Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1961) (Pécs, 1962)

Gebhardt Antal: A Mecsek-hegység déli síkjának Mollusca-faunája

A MECSEK DÉLI SÍKJÁNAK MOLLUSCA-FAUNÁJA 19 számban él az egyébként rejtett életmódjára való figyelemmel ritka fajnaik tartott Daudebardia ruf a Drap., mely itt — jeleik szerint —, a Mecsek-hegységben elterjedt D. pannonica Soós fajt helyettesíti. Ha pedig a partot zöld vegetáció (zsurló, aesalapú, csallán, fűz- égervagy egyéb bokrok) szegélyezi, az esetben a terepet növényevő csigaállomány népesíti be. Ebben a biotopban a kétéltű puhatestűek közül a Succinea putris L., S. oblonga Drap, és a S. hungarica Hazay borostyáncsigákat a vízpartot szegélyező nádon, sáson, bokrokon találjuk. De ugyanitt terjedtek el a nedves terepet ugyancsak rendkívül kedvelő Deroeeras (Hydrolimax) laeve O. F. Müll, és az Árion cireumscriptus Johns, f. leucophaeus Norm, hazátlan csigák, valamint a Fruticicola fruticum O. F. Müll., Trichia hispida L. és a Monachoides (Zenobiella) rubiginosa A. Schmidt fajok is. Külön fejezetben ikell foglalkoznunk a Dráva-part ökológiai és malakofaunisztikai viszonyaival. Vizsgálataimnál ezt a terepet következetesen két részre választottam és külön gyűjtöttem a legszűkebb értelemben vett vízpart és az ahhoz csatlakozó árterület csigafaunáját. A vízpart mindenhol homokos („Dráva^ homok"). Helyenként enyhe lejtéssel simul a víz színéhez, máshol a folyó sodra mély szakadékokat vág a partba. Különféle gyomnövények, dudva, kisebb-nagyobb bokor (túlnyomó esetben fűz-, szeder-, éger-, helyenként nyárfa) közvetlenül a partot szegélyezik. Faunája szegény, mert a gyakori áradások — melyek parton álló hatalmas fatörzseket is kidöntenek —, a csigaállományt élethelyeikkel egyetemben időszakonként elpusztítják, vagy az árterület kevésbé veszélyeztetett terepei irányában a partról visszavonulásra késztetik. Leggyakoribb fajokként a bokrokon élő, növényevő Succinea-félék mellett a Monacha cartusiana O. F. Müll, és a Cepaea nemoralis L. fajok jelentkeznek. A parton heverő nedves fadarabok alatt különböző hazátlan csigák rejtőznek, míg a gyökerek és gyomnövényzet között túlnyomó esetben az Aegopis verticillus Fér. és a Perforatella bidens Chemn. héjait találjuk, melyeknek nagy részét a víz sodra szállította a terepre („hordalék-fauna"). A Dráva közvetlen parti sávjától el kell választanunk a vele összefüggésben álló árterületet és az ún. holtágakat. Ezek jellemzői a hatalmas erdők, melyeknek állandóan nedves, sáros terepét mocsarak és lápok szakítják meg. Hidrofaunája alig különbözik a Mecsek déli síkján elterülő tavak és nádasok Mollusca-állományától, melynek egyes fajai az árterület lápjaiban helyenként tömegesen lépnek fel. A nyirkos terep, a kidőlt fatörzsek, a tetemes mennyiségben rendelkezésre álló növényi korhadék a szárazföldi fauna részére is kitűnő mikroklimatikus feltételeket biztosít, következésképpen csigaállománya úgy faj-, mint egyedszámban feltűnően gazdag (Vö. 1. fejezet 13., 14. pontjainak Mollusca-társulásaival). A vízpartok Mollusca-faunája számos tekintetben megegyezést mutat a vizes rétek csigacönozisával. Vizes rétek alatt olyan terepeket értjük, amelyeket lefolyástalan forrás, vagy talajvíz az év legnagyobb részében — még a nyári hónapokban is —, tocsogós mértékben nedvesen tart. Kiterjedése rendszerint szűkebb területre korlátozott s a mocsaras terep típusától egyrészt az különbözteti meg, hogy vize nagyobb mélységet nem ér el, hogy az feltétlenül tiszta, forrásvízhez hasonló s fenekét bűzös iszap sohase szennyezi, — másrészt, hogy vegetációjában magasszárú növények (nád) helyett fű- és gyomnövényeken kívül legfeljebb zsombék- és szittyó-feleség szerepel. A rét egyhangúságát a szétszórtan tenyésző fűz-, rekettye- és égerbokrok szakítják meg. Ennek a tereptípusnak leginkább a pécsi rétek (Füzes-dűlő, Basamalom, Üszög-puszta) topográfiai viszonyai felelnek meg. Faunájában a vízi csigák között gyakori a Stagnicola palustris О. F. Müll., a Radix peregra О. F. Müll., Galba truncatula О. F. Müll, és a Planorbis (Anisus) spirorbis L. A kétéltű csigák közül a tocsogókban és a vízi növényeken a legnagyobb nedvességigényű borostyáncsiga, a Succinea Pfeifferi Rossm. ugyancsak itt él. A szárazföldi csigák között nagyon gyakori a Cochlicopa lubrioa O. F. Müll, és a C. üubricella Porro. Feltűnő az utóbbi fajnak a sík terepen észlelt előfordulása, mert az általában hegyvidéken, sziklás helyeken (Mecsek, Dömörkapu) terjedt el. Uralkodó elemekként a terepen a Zonitoides nitidus О. F. Müll, és а Monachoides (Zenobiella) rubiginosa A. Schmidt fajok szerepelnék, melyek helyenként tömegesen lepik el a nedves talajt és a korhadó növényzetet. Tömegviszonyaiknak jellemzésére rendkívül alkalmasnak mutatkozik az a megfigyelésem, melyet 1957. november 7-én a pécsújhegyi vasúti áEomás közelében a pécsi réten végeztem. A vizes terep egyik pontján, mintegy 5—6 m

2 alapterületen, közel 1 m magas domb emelkedik, melynek oldalán kiszáradt, öreg fűzfa két méteres csonkja ereszti a földbe korhadó gyökereit. Gyűjtés közben a sík talajból kimagasló terep 2*