Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1961) (Pécs, 1962)

Papp László: Dombay János munkássága

DOMBAY JÁNOS MUNKÁSSÁGA 201 Mintha közismert vallásosságának gyökerei is ebből a talajból táplálkoztak volna. * 1960. év végén, a Magyar Tudományos Akadémia kiadásában, az Archaeologia Hungarica önálló köteteként, német nyelven, megjelenik munkásságának, sokesztendős zengőv'árkonyi ásatásait összefoglaló főműve: Die Siedlung und das Gräberfeld in Zengővárkony. Beiträge zur Kultur des Aenelithikums in Ungarn. (Arch. Hung. XXXVIII. 235. о., + 115 tábla. Bp. 1960.) Voltaképpen az Archaeologia Hungaricaban 1938. évben megjelent dolgozatának kiegészítője ez, a korábbit terjedelemben is sokszorosan felülmúló tanulmány, amelyben valamennyi későbbi zengővárkonyi ásatásának eredményét ismerteti, a telep feltárt részére s leletanyagára nézve felvethető minden kérdés számbavételével. Ebben a könyvben már a teljességgel kiforrott, éleslátású, messze tekintő régész beszél. Megfigyeléseinek, következtetéseinek, hazai és külföldi analógiákkal is alátámasztott sorozatából valósággal felépül előttünk a falusias jellegű őskori település, utcaszerûen elrendezett, fedett gödörlakásaival, kétsejtű, felszínen álló nagyházával, a gazdasági célokra szolgált vermekkel. Meghökkentő az a szorgalom és pontosság, amellyel Dombay János ásatásain mindezt megörökítette s érzékelhetővé tette. Ezúttal is vallja, hogy a gödörlakások körül, illetve közelében elhelyezett sírok egyegy nagy családnak temetkezési helyéül szolgáltak. Megfigyeli most is a gazdag és szegény sírok közötti különbséget, azok holfekvését, mágikus magyarázatát adja a koponyanélküli síroknak. Részletesen leírja a telep, illetve sírok rendkívül gazdag lelet-, kiemelkedően az edényanyagát, ennek formában, díszítésben való különleges változatosságát, rámutat a vékonyfalu, festett edények csak kultikus célokra való alkalmasságára, a díszítésben rejtőző szimbólumokra. Kimutatja, hogy Zengővárkony népének a földművelés és állattenyésztés volt a főfoglalkozása, ami mellett vadászattal és gyűjtögetéssel is foglalkozott. A gödörlakások elhelyezéséből, a temetkezés sajátosságából ezúttal is arra következtet, hogy a nagyobb egységekben, „monogám házasságban" együttélő családokból alakult társadalom alapja a matriarchátus volt. A leletanyag alapján Zengővárkony lengyeli művelődését a vonaldíszes kultúrához sorolja, amelyet déli hatások értek, s — Roska korábbi emlékeztetése nyomán, — Tripolje felé keresi a kapcsolatot, de kijelenti, hogy a lengyeli művelődés történeti kérdéseit a kutatások mai állása mellett még nem lehet lezárni. * Életének utolsó éveiben semmiféle pihenést nem ismerve végzi szerteágazó, sokszorosára szaporodott munkáját. A múzeumi szervezet irányítása, vezetése mellett veszi elő kutatásainak nyersanyagát, hogy formába öntve napvilágra tárja. Rendezi a legutóbbi Aranyhegyi ásatásának, közzétételre előkészíti régebbi Árpád-kori temető-feltárásainak anyagát, miközben szüntelenül nyugtalanítják bronzkori kutatásainak, avarkori ásatásainak jegyzetei, naplói, rajzai, amelyek (évek, évtizedek óta várnak feldolgozásra. Egész életét jellemző aszkézise a végletekig fokozódik. A munkán kívül egyetlen örömet ismer; ha a nap néhány óráját családja körében töltheti. A „Zengővárkony" megjelenése után Dombay Jánosban újból nagy erőre kapott a kutatás vágya. Szőtte terveit az 1961. s a következő évi nagy ásatásokra, hogy megmentse a mélyszántás elől a hatalmas telep még fel nem kutatott részeit, feltárja a legutóbb már megtalált, második nagyházat. De számolt azzal is, hogy a telep teljes feltárása már a fiatal nemzedékre vár. * 1961. március 23-án este a villányi művelődési házban, régi, kedvelt közönsége előtt tartott előadást a villánykövesdi őskori telep lakóinak életéről. Az előadás messze elhúzódott, a hallgatóság alig engedte el, ezúttal sem fogyott ki a kérdések tömegéből. Éjféltájban ért haza. Két óra múlva szíve dobogása mindörökre megszűnt.