Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1962) (Pécs, 1963)

Szabó Gyula: A pécsvidéki bányászok élete és szerepe a magyar munkásmozgalomban, a kezdettől a felszabadulásig

A PÉCSVIDÉKI BÁNYÁSZOK ÉLETE 227 nak, ami ugyan eddig több állam által elhány agoltatott s azért gyakrabban lázító és forrongó merényletei által a kebelében rejlő elégedetlen elemektől felizgatva, az, csak anyagi hasznot vadászó kényurain gyakran meg szokta bosszulni magát. Az átalakítás, a regenerálás intézetei: az egyház és a tanoda." Pécsvidéki bányászcsalád ünneplő öltözetben, a század elejéről. Gyűjtötte: Spruzsina Ferenc. Világosan kitűnik a KALAUZ cikkéből, hogy a DGT valójában idegen gyarmat népeként kezelte az ide verbuvált bányászokat, akiket szociális látszata intézkedéseivel lényegében a jobbágy világra emlékeztető röghözikötöttségi viszonyban, mind a munkabér, mind pedig az élelemtár révén, módfelett kizsákmányolt állapotban láncolt a bányához. A bármi okból alkalmatlanná minősült bányásztól viszont könnyűszerrel szabadult meg a bányafőnökség, úgy azonban, hogy az eltávolított bányász sehová sem fordulhatott jogorvoslatért. A „fegyelmezésben" megbízható segítőtársként támaszkodott a bánya az egyházra. Ebben a szoros szövetségben lelhető fel az oka annak, hogy miért oly nehezen indul meg a bányamunkásság szocialista irányú szervezkedése e ,,bányagyarmat" területén. A bányamunkások béruzsoráját élesen szemlélteti az egyszerű munkások és a tisztviselők fizetései között fennálló, óriási aránytalanság. A napi 80—120 krajcárt kereső bányamunkás havi 19—29 forintos átlagbérével szemben (aminek értékét jelentősen csökkentette az élelemtárral szembeni kiszolgáltatottság ténye!) még a legalacsonyabb tisztviselőnek is tizenöt-hússzoros nagyságú a fizetése, hogy a főtisztviselők száz-kétszázszoros arányú fizetéséről ne is beszéljünk. És amíg egy bányász évi nyugdíja legfeljebb 45 ft-ra rúgott, a 30 évi szolgálati idővel nyugdíjazott tisztviselő ennek az összegnek ötvenszeresét, sőt százszorosát is élvezhette. Csak bányászcsalád tudta magát úgy ahogy fenntartani, ahol a nagyapától kezdve az unokáig valamennyi családtag a bányában dolgozott, valamint azok, akik bármily csekélyke földön is, de gazdálkodni s legalább kecskét, sertést és baromfit nevelni képesek voltak. Bányászok az egykori „Zwang-Schacht"-nál, Pécsbányatelepen, 1900 körül. Gyűjtötte: Spruzsina Ferenc ny. bányász. A bányafőnökség — mint láttuk — igen szoros hálót font a bányászok bármiféle szocialista irányzatú szervezkedésének elhárítására. Az I. Internacionálé után kialakult légkörben indítandó munkásszervezkedéshez a szabadabban mozgó gyáripari munkásság teszi meg a kezdeményező lépéseiket. Az Első Pécsi Munkásegylet zászlószentelési ünnepélyéről 1870-ben megjelent újsághírekből értesültünk.

5 Az egyik bejelenti, hogy „Munkásegyletünk életjelet ad magáról. 20-án d. e. 9 órakor, a lőtéren zászlót szentel, mely alkalommal Virág ügyvéd neje, mint zászlóanya és Dietrich képviselő, mint szónok fog szerepelni. Utóbbi, ahogy azt nekünk jelentik, a munkásegyletek fontosságáról és más hasonló tárgyakról fog nyilatkozni. Az egyleti titkár, Bäume! úr, német nyelven záróbeszédet mond ... A rákövetkező vasárnapon d. u. 3 órakor Kolóniában másodízben jönnek össze, ahol az egyleti ügyeken kívül a munkásosztály anyagi és szellemi javairól beszélnek és határoznak. Ez alkalommal mindenki — nem tagok is, — résztvehet a tárgyalásban és beszélhet." A második közlemény már a lezajlott 5 Fünfkirchner Zeitung, 1870. augusiztus 20. 15*