Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1962) (Pécs, 1963)

Mándoki László: Szalmásjút

298 MÁNDOKI LÁSZLÓ Schott román adatára, melyet magunk két kivonatból ismerünk,

14 senki sem vonta be viszont a kutatásba — éppen a magyar anyag kellő ismeretének hiányában — a magyar cigányok útja név román megfelelőit. Igaz, hogy magunk sem ismerjük a román nevek aethiologikus mondáit, azonban a magyar adatok ismeretében bizonyosra vehetjük, hogy ezek is ugyanazt az elképzelést tükrözik, mint a magyar nevek. A Via lactea román nevei tulajdonképpen a citált magyar név tükörfordításai: drumul figanilor (Galgó, Szolnok-Doboka megye = Gilgau, Román Népköztársaság; saját gyűjtés, 1956), ennek változata bejutott a román irodalmi nyelvbe is; calea figanului (DLRLC 1957, p. 539.). A török népek témánkra vonatkozó anyagából Hyde óta citálták az egyes szerzők az oszmán saman ughrisi (szalmatolvaj) adatot, de csak Budagov, aki szerint az oszmánoknál és a tatár nyelvjárásokban általános ez a névtípus (1869, I, p. 703.) és Vámbéry bővítette ismereteinket újabb török adatokkal, illetve az elterjedés pontosabb körvonalazásával (1879a, p. 156; 1879b, p. 8.). Mielőtt a további török adatokat ismertetnénk, bemutatjuk a Hyde utáni irodalom oszmán adatait. Zenker (1876, II, p. 573. — aki ugyanitt utal az elképzelés perzsa eredetére), Radloff (1911, p. 432.), Redhouse (1921, p. 1185.) és Vahid Moran (1945, p. 1071.) szótárai saman ogrusu alakban közlik a Via lactea nevét, mások, így Gordlevskij (1909, pp. 95—96.) is; a saman jolu (szalmásút) nevet gyűjtötték. Gordlevskij e nevet és magyarázó mondáját Konstantinápolyban jegyezte fel. Ugyanezt az alakot találjuk Hindoglunál (1831, p. 552,) is. Szintén a saman yolu név szerepel Fahir íz — Hony szótárában is (p. 274.), de mellette, mint az oszmán (irodalmi?) nyelvben meghonosodott alak, ott van a peírzsa kehkesan név is. Csak ez utóbbi szerepel Rhasisnál (1828, p. 317.), de megvan Vahid Moran művében (1945, p. 641.) is. Heuser — Sevket saman yolu, ("^ ogrusu, ~ ugrusu) alakok mellett (1953, p. 449.) közli a perzsa eredetű kehkesan nevet (p. 273.), Moskov szerint (1901, pp. 55—56.) a benderszki kerület gagauzainál is a saman jolu név él, melynek magyarázó mondája a következő: ,,út, amelyen egy ember a keresztapjától lopott szalmát szállította". A szerző egy jegyzetben rámutat arra is, hogy ez a délszláv interpretációkkal azonos magyarázó monda némi különbséggel (nem a 14 IPOLYI (1854, p. 270) és Melusine (II, p. 156) — ez utóbbit idézzük: ,,D' après une légende valaque la Voie lactée est de la paille répandue. Une nuit Venus (?) avait volé de la paille aux meules de saint Pierre et en s'enfuyant elte en laissa tomber", keresztapát, hanem a szomszédot lopják meg) az örményeknél is előfordul (1901, p. 65. — több hivatkozással). Fentebb már hivatkoztunk Potanin állítására (1883, p. 740.), hogy ,,a Kaukázus vidékén és a Fekete tenger mellékén élő törökök a Tejutat elszórt szalmának tekintik", ő azonban csak a Kaukázusból hoz adatokat. A Fekete tenger északi vidékéről (Kunos szóbeli közlése nyomán) Веке közöl egy adatot (1941, p. 5; 1947, p. 38.): a krími tatárok nyelvében a tejút neve szintén saman july. A kaukázusi adatok ismertetésénél nem választjuk szét a különféle nyelvcsaládokhoz tartozó népek anyagát. Medzid Ganiev tatár szótára (1897, p. 11.) a perzsa eredetű kahkesan alakot tartalmazza, a dagesztáni tatároknál viszont Potanin szerint ismét a samy joly név fordul elő (1883, p. 740.), az azerbajdzsáni törökök viszont megint a saman ogrisi (szalmatolvaj) névvel jelölik a tejutat (Vámbéry, 1879a, p. 156; 1879b, p. 8.). Az örményektől a Via lactea nevét hartacol ~ hartacogh alakokban Grimm (DM

4 I, p. 296.), jartakogh formában pedig Potanin (1883, p. 741.) közli s utal a magyarázó mondák forrásaira is (1883, pp. 741, 943.). Potanin szerint a Via lactea oszét neve Arfan-fad (Arfan nyoma), s nem ismeretlen az oszéteknél az a monda sem, hogy ez szalmával teleszórt út (1883, p. 741.). Ingus nyelven a tejút Silasates categK demyt (Szilaszata elszórt szalmája). Szilaszata szülni készült, amikor a szalmát elszórta (Potanin, 1883, p. 741.). A kurdoknál is megvan a szalmásút elnevezés: rvya kahdiz (Farizov, 1957, p. 326.), ríya kadiz (Kurdoev, 1960, p. 417.). Ha a Kaukázustól tovább követjük e névtípust a törökségnél, először az üzbégeket kell megemlítenünk, akiknél a Via Lactea neve ismét somon jul (szalmásút — Abdurahmanov, 1954 p,. 371.) A tarancsinoknál saman joli (Radloff, 1911, p. 433.), a kirgizeknél samancynyn zoly (Judahin, 1944, p. 396.), a Hámi oázis környékén élő szártoknál pedig (Malov, 1954, p. 177.) samancy joly alakban él e név. A névtípus legtávolabbi előfordulásait a perzsa és a Hindosztánban előkerülő adatok képezik. Egy délebbi sávon visszafelé haladva először a perzsa kahkeshan ~ rah káhkeshan (via paleam trahens) alakokat kell említenünk (Grimm, DM

4 I., p. 296; Zenker, 1876, II, p. 573; Melusine II, p. 154.), eredetének mondáját Tabari krónikájának perzsa változatából lásd Melusine III, p. 71. A Via lactea perzsa nevét Schmid (1954, p. 37.) pak-i-kah-kasan (via straminis) alakban közli.