeteg tölgy- és bükkerdő mélyén, változatos vegetációban bővelkedő, vadregényes völgyeik mészkősziklákban gazdag talpánál, olyan térségen torkollik, melynek állatvilága fajváltozatosságban az Abaligeti-barlang környékét messze felülmúlja. Ez a magyarázata annak:, hogy az aránylag jelentéktelen kiterjedésű Mánfaii-barlang előcsarnokának faunagazdagsága — a bogarak kivételével —, az Abaligeti-barlang pitvarában Összesereglő fajok számát meghaladja. Ezek közül a közös faunaelemet túlnyomó esetben csak olyan fajok képviselik, melyek az élőtér megválasztásában nem válogatósak s mind a síkságon, mind az erdős hegyvidéken egyformán elterjedték. A legtöbb megegyező közös vonást a barlangkedvedlők (hemitroglobiontok) életközösségeiben találjuk. Ezek számára ugyanis minden barlang kedvező életviszonyokat jelent, mert hiszen a külvilágban is rendszerint kövek alatt, vagy a humuszban élnek. Tagadhatatlan mindazonáltal, hogy a barlangkedvelő fajok faunája olyan eltérést árul el, amely magyarázatra vár. Az abaligeti-barlang és a mániái „Kőlyuk" faunája közötti kapcsolatban tehát pár szóval rá kell mutatnunk a két barlang környezeti viszonyainak nagyfokú eltérésére

1

, melynek ismeretében annak elimináló, illetőleg vonzó hatását könnyen megítélhetjük. A.z abaligetii-bairlang hossza több mint fél kilométer, ezenkívül két mellékága is van, melyek közül az egyik 40 m, a másik 68 m. Ezzel Ezeimbein a mámfai „Kőlyuk" bejárható hossza mindössze 57,80 m. Utóbbi barlangban tehát az élőtér csekély kiterjedése, az életfeltételek változatosságának csökkenése folytán, a szárazföldi barlangkedvelő szervezetek letelepedését kedvezőtlenül befolyásolja, A mánf ai ,,Kőlyuk"-nak egy bejárati nyílása van, az abaligeti-barlangnak — egymástól 690 m távolságban („Törökpince") —, kettő, amely körülmény utóbbinál a bevándorlást különböző faunaforrásokból teszi lehetővé. Az Abaligeti-barlang kavicshordalékkal, mésztufával vegyes homokból álló, (száraz, nedves és vizes részekkel váltakozó talaja a földben átalakuló szervezetek számára kedvezőbb miliőfeltételeket teremt, mint a mánfai „Kőlyuk" kisebb-nagyobb pocsolyáit vastag sárréteggel felváltó talajanyaga, Az abaligeti-barlangban a talaj évi hőmérsékletének maximuma 12 C°, minimuma 8 C°, évi köziéphőmérséklete 10,7 C°, ezzel szemben a mánf ai „Kőlyuk"-ban a maximum 10,8 C°, a minimum 6,2 C°, évi középhőmérséklete 9,5 C° —, tehát a talaj hűvösebb volta mellett az ingadozási amplitúdó is nagyobb. A földben az átalakuló szervezetek állandó tebelepedését azonban a mánf ai „Kőlyuk"-ban legfőképpen az akadályozza meg, hogy a tavaszi hóolvadás következtében a barlangot egész szélességében időszakonként tekintélyes mélységet elérő ár mossa végig, mely mind az átalakuló, mind a kifejlődött szervezetek sokaságát ragadja magával. Nem szabad végül figyelmen kívül hagynunk, hogy a mánfai „Kőlyuk" korábbi feltáró munkálataival kapcsolatban a barlang talajanyagát