Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1961) (Pécs, 1962)

Szabó Gyula: Pécs szükségpénzei 1919–21-ben

PÉCS SZÜKSÉG-PÉNZEI 1919—21-BEN 111 fel. A konferencia célja az volt, hogy a munkásság gazdasági helyzetét megtárgyalják, sorsuk megjavítása érdekében javaslatokat dolgozzanak ki, s hogy egyben tiltakozzanak a tervezett kiürítés ellen. Megszállást kívántak ismételten, mindaddig, amíg legalább olyan államberendezkedés nem jön létre Magyarországon, mint amilyen volt a polgári forradalom idején.

34 Ugyanezen a napon nagygyűlést rendeztek a Széchenyi téren, amelyen a kezdés pillanatában mintegy 15 000 főnyi tömeg gyűlt egybe.

35 A szakszervezeti kongresszus vezetői, elfoglalták helyüket s az elnöklő Jandó György vasmunkás előbb Schmira Károlynak, majd Bodnár Zsigmond volt s. tanfelügyelőnek adta meg a szót. Gyenes Ferenc (Szigetvár), Dr. Fekete Ferenc emigráns ügyvéd, Pázmányi Zoltán emigrált újságíró (Barcs), Berki György bányászlakatos felszólalásaikban egyöntetűen tiltakoztak Horthyék bevonulása ellen. A legizzóbb hangulatban váratlanul Dobrovits Péter festőművész lépett a szónoki emelvényre s beszéde végén kijelentette, hogy „eljött a pillanat, hogy innen proklamáljuk a baranyai magyar-szerb köztársaságot." A meglepett és a fehér terror borzalmaitól rettegő tömeg egyhangúlag szavazta meg a proklamációt s dörögte el a Dr. Fekete Ferenc által felolvasott eskü szövegét: „Becsületünkre és lekiismeretünkre fogadjuk azt, hogy életünket, vérünket, testünket-lelkünket, mindenünket áldozzuk a baranyai magyar-szerb köztársaságért!"

36 Az intézőbizottság elnökévé Dobrovits Pétert választották meg. A szakszervezeti kongresszus másnapján proklamációt bocsátottak ki, melyet kiplakátíroztak, ill. röplapokon terjesztettek a városban. Este 6 órakor ismét népgyűlést hívtak össze, amelyen a lapok szerint 25 000-re becsülték a megjelentek számát. Itt felolvasták az intézőbizottság névsorát és proklamációját. Mohács, Szigetvár, Siklós, Barcs augusztus 15-én tartották rögtönzött népgyűléseiket, melyeken elhatározták csatlakozásukat. A kétnapos kongresszust és a köztársaság proklamációját követő napok a legnagyobb izgalomban és bizonytalanságban teltek el. A belgrádi lapok erőteljes támogatásáról szá34 Uo., 87 1. 35 Munkás, 1921. augusztus 16. 36 Hajdú Gy.: i. m. 410. 1. moltak be a pécsi újságok s biztató volt a helyi szerb hatóságok magatartása is. Csupán Gosseth ezredes, az entente-misszió tagja mosolygott fölényesen: „a szerbek augusztus 20-án ki fogják üríteni a várost, ugyanakkor bejönnek a magyarok."

37 Így is történt. A szerb csapatok augusztus 20-án kiürítették a várost, a megye területéről pedig augusztus 27-ig vonultak vissza a trianoni békeszerződésben megállapított határvonalig. A Munkás с újság augusztus 20-i számának „Elvégeztetett!" című, drámai hangú vezércikke megrázó szavakkal búcsúztatta a távozókat, bátorította az itthon maradókat: „A mi harcunkban voltak már hasonló visszavonulások, katasztrofális összeomlások is. De a millió dolgozók internacionális öszszetartása meg fogja hozni a végső győzelmet. A nemzetközi proletariátus világmozgalmának hatalmas harcában a mi harcunk csak úgy, mint bukásunk, csak epizód, melynek nyomán másutt új erőre 'kap az eszme s mi még egykor mindnyájan találkozunk. Elvtársak! Utolsó szavunk is ez hozzátok, bízzatok a proletariátus győzelmében s ennek a tudata megerősít bennünket a szenvedések elviselésében úgy itt, mint az idegen száműzetésben. Tartsatok össze a szenvedésben is, úgy, ahogy a harcban egyek voltatok és akkor fel fogunk támadni, a reakció igáját le fogjuk rázni egyszer véglegesen. Proletárok! Jó szerencsét!" Az SHS-kormány menedékjogot biztosított a fehér terror elől menekülők számára. Több mint 2000 munkáscsalád távozott el az utolsó pillanatban a városból a zsúfolt vonatokon s akiket a vonatok már nem tudtak felvenni, szekereken, kézikocsikkal, gyalog vágtak neki a világnak, inkább vállalva az emigráció keserves bizonytalanságát, mint a fehér terror uralmát. A kivándorlók közül a későbbi években számosan hazaszállingóztak, sokaknak idegenben domborodik a sírja, nem is kevesen végleg letelepedtek s nem tértek vissza, a zöme azonban 23 évi hontalanság után 1944-ben boldog örömmel tért vissza a most már szabaddá lett hazába, igazolva a Munkás újság fentebb idézett vezércikkének beteljesült jóslatát: Mi még egykor mindnyájan találkozunk . . . fel fogunk támadni, a reakció igáját le fogjuk rázni egyszer véglegesen!" 37 Uo., 419. 1. | ,