Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1961) (Pécs, 1962)

Horvát A. Olivér: Anthropogén hatás a Mecsek-környék vegetációjára

46 HORVÁT A. OLIVER Cirsium arvense, Oxalis stricta. Ennek a származéktípusú rontotterdőnek a Solidago gigantearól elnevezett és köztes művelésű helyeken kialakult altípusára a következő fajok jellemzőiek: idegenföldi Asterek, Erigeron canadensis egy másik altípusát, szárazabb helyeken a Calamagrostis epigeos árasztja el nagy tömegben. A Querco-Ulmetum hungaricum tarra vágása után a másodlagos nyárfaerdőt előbb egy irtásos cserjés bozót fedi be 2,5—4 m magasságban a következő fajokkal: Cornus sanguinea, Crataegus monogyna, Ligustrum, Acer campestre, Euonymus europaeus, Populus alba, mely utóbbi később elhatalmasodva erdőt alkot. A fentiekben jellemeztem síksági és alacsony dombvidéki (mecsekalj i táj anthropogén hatásra erősen megbolygatott és kultúrtájjá alakult vidékének másodlagos vegetációját. Ezek után rátérek a Mecsek-hegység és azt kísérő magasabb dombság vegetációján észlelhető anthropogén hatások ismertetésére. A síksági és alacsony halomvidékkel szemben a Mecsek-ihegység és kísérő dombsorai kétségtelenül sokkal jobban megőrizték ősi jellegüket, bár itt is erősen érvényesült az anthropogén eredetű befolyás. Először is ezen a tájon jórészt megmaradt az erdőség. Pécs, Villány, Szekszárd és sok kisebb község határában azonban az alacsonyabb halmokon szőlős kertek és gyümölcsösök foglalták el az eredeti erdők helyét. Ezeknek a pécsvidéki szőlőknek és gyümölcsösöknek az ősi erdei vegetációját egy már megjelent tanulmányomban próbáltam rekontsruálni és megállapítottam, hogy ezeket a szőlőket és gyümölcsösöket molyhos tölgyből álló mészkedvelő tölgyesek (Ото (Lithospermo)Quercetum pubescentis) és főleg száraz, cseres tölgyesek (Quercetum petraeae-cerris, Potentillo-Quercetum auct. hung.), tehát száraz, jórészt xerophyton tölgyerdők helyére ültették, de találunk kisebb fokban gyertyánostölgyesek helyén is kevésbé jól termő szőlőültetvényéket. A Duna felől É—Ny^ra a ligeterdők síksági, valamint alacsony dombvidéki, egykori erdők helyén lévő szántókon túlhaladva Pécs városánál a szőlők és gyümölcsösök fölött elérjük a Mecsek-hegység erdeit. Ezek főleg az itt klimaxban lévő gyertyános tölgyesből (Querco petraeae-Carpinetumból), déli oldalakon és hegytetőkön száraz kocsánytalan tölgyesekből (kissé savanyú talajon) állanak. (Quercetum petraeae-cerris). Északi és nyugati kitettségben, főleg a hegység keleti felében találunk extrazonálisan bükkösöket (Fagetum silvaticae mecsekense) és kis kiterjedésben egyéb, a Mecseken ritka erdei növénytársulásokat: Luzulo-Quercetumot, Tilio-Fraxinetumot, Luzulo-Fagetumot és fragmentumokban Phyllitidi-Aceretumot. Míg Pécs városa felett (és itt-ott kisebb foltokban másfelé is) 3 km hosszúságban molyhos tölgyből álló karsztbokorerdő (Cotino-Quercetum) és mészkedvelő tölgyes (Orno-Quercetum pubescentis, Lithospermo-Quercetum auct. hung.) található. Ha most megvizsgáljuk ezekre az erdőkre az anthropogén hatást, a következőket állapíthatjuk meg. Ezek az erdők Fekete Lajos 1883-ban bevezetett jó szakkifejezése szerint részben rontotterdőkké alakult származéktípusokká lettek. De míg Németországban, Ausztriában és Csehszlovákiában főleg a fenyvesítés jellemezte az ember átalakító munkáját, addig nálunk más problémák mutatkoznak a természet egyensúlyának megzavarása, a nem megfelelő erdőgazdálkodásnak a következtében. Kialakulnak a rontotterdők. Ezeknek nem megfelelő a fafaj-összetétele. így a termőtalaj erejének romlása nélkül ugyan, de kisebb értékű árnyékkedvelő faj Ok jutnak uralomra: Carpinus, Acer campestre és nálunk a Mecsekben az illyr, balkáni Tilia argentea. Az Acer campestre aránylag kisebb területeket áraszt csak el. Egyes helyeken, így Villány mellett feltűnő a Tilia argentea térhódítása a gyertyános-tölgyesben, sőt ittott a jugoszláviai Fruska Gorához hasonlóan a bükkösben is. A fő veszedelmet azonban, mint másfelé is, az árnyéktűrő fajok közül a gyertyán jelenti. Nagy területen, anthropogén hatásra, erdővágás következtében gyertyánmonokultúrás állományokat találunk bükkösök és gyertyános-tölgyesek helyén. Ezeknek a rontotterdiőknek e származéktípusait vissza kell vezetni az eredeti, természetes, potenciális asszociációkra, a. gyertyános-tölgyeseket és a bükkösöket kell megalkotni. Néha az erdész buzgóság túlzásokra vezetett és régebben a gyertyánt teljesen kiszedték Querco-Carpinetumhól, holott megvan ott a maga, létért való küzdelemben egyéb fafajokat serkentő szerepe. Különösen a nyugati Mecseket jellemzi a nagyfokú elgyertyánosodás. Ez jóval kisebb mérvű a hegység keleti felében. Fény igényes fafajok közül a nyírnek nincs szerepe a Mecsekben, itt florisztikai ritkaság, a nyár másodlagosan a már tárgyalt ligeterdők származék-típusaiban játszik nagy szerepet, a kecskefűz csak itt-ott, például a Jakabhegyen bukkan fel nagyobb tömegben. Ellenben igen elterjedt a Mecsekben, főleg a fiatalosokban kivétel nélkül majdnem minden erdőtípusban, még itt-ott a bükkösben is a Fraxinus