Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1962) (Pécs, 1963)

Mándoki Lázsló: Baranyai székek

342 MÁNDOKI LÁSZLÓ dalmából a lakásberendezésre vonatkozó legfontosabb adatokat, A múlt század első feléből származó tudósítások egy része (pl. Haas, 1845; Hölbling, 1845.) arról tanúskodik, hogy az elevenen élő nagycsaládi rendszerben kicsiny házakban lakik a népes család — ez pedig eleve kizárja a fejlettebb bútorkultúrát. E leírások alig néhány szót ejtenek a bútorokról, de ebből is kiderülnek az ethnikus különbségek: „Bútorra legtöbbet tart a' német, és nem ritkaság politirozott almáriumokat stb. látni házában; a' magyar e' tekintetben nálánál alább áll; a' rácznak ritkán van ágya, ... A' magyar konyhaedényeivel szobáját szokta ékesíteni; a' rácznak konyhájában többnyire csak bogrács találtatik." (Haas, 1845, p. 44.) Egy másik leírás a Pécsvárad környéki magvarokról azt írja, hogy ,,A' melly konyhában sütőkemencze nincs, abban egy kis alacson tűzhelynél egyéb mi sem látható; mert a cserépedény a' szobában függ a' falon. Szint illy kevés van a' házban. Egy puhafa ágy — ezeken kívül még egy vagy két ágy, vagy földbe vert czövekeken 3. kép. Magasszék (Foto: Nádor). Mánfa. JPM 60.203.1 álló cserény, egy asztal, melly sok helyen szinte czövekeken nyugszik, két pad a' szegeiéiben az asztal mellett, egy vagy két szekrény,

4 és egy rúd, melly ről mindennemű ruha lóg, és egy vizes korsó az asztal alatt — ezekből kerül ki, még a' vagyonosobbaknál is a' buturozás." (Hölbling, 1845, pp. 69—70.) Ezek szerint a XIX. század közepe táján a társadalmi különbségek a lakásberendezésben még nem jutottak kifejezésre. Egy korábbi leírás a Bőköznek nevezett, a siklós—villányi hegyvonulattól délre és nyugatra eső vidék népének bútorzatáról ad tájékoztatást: „Szobáik belbútorzatát teszi egy asztal a sarokba, mellynek fal felöli két oldalát czifra virágokkal hímzett karos lócza karolja, s néhány faszék és láda, hasonlóul virágokkal,

5 egy vagy két igen magos nyoszolya, mellyekre a rájuk feküdni kivánó székről kéntelen felmászni, ... fenn a fogason néhány durván mázolt madaras és tulipános tálak és tányérok, füles poharak, kőztek néhány üvegből is, ezekhez járul télen még egy vagy két szövőszék." (Munkácsi, 1842, p. 567.) Ez a Siklós környékére és a keleti Ormánság területére lokalizálható közlés beszél először székekről és festett bútorokról Baranyában.

6 Ebben az időben megvoltak már a fonott ülőlapú székek is a megyében, mint erről Haas adata (1845, p. 71.) tanúskodik: „Szalmaszékek, gyékények és kosarak' készítésével foglalkoznak parasztgazdáink, el is hordván azokat . . . messzi földre." Ugyanezt tanúsítja Jellachich leírása is („A székek nádfonatosak." — 1912, p. 26.) a pécsi polgári lakások berendezéséről. A századforduló táján a Várady szerkesztette monográfia írói leírásaikban rögzítették az akkori lakberendezést is: a hegyháti magyaroknál „Régebben nagyon kezdetleges volt a bútorzat. Vett székeket legfeljebb az öreg bíró szerzett be, mert ahoz urak is jártak; a szobában padok, lóczák, önfaragta karszékek (a kiemelés tőlünk — M. L.) voltak elhelyezve; ágy félét is haszálnatra maguk róttak össze deszkából. Csak a tornyos nyoszolya volt festett jószág, 4 Valószínű az, hogy ácsolt ládára, szökrönyie kell gondolnunk, mint ahogy ezt KodoWnyi (1960, p. 125.) rllítja is. 5 Valószínűleg e kitétel csak a (tulipános) ládára vonatkozik. Baranyában ismeretlenek a színes festésű puhafa székek. ,! Siklós környéke valóban megyénk legpolgárosultabb vidékei közé tartozik, érthető, hogy már a XIX. század első felében észrevehető a fáziseltolódás a bútorzatban: előbb jelentek meg a fejlettebb formák, de előbb is tűntek el; e vidéken hagyományos paraszti bútorzat ma már alig-alig található.